Törzsutas program és fürdőjárat a West-Balaton kártyával

A résztvevő települések és elfogadóhelyek gyarapodásával együtt közös kerékpárkölcsönző hálózat kialakítását, turisztikai buszjáratok indítását és törzsutas program megvalósítását tervezik a Balaton nyugati térségében, ahol egy évvel ezelőtt vezették be az ingyenes West-Balaton kártyát - tájékoztatta a kibocsátó Nyugat-balatoni Turisztikai Nonprofit Kft. szerdán az MTI-t.

Tar László ügyvezető közölte: mostanra több mint 90 turisztikai szolgáltató fogadja el a plasztiklapot és kínál kedvezményeket Keszthelyen, Gyenesdiáson, Vonyarcvashegyen, Balatongyörökön, Hévízen, Zalaszentgróton, Kehidakustányban, Zalaszentlászlón, Balatonszentgyörgyön, Reziben és a zalaegerszegi Aquacityben.

 

Jellemzően 10-25 százalék kedvezményt nyújtanak az elfogadóhelyek, s a kártyát azok igényelhetik díjmentesen a helyi Tourinform irodákban, akik legalább három éjszakát töltenek a Nyugat-Balaton térségében. Négy Balaton-parti település, Balatongyörök, Gyenesdiás, Keszthely és Vonyarcvashegy tavaly indította el közös kedvezményrendszerét West-Balaton kártya néven a turisztikai desztináció marketing pályázati támogatás segítségével. A tervek szerint hamarosan Hévíz és Zalakaros is csatlakozik a rendszerhez, jelentősen bővül az elfogadóhelyek száma, és a kártyához kapcsolódóan tervezik egy törzsutas kedvezményrendszer kidolgozását is.

 

A tervek szerint újabb állomásokkal bővül a négy kezdeményező által tavaly útjára indított térségi buszjárat. Ennek útvonala olyan turisztikai attrakciókat érint, amelyek a menetrend szerinti járatokkal nem vagy csak nehezen voltak elérhetőek. A turistabusz tavaly heti négy alkalommal indult útjára, körjárat közlekedett a Kis-Balatonhoz, a Keszthelyi-hegységbe, Badacsony környékére, illetve a Herend-Tihany útvonalon.

 

A térségi pályázat keretében idén várhatóan két járat közlekedhet majd: egy fürdőjárat a Balaton irányából a gyógyfürdők felé, és egy városnéző járat, amely a kistelepülések irányából a nagyobbak, így Keszthely és Hévíz felé szállítja a turistákat városnézésre, múzeumlátogatásra. A kedvezményrendszerre építve indulhat el hamarosan a térségben egy közös kerékpárkölcsönző hálózat is. Hévíz és Zalakaros már néhány éve működtet ilyen rendszert, de az együttműködés kibővül a négy Balaton-parti település kölcsönző állomásaival is - közölte a turisztikai szervezet ügyvezetője.

KIM: a gyakorlati képzést támogatja a 2025/2026-os szakképzési tanév rendje

A gyakorlati képzést támogatja a 2025/2026-os szakképzési tanév rendje, a Magyar Közlönyben megjelent jogszabály értelmében az új tanév első tanítási napja 2025. szeptember 1. (hétfő), az utolsó pedig 2026. június 15. (hétfő) lesz. Az évközi szünetek és az érettségi vizsgák időpontjai azonosak lesznek a köznevelési tanév rendjével - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium szombaton az MTI-vel.
2025. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Erősítene az elektromos modellek eladásában a KIA

Az új elektromos személyautók (ev) magyarországi piaca az idén nem várható a tavalyihoz hasonló dinamikus bővülés, miközben a szegmens 7 százalék körüli részaránya a teljes értékesítésben továbbra is elmarad az európai átlagtól; a KIA eladásaiban viszont elérheti a 12-13 százalékot az ev-k aránya - mondta Nagy Norbert, a KIA Hungary elnöke az MTI-nek.
2025. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Kriptovaluta-hype vagy válságveszély? Trump aláírta a GENIUS-törvényt, az árfolyamok kilőttek, a kritikák megszaporodtak

Az amerikai Kongresszus jóváhagyása után Donald Trump elnök aláírta a GENIUS-törvényt, amely új korszakot nyithat a stabilcoinok szabályozásában. A piaci reakció nem maradt el: a Bitcoin, az Ether és a Ripple történelmi csúcsra emelkedtek.
2025. 07. 19. 12:00
Megosztás:

Vasárnaptól csütörtök éjfélig a másodfokú hőségriasztást rendeltek el

Hétvégétől ismét tartós kánikulára kell számítani, ezért vasárnaptól csütörtök éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos.
2025. 07. 19. 11:00
Megosztás:

Idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre az önkormányzatok és munkaadók

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézettel idén is meghirdeti Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatát - jelentette be az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a minisztérium.
2025. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre az önkormányzatok és munkaadók

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézettel idén is meghirdeti Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatát - jelentette be az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a minisztérium.
2025. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Trump aláírta a GENIUS-törvényt – Jön a stabilcoinok új korszaka az USA-ban

2025. július 18-án Donald Trump elnök ünnepélyes keretek között aláírta az első, teljes értékű kriptovaluta-törvényt az Egyesült Államokban. A GENIUS Act történelmi jelentőségű szabályozási mérföldkő, amely új alapokra helyezi a stabilcoinok működését, miközben az iparági szereplők forradalmi pillanatként ünneplik az eseményt. Vajon ez az amerikai kriptoforradalom kezdete?
2025. 07. 19. 09:00
Megosztás:

Kósa Lajos: megvan a nemzet aranytartaléka

Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken az MTI-hez eljuttatott videófelvételben.
2025. 07. 19. 07:00
Megosztás:

