Tovább gyorsult az infláció Németországban

Májusban már az ötödik hónapja gyorsult az infláció Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden kiadott végleges adatai alapján.

Tovább gyorsult az infláció Németországban

Az éves fogyasztói árindex értéke az előzetessel megegyezően 2,5 százalék lett májusban az áprilisi 2,0 százalék után. Májusban az előző havihoz képest szintén az előzetes értékkel megegyezően, 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az áprilisi 0,7 százalékos havi áremelkedés után.
   
Az árucikkek éves bázison 3,1 százalékkal drágultak. Ezen belül a legnagyobb mértékben az energiaárak emelkedtek, 10,0 százalékkal az áprilisi 7,9 százalékos éves áremelkedés után. Az energiaárak emelkedéséhez az alacsony bázisérték is hozzájárult, ami leginkább a fosszilis energiahordozók árának emelkedésében mutatkozott meg. A fűtőolaj éves bázison 35,4 százalékkal, az üzemanyagok 27,5 százalékkal drágultak.
   
Energiaárak nélkül az éves infláció 1,8 százalékos volt májusban Németországban, a fűtőolaj és az üzemanyagok leszámításával pedig 1,6 százalékos.
   
Az élelmiszerek ára az átlagnál kevésbé emelkedett májusban, 1,5 százalékkal az áprilisi 1,9 százalékos emelkedés után.
   
A szolgáltatások 2,2 százalékkal drágultak éves bázison májusban Németországban.
   
Az uniós összehasonlításra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) havi bázison 0,3 százalék, éves bázison 2,4 százalék volt májusban az áprilisi 0,5 és 2,1 százalék után.

Hozzászólások

Jelentősen csökkent az új fertőződések napi száma Nagy-Britanniában

A pénteken ismertetett adatok alapján egy hét alatt több mint 15 ezerrel csökkent a naponta újonnan azonosított koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. Szakértők egyelőre óvatosan nyilatkoznak arról, hogy az ország túljutott-e a harmadik járványhullám tetőzésén.
2021. 07. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegró ismét korlátozásokat vezet be

Bezárnak az éjszakai szórakozóhelyek és a diszkók Montenegróban augusztus 2-ig a kedvezőtlen járványhelyzet miatt - közölte Igor Galic, az ország közegészségügyi intézetének vezetője.
2021. 07. 24. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megváltozott az Európai Központi Bank kommunikációja

A várakozásokkal összhangban nem változtatott a monetáris kondíciókon tegnap az EKB, szinten tartották a kamatokat és a következő, szeptemberi ülés alkalmáig marad a heti 20 milliárd eurós PEPP vásárlási összeg is.
2021. 07. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia számára nem fenntartható az 55 százaléknál magasabb államadósság

A Román Nemzeti Bank vezetősége arra hívta fel a figyelmet egy jelentésben, hogy a bruttó hazai termékhez (GDP) mért 55 százaléknál nagyobb államadósság nem fenntartható Románia számára az államháztartás kiadási szerkezete miatt.
2021. 07. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajnában gyorsult a járvány terjedése

Ukrajnában péntekre kismértékben tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, csaknem nyolcszáz új beteget jegyeztek fel, az egy nap alatt elhunytak száma megegyezett az előző napiéval, a fertőzés terjedése így enyhe növekedést mutat, az aktív betegek száma pedig megint megközelítette a tizenegyezret.
2021. 07. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatot emelt az orosz jegybank

A várakozásokkal összhangban ismét kamatot emelt Oroszország központi bankja az infláció növekedése miatt, és jelezte, hogy szükség esetén további emelésekre lehet számítani.
2021. 07. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Negatív élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A brit gazdaság jelentősen lassuló, jóllehet továbbra is élénk ütemű kilábalására vallanak a pénteken ismertetett előzetes júliusi aktivitási mérőszámok.
2021. 07. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokkal több magyar utazott horvátba mint tavaly

A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
2021. 07. 24. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Egekben az euróövezet GDP-arányos államadóssága

Emelkedett a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államadósság az Európai Unióban és az euróövezetben az idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve, elsősorban a koronavírus-járvánnyal összefüggő állami kiadásnövekedés hatására.
2021. 07. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 07. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fellendült a cseh autóipar

Az idei első fél évben 663 ezer személyautót gyártottak Csehországban 31,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, de 11,2 százalékkal kevesebb, mint a koronavírus-járvány előtt, 2019 első felében - közölte csütörtökön a cseh autóipari szövetség.
2021. 07. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcsokat dönt a felvásárlási láz világszerte

Rekordértéket ért el a vállalati felvásárlások és összeolvadások (M&A) globális piaca 2021 első felében – mutat rá az EY nemzetközi elemzése. Idén Észak-Amerikában és Európában is különösen aktívak a befektetők, akik számára a technológiai szektor továbbra is vonzó célpont.
2021. 07. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többet költenek a bankok a pénzmosás megelőzésére

Egész Európában folytatódik a bankok védelmi vonalainak átszervezése a fokozódó felügyeleti elvárásoknak megfelelően. A KPMG 47 bank közreműködésével 2021 tavaszán készített nemzetközi felmérése (Insights on evolving AML practices) szerint a védekezésben teret nyer a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás, ugyanakkor a védelemért felelős osztályok között is átalakul a feladatmegosztás rendje.
2021. 07. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a mai napot a tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2021. 07. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Joe Biden olyat nyilatkozott az inflációról, amin a konzervatívok is kiakadtak

Joe Biden amerikai elnök azt nyilatkozta tegnap, hogy az infláció emelkedik, ami visszavetette a konzervatívokat a hatalmas kiadási tervei miatt.
2021. 07. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

A globálisan kedvező hangulatban emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön.
2021. 07. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra szigoríthat Horvátország

A növekvő koronavírus-esetszámok miatt Horvátország még azelőtt újabb szigorításokat vezethet be, hogy lejárnának a július 31-ig érvényben lévő korlátozások - írta a Jutarnji List című horvát napilap szerdán a nemzeti válságstábra hivatkozva.
2021. 07. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson a brit államadósság-ráta

Száz százalék közvetlen közelébe emelkedett a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államadósság-ráta a szerdán ismertetett legfrissebb adatok szerint; a mutató hat évtizede nem mért csúcson jár.
2021. 07. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elvesztette világörökségi státuszát Liverpool

Elvesztette világörökségi státuszát Liverpool történelmi tengeri kereskedelmi városrésze az arculatában és látképében visszafordíthatatlan károkat okozó beruházások miatt.
2021. 07. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olimpia: Erre a 3+1 olimpiai szponzorra érdemes befektetőként figyelni az Equilor szerint

A pénteken kezdődő tokiói Olimpia több szempontból is egyedülálló lesz: ez lesz az első az ötkarikás játékok közül a második világháború óta, melyet nem az eredetileg tervezett időpontban tartottak meg, és ez lesz az első, melyen nem vehetnek részt nézők. A játékokon azonban nem csak a versenyzők és a sportfogadók, hanem a befektetők is nyerhetnek: az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzésében azt vizsgálta, mely szponzorok lehetnek az Olimpia nyertesei és vesztesei.
2021. 07. 22. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások: