Tesztelik az új gázturbinás erőművet Ajkán
A BVMT az ajkai telephelyen barnamezős beruházásként, mintegy 75 millió euróból valósítja meg az új blokkok létesítését. A cég a Magyar Villamos Művek Zrt., az Euroinvest Zrt. és a Bakonyi Erőmű Zrt. közös tulajdonában van. Az erőmű építése még 2009-ben kezdődött, működése során a Bakonyi Erőmű Zrt. meglévő infrastruktúráját - alállomás, fűtő- es hűtő rendszerek - veszi igénybe, s az üzemeltetési és karbantartási feladatokat is az erőmű szakemberei látják majd el. Az erőmű gázellátása a társaság saját tulajdonában levő, új építésű gázvezeték hálózaton keresztül valósul meg.
Az ajkai erőmű a tervek szerint az idei év első félében állt volna üzembe. A beruházás részleteiről az új erőmű végleges üzembe helyezését követően ígértek bővebb tájékoztatást. Az MTI információi szerint az MVM megvásárolná a Bakonyi Erőmű Zrt. tulajdonrészét, de ezt az MVM nem erősítette meg.
Az MVM korábbi közleménye szerint a bakonyi gázturbinás csúcserőmű beruházási értékének 80 százalékára 63 millió eurós hitelszerződést írt alá 2010. februárban a MVM és az Euroinvest Zrt. közös cége magyar bankok konzorciumával. A cégbíróság adatai szerint az MVM leányvállalatának jegyzett tőkéje 4,136 milliárd forint. (MTI)