Többnyire lefelé mozdultak az ázsiai részvényindexek
Japánban a Nikkei 225 index 0,4 százalékos csökkenés mellett 8.760 pontnál jár a kereskedés vége felé közeledve. Dél-Koreában a Kospi index 1,2 százalékkal 1825 pontra, míg Ausztráliában az S&P/ASX 200 index 0,76 százalékkal 4017 pontra csökkent. Kínában a Shanghai Composite index 0,5 százalékkal 2.249 pontra csökkent, míg a hongkongi Hang Seng 0,3 százalékkal 19.048 pontra emelkedett.
A pénteki emelkedés után ma már csökkenést jeleznek az amerikai határidős indexek, miután az Európai Központi Bank pénteki döntésének hatása már elhalványult. Az Európai Központi Bank (EKB) pénteken bejelentette, hogy további lépéseket arra vonatkozóan, hogy a bankszektor könnyebben érjen el bizonyos európai finanszírozási műveleteket. Mindezen lépés összhangban van azzal, hogy Spanyolország a mai napon nyújtja be hivatalos kérelmét az Európai Uniónak a bankszektor konszolidálását segítő nemzetközi támogatásért.
Az Európai Unió vezetői csütörtöktől kétnapos csúcsértekezletet tartanak, a fiskális és a bankunió terveiről tanácskoznak. A megbeszélés sikere vagy sikertelensége alapvetően meghatározza majd a következő napok, sőt hetek tőzsdei folyamatát