Sztárügyvédhez fordultak Charlie Sheen volt partnerei
Gloria Allred sztárjogász, akinek ügyfelei közé tartozik a Bill Cosbyt szexuális erőszakkal vádoló nők egy része, megerősítette, hogy "több nő is felvette vele a kapcsolatot Charlie Sheennel és jogaikkal kapcsolatban". Az ügyvéd nem árult el további részleteket a következő lépésre vonatkozóan.
Az 50 éves Sheen az NBC csatorna Today című műsorának keddi adásában árulta el, hogy HIV-fertőzött és azt mondta, "lehetetlen", hogy bárkit is megfertőzött volna a betegsége diagnosztizálása óta eltelt négy évben. Mint hozzátette, őszinte volt szexpartnereivel az állapotát illetően.
A műsor egyik házigazdájának a kérdésére válaszolva, amely szerint számít-e jogi támadásokra most, hogy felvállalta az állapotát, a Kaliforniában élő színész azt felelete, "biztos benne, hogy ez lesz a következő lépés". A kaliforniai törvények értelmében ha valaki tudatosan teszi ki HIV-fertőzés kockázatának a partnerét azáltal, hogy védekezés nélkül létesít vele szexuális kapcsolatot, akkor a felelősségre vonáshoz be kell bizonyítani róla, hogy feltett szándéka volt a másik fél megfertőzése.
Sheen a műsorban elmondta: az egyik ok, amiért a nyilvánosság elé tárta állapotát, az volt, hogy véget vessen a prostituáltak és mások általi zaklatásnak. A Két pasi meg egy kicsi című televíziós sorozat korábbi sztárja szerint mostanáig nagyjából tízmillió dollárt (2,9 milliárd forintot) fizetett, hogy megvásárolja ezeknek az embereknek a hallgatását.
A színész elismerte, hogy létesített védekezés nélküli szexuális kapcsolatot a betegsége diagnosztizálása óta, de a dologban érintett két személy az orvosa felügyelete alatt állt és időben figyelmeztették őket.
Ellenőrizze le Ön is szexuális életét! Kalkulátorunk ITT.
Sheen keddi közlése óta számos volt partnere adott televíziós interjút. A hírességek elleni perekre szakosodott Allred jelenleg több nőt is képvisel abból a több mint negyvenből, akik közül több azzal vádolta meg Bill Cosby amerikai színészt, hogy partidroggal elkábította őket, majd szexuális értelemben visszaélt a helyzettel. A sztárjogász továbbá az O.J. Simpson és Michael Jackson elleni perekben is részt vett. (MTI)