Többnapos sztrájkok márciusban a British Airwaysnél

Többnapos sztrájkokat hirdetett március végére a legnagyobb brit légitársaság, a British Airways (BA) légi utaskísérőinek érdekképviselete. (MTI)

A Unite szakszervezet főtitkárhelyettese, Len McCluskey pénteki londoni sajtótájékoztatóján bejelentette: az utaskísérők március 20-ától három napig, március 27-étől négy napig sztrájkolnak. Hozzátette, hogy a húsvéti ünnepek idején nem lesz munkabeszüntetés, de április második felében újabb sztrájkok lehetnek, ha addig nem sikerül megegyezni a cégvezetéssel a vitás bér- és létszámkérdésekben.

 

A British Airways a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja, és naponta három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre. McCluskey pénteken elmondta: a BA vezetése előző nap az érdekképviselet elé terjesztett egy új javaslatcsomagot. A szakszervezeti vezető ennek tartalmát nem részletezte, de közölte, hogy a Unite nem javasolja az alkalmazottaknak a javaslatok elfogadását.

 

Az új egyezségtervezetről mindenesetre azonnal megszavaztatják az állományt, és ha a többség jóváhagyja a javaslatcsomagot, akkor a sztrájkokat lefújják - tette hozzá. A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, és a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát járatonként egy fővel - 15-ről 14-re - csökkentette.

 

A BA arra hivatkozik, hogy utaskísérői sokkal nagyvonalúbb juttatásokban részesülnek, mint a versenytársaknál dolgozók. A British Airways légi kiszolgáló személyzetének éves átlagos alapfizetése fejenként 30 ezer font (több mint 9 millió forint). Ez a kétszerese a legnagyobb riválisnál, a Virgin Atlantic légitársaságnál honos éves utaskísérői alapfizetésnek. A szakszervezet szerint azonban a BA munkaszerződéseket érintő módosításokat kényszerít az utaskísérői állományra.

 

A British Airways vezetése drasztikus takarékossági programba kezdett, miután a cég eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt. Ez azt jelenti, hogy a társaság percenként több mint ezer font veszteséggel működött. A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég. Elemzők különösen azt tartják riasztónak, hogy a hagyományosan igen erős időszaknak számító nyári utazási szezonban keletkezett a tavalyi súlyos veszteség zöme. A British Airways elsősorban a prémiumosztályok forgalmának meredek visszaesését szenvedi meg.

 

Egyik legfőbb bevételi forrása ugyanis a bőség éveiben a londoni City első, illetve üzleti osztályon repülő bankárainak utaztatása volt, főleg az észak-amerikai járatokon. A súlyos pénzügyi válság és a tömeges citybeli elbocsátások nyomán azonban ez az utascsoport szinte eltűnt. A BA vezérigazgatója, Willie Walsh nemrégiben kijelentette, hogy a cég "a túlélésért küzd". A BA a jelenlegi pénzügyi év végéig összesen 4900 fős - 12,7 százalékos - leépítést tervez.

 

Az utaskísérők eredetileg a tavaly karácsonyi időszakra tervezték a sztrájkot, amely folyamatosan 12 napig - rekordideig - tartott volna. A British Airways azonban jogi úton megtámadta a sztrájkdöntést, arra hivatkozva, hogy a szakszervezet olyan alkalmazottakat is megszavaztatott a sztrájkról, akik már kiléptek, vagy távozóban voltak a vállalattól, és ezért a szavazás törvénytelen volt. A londoni felsőbíróság annak idején elfogadta ezt az érvelést, és illegálisnak mondta ki a karácsonyra tervezett sztrájkot.


Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás: