Több mint tíz százalékkal bővíti létszámát az EY Magyarországon
„Célunk, hogy még tovább erősítsük piaci szerepünket nemzetközi és hazai szinten egyaránt. Ennek megfelelően vállalati stratégiánk része, hogy olyan tehetséges fiatal szakértőket találjunk a munkaerőpiacon és neveljünk ki a cégen belül, akik hatékonyan segítik ügyfeleinket abban, hogy fenntartható módon növekedjenek, egyúttal pedig hozzájárulnak a helyi közösségek fejlődéséhez is” – mondta Debreczeni Dóra, az EY HR-igazgatója.
A nemzetközi üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló céghez összesen 66 új munkatárs csatlakozott a nyár folyamán, amely több mint tíz százalékos emelkedést jelent. A növekedésnek köszönhetően a vállalat mind a négy üzletága tovább bővült. Az EY-nál dolgozó szakemberek száma így már megközelíti a hatszázat Magyarországon.
A cég nemzetközi szinten is folyamatosan növekszik, az elmúlt egy évben 15 ezren csatlakoztak a vállalathoz. Globálisan ma már 190 ezren dolgoznak az EY több mint 700 irodájában. A növekedést jelzi, hogy a július 1-jén kezdődő pénzügyi évtől világszinten 676 új partnert neveztek ki a cégnél.
2020-ig kilencvenezer új gyakornoki hely
A bővítési stratégia részeként a cég idén júniusban csatlakozott az európai fiatalkori munkanélküliség visszaszorítását célzó Alliance for YOUth programhoz. Ennek keretében 2020-ig 90 ezer új gyakornoki és szakmai gyakorlati hely létrehozását tervezi Európában és ezen belül Magyarországon.