Tovább gyorsulhat az indiai gazdaság

India bruttó hazai terméke (GDP) 8,5 százalékkal nőhet a következő, áprilissal kezdődő költségvetési évben.

Egy mumbai gazdasági konferencián az indiai kormány tervbizottságának alelnöke, Montek Szing Ahluvalia azt is valószínűsítette, hogy a gazdasági növekedés 9 százalékra gyorsulhat a 2011/12-es költségvetési évben, elérve a világválság előtti, 2007/08 költségvetési év ütemét. Nemzetközi elemzők a világgazdaság fellendülését Ázsiától várják, főleg Kínától és a nagyságra harmadik ázsiai gazdaságtól, Indiától.

 

India bruttó hazai terméke (GDP) 6 százalékkal haladta meg a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbit, ismét főleg a feldolgozóipar támogatásával, az indiai statisztikai hivatal február végi becslése szerint. A növekedés elmaradt az előző negyedévi, 7,9 százalékos éves ütemtől, és kisebb volt az elemzők által várt 6,9 százaléknál is.

 

Az indiai pénzügyminiszter ennek ellenére az áprilissal kezdődő pénzügyi évre szóló költségvetési javaslat benyújtásakor nemrég azt mondta: ideje felülvizsgálni a gazdaságösztönző intézkedéseket, és gondolni a költségvetés konszolidálására. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a 2009-es naptári évre 5,4 százalékos növekedést vár Indiában, 2010-re pedig 6,4 százalékot.

 

Az indiai központi bankban 7,5 százalékos GDP-növekedést jósolnak a mostani, márciussal záruló költségvetési évre, és a pénzügyminisztériumban is úgy vélik, hogy a bővülés meg fogja haladni a 7,2 százalékos kormányzati várakozást. Az indiai GDP a tavaly márciussal zárult, előző pénzügyi évben 6,7 százalékkal nőtt, elmaradva az egy évvel korábbi 9 százalékos ütemtől.

 

Már a tavalyi harmadik naptári negyedévben Indiában a mezőgazdaság, a szállítás és a vendéglátás teljesítménynövekedése jelentősen lassúbb volt, mint egy évvel azelőtt, míg a bányászat, a feldolgozóipar és a közüzemi szolgáltatások teljesítményének növekedése gyorsult. A keresleti oldal fontos eleme volt, hogy a kormány jóléti kiadásai 12,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, ösztönözve a lakossági fogyasztást.

 

A tavalyi utolsó negyedévben viszont 2,2 százalékkal csökkentek a jóléti kiadások az egy évvel azelőttihez képest. Jelenleg közel 200 millió dollárnyi indiai működőtőke van jelen Magyarországon, főleg exportsegítő kereskedelmi, szolgáltató és idegenforgalmi vállalkozásokban. A nagyobbak közül itt van a Tata Consultancy Services (TCS) szoftverfejlesztő cég, a Satyam Computer Services Ltd. hyderabadi információs technológiai nagyvállalat globális IT-fejlesztési központja, a mumbai székhelyű Sun Pharmaceutical Industriesé 2005 óta a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár, az indiai ThaparGroup belgiumi érdekeltségé 2006 óta a Ganz Transelektro Villamossági Zrt. és a Ganz-Transverticum Kft. üzletrésze.

 

Az első magyar tőkekihelyezés 2004. augusztusban a Richter Gedeon Rt. és a Themis Medicare Ltd. vegyesvállalatának létrehozása volt. A zártkörű vegyesvállalat a Richter-Themis Medicare (India) Private Ltd., amelyben Richternek 51 százaléka van. A cég 2006. márciusban kezdte meg működését a Gujarat állambeli Vapi városban, Bombaytől 80 km-re, hatóanyagokat és intermediereket gyárt.

 

A beruházás mintegy 20 millió dollár magyar tőkével valósult meg. A Ganz Transelektro Közlekedési Rt. 2005. februárban technológia átadásáról kötött megállapodást az Autometers Alliance Ltd. indiai céggel, a Ganz Energetika Kft. pedig vízturbinákkal és szivattyúkkal van jelen az indiai piacon, ahol Technip-Ganz Machinery India Pvt. Ltd. néven alapított vegyesvállalatot.


A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás: