Tovább csökken a kínai bankok tartalékolási kötelezettsége

A kínai központi bank hétvégi bejelentése szerint február 24-től újabb 50 bázisponttal csökkentik a kereskedelmi bankok kötelező tartalékolását, 21 százalékról 20,5 százalékra. Ezzel több pénzük marad a bankoknak a hitelezésre, ami élénkítheti a növekedést.

A kötelező tartalékolás csökkentését a gazdaság lassulása tette szükségessé, lehetőségét pedig az infláció mérséklődése teremtette meg. A kínai központi bank legutóbb tavaly november 30-án csökkentette - ugyancsak 50 bázisponttal - a kereskedelmi bankok ügyfélkövetelésekhez viszonyított tartalékolási kötelezettségét, a jelenlegi 21,0 százalékra, az addigi, majdnem kétévi folyamatos emeléssel elért, 21,5 százalékos rekordszintről. Tavaly az első negyedévben még 9,7 százalékkal volt nagyobb a kínai GDP az egy évvel korábbinál.

 

A növekedés a második negyedévben 9,5 százalékra, a harmadikban 9,1 százalékra, a tavalyi utolsó negyedben 8,9 százalékra lassul. Tavaly egész évben a kínai GDP 9,2 százalékkal volt nagyobb a 2010-esnél. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idei évre 8,2 százalékos GDP-többletet jósol Kínának a tavaly szeptemberben várt 9,0 százalék helyett. A világ második számú gazdaságának hazai összterméke az eddigi rekord évben, 2007-ben 14,2 százalékkal bővült.

 

Utána 2008-ban 9,6 százalékra, 2009-ben 9,1 százalékra lassult a növekedés, majd 2010-ben 10,4 százalék volt. A kínai infláció tavaly júliusban tetőzött, amikor 37 hónap legmagasabb értékét mérték: 6,5 százalékot. Ezt követően központi intézkedések sorozatával igyekezték leszorítani, ennek következtében 2011-ben 5,4 százalék lett az évi átlagos infláció. Elemzők az idén már csak 3-3,5 százalékot várnak, annak dacára, hogy a tavaly novemberi és decemberi 4,2, illetve 4,1 százalék után idén januárban ismét nekilódultak az árak és 4,5 százalékra kúszott fel a fogyasztói áremelkedés üteme. (MTI)

Egyre keményebb harc dúl a vállalkozói bankszámlapiacon

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny, amiből Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint végül a vállalkozások profitálnak.
2025. 10. 03. 11:00
Megosztás:

Milliókat hozott a szeptember a Napi Mázli játékosainak

Kiemelkedően szerencsés volt az elmúlt 4 hét a Napi Mázli játékosainak. Kilenc alkalommal 20 millió forintot vihettek haza a jó tippekkel. Mindez azért is jó arány, mert idén eddig összesen 15 telitalálatos szelvény volt, sőt egy játékos elvitte a maximálisan elérhető főnyereményt, a 100 millió forintot is. A Szerencsejáték Zrt. tavaly március 4-én bevezetett új számsorsjátéka továbbra is igen kedvelt a játékosok körében.
2025. 10. 03. 10:30
Megosztás:

Jelentős érdeklődés volt a magyar kötvények iránt az ÁKK aukcióján

Nem volt jelentős mozgás tegnap a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain.
2025. 10. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a Wall Street vezető indexei

Az amerikai részvénypiacok csütörtökön újabb történelmi csúcsokat értek el, miközben a befektetők egyelőre nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az amerikai kormányzati leállásnak.
2025. 10. 03. 09:30
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb európai piacok, miközben a legnagyobb európai vállalatokat tömörítő STOXX600 index új csúcson fejezte be a kereskedést. amit az ipari és technológiai szektorok emelkedése, valamint az amerikai kamatcsökkentési várakozások támogattak.
2025. 10. 03. 09:00
Megosztás:

Még a fiatalok is az államtól várják a nyugdíjbiztonságot

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja az időskori anyagi biztonság garanciáját – ráadásul ez éppúgy igaz a fiatalabb korosztályokra is, mint az idősebbekre. Ugyanakkor az NN Biztosító kutatása szerint majdnem ugyanennyien aggódnak is amiatt, hogy nem lesz elég nyugdíjuk. Az Idősek Világnapja emlékeztet rá, hogy a méltó időskor nem csupán egészség, hanem anyagi biztonság kérdése is.
2025. 10. 03. 08:30
Megosztás:

Uniós projekt segíti a szegedi Tatra villamosok felújítását

Az uniós támogatással zajló Interreg CE4CE projekt keretében fejlesztenek új ajtóműködtető elektronikai rendszert a Szegeden futó Tatra villamosok számára - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t.
2025. 10. 03. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás reggel

Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 03. 07:45
Megosztás:

Kenyértörés: közös agrárpolitika vagy uniós védelmi ipar legyen?

Az EU többéves pénzügyi kerete kiemelten fektetne a védelmi iparba, miközben a közös agrárpolitikára évtizedek óra egyre kevesebb támogatás jut.
2025. 10. 03. 07:00
Megosztás:

Agrometeorológia: jó állapotban a talaj az őszi vetésekhez

Az őszi gabonák vetését megelőző talajelőkészítéshez leginkább a középső országrész déli tájain van szükség csapadékra, az ország nagy részén elegendő nedvességet tartalmaz a felső talajréteg - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 03. 06:00
Megosztás:

A magyar kormány folytatni kívánja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot

A kormány folytatni kívánja a nagy sikertörténetnek minősülő vajdasági gazdaságfejlesztési programot, ennek azonban fontos előfeltétele, hogy a nemzeti erők folytathassák a kormányzást Magyarországon - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szabadkán.
2025. 10. 03. 05:30
Megosztás:

Kizöldülő okosvasúttól a digitális ikrekig

Október 2–án és 3-án Budapesten rendezik meg a Kognitív Mobilitás 2025 nemzetközi konferenciát, mely az emberközpontú, fenntartható, valamint intelligens közlekedés jövőjére keres és kínál válaszokat. A konferencia a magyarországi Bosch csoporttal szakmai partnerségben valósul meg, a rendezvénynek a Bosch Budapest Innovációs Kampusz ad otthont. Globális közlekedési kihívások, kizöldülő okosvasút, digitális ikrek a katasztrófák ellen, hóesésben is látó önvezetés, ritkaföldfém-mentes elektromos hajtás, fenntartható városokat szolgáló sportlétesítmények – ezekkel és további jövőbe mutató megoldásokkal foglalkozik a Kognitív Mobilitás 2025 konferencia. Prof. Dr. Zöldy Máté, BME: „A Budapesten immáron negyedik alkalommal megrendezett Kognitív Mobilitás konferencia célja, hogy a különféle szakterületek egymással összehangoltan, minél hatékonyabban működjenek együtt a jövő intelligens, kognitív mobilitásának fejlesztésében. Ez a kulcsa annak, hogy a jövő mobilitása fenntartható legyen.” Dr. Szászi István, Bosch: „A technológiai fejlesztések akkor teremtenek valódi értéket, ha figyelembe veszik a társadalmi igényeket és a környezeti következményeket. A Boschnál mindent megteszünk azért, hogy más szakterületekkel kooperálva, innovációs ökoszisztémában gondolkodva forduljunk a jövő felé.”
2025. 10. 03. 05:00
Megosztás:

A magyarok többsége az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját, és ez igaz a fiatalabb korosztályokra is az NN Biztosító kutatása szerint.
2025. 10. 03. 04:30
Megosztás:

Államtitkár: ötödével drágulna a magyar energiaszámla orosz embargó esetén

Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. 10. 03. 04:00
Megosztás:

Szárnyal a Tesco forgalma

Jelentősen nőtt a Tesco forgalma a cég jelenlegi, 2025-2026-os pénzügyi évének első felében. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat csütörtöki köztes beszámolója szerint emelkedett az értékesítés a cég közép-európai üzletágában is, bár a működési eredmény több egyedi tényező miatt ebben a térségben csökkent.
2025. 10. 03. 03:30
Megosztás:

Tőzsdére készül a német DeepL mesterséges intelligencia startup

A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a kölni DeepL mesterséges intelligencia startup cég fontolgatja tőzsdei bevezetését jövőre az Egyesült Államokban.
2025. 10. 03. 02:30
Megosztás:

Együtt az idősekért - az időskori magány ellen fog össze az OTP Nyugdíjpénztár és az Önkéntes Központ Alapítvány

Az Idősek Világnapja alkalmat ad arra, hogy kifejezzük megbecsülésünket az idősebb generációk iránt, és felhívjuk a figyelmet arra, milyen fontos biztosítani számukra az egészségben és méltóságban eltöltött időskort. Az OTP Nyugdíjpénztár - tagjai bevonásával - együttműködésre lép az Önkéntes Központ Alapítvánnyal, amelynek missziója az idősek jóllétének támogatása önkéntes programokon keresztül. A pénztár az alapítvány pénzügyi támogatásán túl tájékoztatja tagjait a programokról, amelyekben akár önkéntesként, akár kedvezményezettként is részt vehetnek.
2025. 10. 03. 02:00
Megosztás:

Nagy István: a baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat

A baromfiágazat az egyik legnagyobb perspektívájú és legversenyképesebb állattenyésztő ágazat Magyarországon - jelentette ki az agrárminiszter a Baranya vármegyei Sombereken csütörtökön.
2025. 10. 03. 01:30
Megosztás:

Orosz gazdasági fordulat: történelmi mélyponton a munkanélküliség, élénkül a kiskereskedelem

Oroszországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom éves bővülése, miközben történelmi mélypontra csökkent havi összevetésben a munkanélküliség augusztusban a statisztikai hivatal adatai szerint.
2025. 10. 03. 01:00
Megosztás:

Mémek, bányászat, Web3: ezek az ICO-k uralják majd az októberi hónapot

Az új kriptolehetőségek keresése gyakran az előértékesítésekkel kezdődik, ahol a kedvezőbb belépési árak és az exkluzív jutalmak vonzóvá teszik a csatlakozást. Októberben több projekt is lendületet kap, persze nemcsak a hype, hanem a valódi használhatóság és a modern technikai irányvonalak miatt is.
2025. 10. 03. 00:01
Megosztás: