Többnyire csökkenéssel zártak az amerikai piacok
A DJIA index 33,30 ponttal, azaz 0,26 százalékkal 12.675,52 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 1,39 ponttal, vagyis 0,11 százalékkal 1.314,61 pontra süllyedt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 2,47 ponttal, 0,09 százalékkal erősödött és 2.786, 64 ponton zárt.
A Dow indexében szereplő három, kedden negyedéves eredményeit ismertető cég, a Verizon Communications (-1,6%), a McDonald's (-2,18%) és a Travelers Cos Inc (-3,8%) részvény veszteséggel zárt. Az egyebek között a Kleenex papír zsebkendőket és a Huggies pelenkákat gyártó Kimberly-Clark árfolyama több mint két százalékkal esett, miután tavalyi utolsó negyedévi adózott eredménye 19 százalékkal esett éves összevetésben.
A DuPont árfolyama 0,12 százalékkal nőtt. A vegyipari óriás negyedéves profitja jelentősen esett éves szinten eladásainak a csökkenésére, illetve a magasabb költségek miatt, de így is meghaladta a szakértők által vártat. A Johnson and Johnson stagnált erősödött, miután az egészségügyi-kozmetikai cég negyedéves eredménye jobb lett a vártnál.
A márciusi szállítású WTI olajfajta árfolyama 63 centtel 98,95 dollárra csökkent hordónként, míg a februári szállítású arany jegyzése 13,80 dolláral 1.664,50 dollárra mérséklődött unciánként.