A pénzügyi tudatosság fontosságára hívta fel a figyelmet a magyar delegáció az Oszakai Világkiállításon

A Magyar Pavilont április 13-án Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg, hangsúlyozva a világkiállítás gazdasági, diplomáciai és turisztikai jelentőségét. A pavilonban azóta is folyamatosak a szakmai programok, a csütörtöki napon a „Learning and Playing” témahét keretében a pénzügyi tudatosságé volt a főszerep.
2025. 07. 19. 05:00
Megosztás:

Ismét nemzetközi elismerésekben részesült az MBH Bank és az MBH Befektetési Bank

Kettős elismerésben részesült az MBH Csoport az Euromoney Awards for Excellence 2025 díjátadón: az MBH Bank a „Magyarország legjobb digitális bankja a KKV-k számára” címet nyerte el a BUPA digitális üzleti platformjával, míg az MBH Befektetési Bank a „Magyarország legjobbja az elemzés területén” díjat hozta el, amellyel a befektetési bank elemzői tevékenységének magas színvonalát díjazták. Az elnyert díjak megerősítik az MBH Bank digitális fejlesztéseinek fontosságát, valamint elismerik a befektetési piacokon végzett elemzői tevékenységének eredményességét.
2025. 07. 19. 04:00
Megosztás:

Lelki támogatás a pénzügyek világában – a pszichológus és a mediátor szerepe a pénzügyi stressz kezelésében

Miért fontos a pszichológus és a mediátor a befektetők számára? Lelki támogatás, érzelmi stabilitás, tudatos döntések a tőzsdén és a kriptovaluta világában.
2025. 07. 19. 03:00
Megosztás:

Lebuktatták a magyar ásványvizek sötét titkát

A forró nyári hónapok során magától értetődő, hogy megnő a vízfogyasztás – Magyarországon azonban ez nem csupán szezonális reakció. Az ásványvíz sokak számára napi szokássá, sőt, identitásformáló tényezővé vált. Mindez egy olyan országban történik, ahol a csapvíz minősége nemzetközi összevetésben is kivételesen jó. Mégis sokan meg vannak győződve arról, hogy a boltban megvásárolt palackos víz jobb, mint amit a saját otthonuk csapjából engednek.
2025. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjszámítás Magyarországon! Ki kap többet és ki jár rosszul?

A legutóbbi Országos Nyugdíjas Parlament által megfogalmazott javaslat szerint jelentősen, akár több tízezer forinttal is nőhetne az átlagos nyugdíjösszeg, amennyiben a magyar állam a jelenleg alkalmazott inflációkövető rendszer helyett a svájci indexálást vezetné be.
2025. 07. 19. 01:00
Megosztás:

Megérkezett végre a mém érme szezon? Szárnyal a Bonk és a Pepe!

A mém érmék robbanásszerű emelkedésbe kezdtek július harmadik hetében, és kevés az olyan kereskedő, aki veszteségben lenne. A nagyobb piaci kapitalizációval rendelkező mém érmék közül a Bonk és a Pepe teljesített legjobban, azonban a PENGU és az SPX befektetőknek sincs okuk a panaszra.
2025. 07. 19. 00:01
Megosztás:

Kedvező irányba mozdult el az amerikai lakáspiac

A kiadott építési engedélyek száma 1 millió 397 ezerre emelkedett hó /hó alapon a júniusi előzetes adatok szerint az Egyesült Államokban.
2025. 07. 18. 22:00
Megosztás:

Vártnál jobb profit az American Express-től

Az American Express a tőzsdenyitás előtt tette közzé második negyedéves gyorsjelentését.
2025. 07. 18. 21:30
Megosztás:

Csökkent a gyűlölet-bűncselekmények száma Spanyolországban

Spanyolországban tavaly az előző évhez képest 13,8 százalékkal csökkent a gyűlölet-bűncselekmények száma, amelyek mintegy fele rasszizmus és idegenellenesség miatt történt - derült ki a belügyminisztérium pénteken nyilvánosságra hozott jelentéséből.
2025. 07. 18. 21:00
Megosztás:

Az ÁKK mandátumot adott ki egy kínai devizakötvény kibocsátás megszervezésére

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény ("pandakötvény") kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére - olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
2025. 07. 18. 20:00
Megosztás:

Sugar Rush 1000 nyerőgép bemutató: Egy színes utazás az édes nyeremények világába

Ha olyan nyerőgépet keresel, amely ötvözi a látványos grafikát, izgalmas funkciókat és magas nyerési potenciált, akkor a Sugar Rush 1000 tökéletes választás lehet. A Pragmatic Play fejlesztésében készült játék egy mesés, cukorkával teli világba repíti a játékosokat, ahol klaszteres nyeremények, zuhanó tárcsák és ragadós szorzók fokozzák az élményt. Ez a nyerőgép a pörgős akciót kedvelőknek és az alkalmi játékosoknak egyaránt ideális lehet.
2025. 07. 18. 19:30
Megosztás:

Milyen különbségek vannak az Otthon Start iránt érdeklődők között az egyes vármegyékben?

„A Bankmonitor kalkulátorát használó és ott érdeklődést leadók több, mint 4 ezer személynek az adatai megvannak vármegyénkénti bontásban is. Az érdeklődők bő harmada Budapesten szeretne ingatlant vásárolni. Nem meglepő módon a fővárosban hajlandók a legtöbbet költeni a házvásárlásra, és az igényelt kölcsönösszeg is itt a legmagasabb. Ezen adatok mellett már megdöbbentő lehet, hogy nem a budapestiek feszítik ki a legjobban magukat azért, hogy megszerezzék álmaik otthonát.”
2025. 07. 18. 19:00
Megosztás: