Több mint 8 milliárd forintnyi bírság 2020-ban – beszámolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke évente beszámol az Országgyűlésnek a GVH előző évben folytatott tevékenységéről, valamint arról, hogy tapasztalatai szerint hogyan érvényesül a verseny tisztasága és szabadsága. A GVH 2020. évi tevékenységéről szóló beszámolót az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága 2021. június 8-án fogadta el.

Több mint 8 milliárd forintnyi bírság 2020-ban – beszámolt a GVH

Mit hozott a szervezeti átalakulás és a járványhelyzet?

Az előző év több jelentős változást is hozott a GVH életében. Új elnök került kinevezésre a GVH élére, aki igen aktív volt. Többek között igyekezett megreformálni a GVH kommunikációját, személyi állományát, megalakította a GVH-n belül működő és az elnöki munkát támogató Gazdaságfejlesztési és Versenypártolási Műhelyt, valamint előmozdította a GVH gazdaságpolitikai folyamatokba integrálódását is. Mindezeken túl mozgalmas évet tudhat a háta mögött a hivatal a járványhelyzet által a piaci folyamatokra gyakorolt hatások miatt is, tekintve, hogy azok folytán különösen fontos szerep jutott számára az elmúlt évben.

Milyen területekre irányult 2020-ban a GVH fókusza?

Fogyasztóvédelemi hatáskörében a GVH 3 fő szempont mentén határozta meg a járvány idején beavatkozása irányait:

-Jelentős hangsúlyt fektetett a megelőzésre, ún. sweep-ek lefolytatását kezdeményezte, illetve csatlakozott külföldi hatóságokhoz ezen a területen (sweep alatt azt értjük, amikor a hatóság jelentős számú weboldalt, illetve webshopot vizsgál át rövid határidőn belül jogsértések feltárása céljából)

-Tájékoztató anyagokat tett közzé vállalkozások számára, hogy hirdetéseiket a jogszabályoknak megfelelően alakítsák, illetve a fogyasztók részére, hogy felismerjék az őket célzó tisztességtelen kereskedelmi kommunikációkat

-Versenyfelügyeleti eljárásokat folytatott le a vírusokkal szembeni hatékonyságot ígérő termékek reklámkampányai kapcsán a jogsértések szankcionálására, e körben ideiglenes intézkedés elrendelésére is sor került a gyors és hatékony beavatkozás érdekében


A GVH további két fontos területen, a gyermekeknek szóló reklámokkal és a zöldmarketinggel kapcsolatban is útmutatást tett közzé a vállalkozásoknak.

„Az antitröszt jellegű jogsértésekkel szembeni fellépés terén a digitalizáció és az e-kereskedelem rohamos előretörésére tekintettel prioritássá vált 2020-ban a digitális piacokon működő jelentős piaci pozícióval bíró vállalkozások működésének figyelemmel kísérése, annak érdekében, hogy piaci pozíciójukat ne használhassák fel versenytársaik kiszorítására” – ismertette Dávid Barbara, az AegisLegal versenyjogi szakértője.

A korábbi évekhez hasonlóan a tavalyi év során is stratégiai cél volt a (közbeszerzési) kartellek elleni küzdelem, a GVH 26 vállalkozásnál folytatott le előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást (dawn raid), ahol összesen 7 TB mennyiségű adatot vett birtokba és dolgozott fel a vizsgálatok során.  

A GVH az elmúlt évben hatékonyabbá tette az összefonódások ellenőrzését is, mivel prioritásként jelent meg az összefonódásokkal kapcsolatos engedélyezési eljárások minél gyorsabb és hatékonyabb lezárása annak érdekében, hogy a tranzakciókban rejlő kockázatok csökkenjenek.

Említésre méltó továbbá, hogy az elmúlt évek során felhalmozódott jogalkalmazói tapasztalat alapján a GVH felülvizsgálta fúziós közleményét, illetve az antitröszt ügyekben új bírságközleményt adott ki. A közlemények jelentős szereppel bírnak ugyanis a GVH jogalkalmazásában, azok figyelemmel követése elengedhetetlen a hatékony versenyjogi megfelelés, valamint a jogsértésekkel kapcsolatos eljárások során is.

A 2020. évi tevékenység számokban

A GVH 2020-ban 96 új eljárást indított és 106 folyamatban lévő eljárást zárt le, ez utóbbi mintegy 9 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest.

Az ügyek legnagyobb részét az összefonódásokkal kapcsolatos eljárások tették ki. Tavaly 61 fúziós bejelentés érkezett a GVH-hoz, amely 7%-kal több az előző évinél. Ügyszám tekintetében ezt követték a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatos fogyasztóvédelmi ügyek. A többi ügy pedig versenykorlátozó megállapodások és erőfölénnyel való visszaélés tárgyában indultak.



A vállalkozások világjárvány okozta nehéz helyzetére tekintettel a GVH 768 millió Ft bírságot érintő fizetési átütemezést és részletfizetést engedélyezett. Több ügyben pedig a GVH a bírság mértékének megállapítása során figyelembe vette az említett szempontot.

2013 óta nem került sor akkora összegű bírság kiszabására egy naptári év során, mint az előző évben. Idézzük fel, hogy melyek voltak azok a magatartások, amelyek elkövetése miatt a legmagasabb összegű, milliárdos nagyságrendű bírságok jártak 2020-ban.

Első helyezett: 2,5 milliárd forint

A legmagasabb bírságot a holland székhelyű online szállásfoglaló portál üzemeltetője kapta.

-a vállalkozás megtévesztően hirdette egyes szálláshelyeit ingyenes lemondási lehetőséggel, a fogyasztók ugyanis az ingyenes lemondás lehetőségét sok esetben csak időben korlátozottan vehették igénybe, illetve magasabb árat fizettek a szállásért, azaz az ingyenesség árát a vállalkozás valójában beépítette az érintett szállás díjába,

-a vállalkozás agresszív értékesítési gyakorlatot is folytatott azáltal, hogy pszichés nyomás gyakorlásával (a szállás lefoglalására sürgető és FOMO hatást előidéző állításokkal) igyekezett rábírni a fogyasztókat a minél hamarabb történő foglalásra,

-a vállalkozás nem az elvárható szakmai gondossággal járt el továbbá a magyarországi szállásadók ajánlatainak megjelenítésekor a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP kártya) kiemelt fizetési eszközként való feltüntetésekor.

Második helyezett: 1,6 milliárd forint

A második legmagasabb összegű bírságot két hazai társkereső weboldalt is működtető, luxemburgi székhelyű vállalkozásra szabta ki a GVH, tekintve, hogy az több jogsértést is megvalósított:

-ingyenesen hirdette a társkereső szolgáltatást, holott a szolgáltatáshoz díjmentesen korlátozott mértékben lehetett hozzáférni, a célnak megfelelő használat csak díjfizetés ellenében volt lehetséges,

-megtévesztő módon tájékoztatta a fogyasztókat a szolgáltatás időtartamáról, valamint az igénybevétel alatt fizetendő díjról, tekintve, hogy a prémium előfizetés automatikus meghosszabbodására, valamint a meghosszabbított időtartam alatt fizetendő díjra vonatkozó tájékoztatást a fogyasztók a megjelenítés módjából adódóan nem észlelték,

-megtévesztő módon tájékoztatta a fogyasztókat a szolgáltatását igénybe vevők számáról,

-az információk közzététele és a szolgáltatás tartalmának kialakítása és annak nyújtása, valamint a weboldalak működtetése során megsértette a szakmai gondosság követelményét is.

Harmadik helyezett: 1 milliárd forint

A harmadik legmagasabb összegű bírságot a GVH az előzőkkel ellentétben nem fogyasztóvédelmi, hanem antitröszt típusú ügyben szabta ki. A személyzeti tanácsadással foglalkozó vállalkozások országos szövetségével szemben azért került sor bírság kiszabására, mivel annak etikai szabályzata 7 éven keresztül több olyan rendelkezést (pl. a munkaerő-kölcsönzés és közvetítés minimális díja, a társulás tagjainak egymás munkavállalóira vonatkozó átcsábítási tilalma) is tartalmazott, amelyek a tagvállalkozások közötti verseny korlátozását célozták. Az árrögzítés ugyanis a legsúlyosabb versenykorlátozásnak minősül, mivel jelentős társadalmi többletterhet eredményez, míg az átcsábítási tilalom a szektor felosztására irányult, és megakadályozta a munkavállalók szabad piaci mozgását. Az etikai szabályzat azon rendelkezései is a piac felosztását célozták, amelyek megtiltották a tagvállalkozások számára a kiközvetített munkavállalók újraközvetítését.

A kiszabott, összesen 8,4 milliárd forint versenyfelügyeleti bírság mellett a fogyasztói kompenzáció – amelyet a vállalkozások a GVH-val való együttműködés során az elkövetett jogsértés negatív hatásainak kompenzálása érdekében fizetnek a fogyasztóknak – értéke meghaladta a 2,1 milliárd forintot.

A GVH a lezárt ügyek 20 százaléka esetében elfogadta az érintett vállalkozások kötelezettségvállalásait.

A bírságkiszabás során 2020-ban a Versenytanács 8 ügyben vette figyelembe, hogy az eljárás alá vont vállalkozások részéről megfelelési program kidolgozására került sor. Ezzel a lépéssel a vállalkozások nagyságrendileg 200 millió forint bírságkedvezményben részesültek.

Konklúzió

„A GVH előző évi tevékenysége alapján továbbra is irányadóak azok a megállapítások, hogy fontos hangsúlyt fektetni az előzetes megfelelésre, hiszen egy esetleges versenyfelügyeleti eljárás során, a GVH azt a vállalkozás javára értékelheti, valamint, ha rosszul áll a szénánk, megéri egyéb módon is együttműködni a GVH-val, például engedékenységi kérelem benyújtásával, egyezség megkötésével, vagy tevőleges jóvátétel keretében a fogyasztók kompenzálásával” – foglalta össze az AegisLegal szakértője.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: