Tovább ereszkedett a BUX
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta, a magyar piacon közepes forgalom mellett oldalazgatás folyt. Ahogy közeledik az év legfontosabb eseménye, az amerikai kamatdöntő ülés, a befektetők egyre inkább visszahúzódnak a kockázatos részvényeszközöktől, mindenki a szerda estére koncentrál. Rányomta bélyegét az általános piaci hangulatra is, hogy újabb mélypontokra esett az olaj árfolyama
Ennek hatását lehetett látni némileg a magyar részvénypiacon is. Az OTP-től és a Richtertől próbáltak első körben szabadulni a befektetők, de túlzottan nagy eladói nyomás nem volt. Az európai piacok pozitív tartományban kezdték a napot, majd enyhe eladói nyomás jellemezte a vezető nyugat-európai részvényindexeket is - mondta Ballai Zoltán.
A Mol 40 forinttal, 0,29 százalékkal 13 740 forintra erősödött, 933,9 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 1,39 százalékkal 5670 forintra csökkent, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 409 forintot ért, forgalma 224,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 28 forinttal, 0,53 százalékkal 5272 forintra esett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.