Tovább lassulhatott a magyarországi infláció márciusban

Valószínűleg tovább lassult a múlt hónapban a magyarországi infláció üteme, és ez még inkább megkönnyítheti a monetáris enyhítési ciklus folytatását, feltéve, hogy a forint nem indul ismét markánsabb gyengülésnek - jósolták a csütörtöki adatismertetés előtti első előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.

Az MTI előzetes felmérésébe bevont nagy citybeli házak felzárkózó piacokra szakosodott elemzői 2,5-2,6 százalékos, teljes kosárra számolt tizenkét havi inflációt valószínűsítettek márciusra. Egy hónappal korábban 2,8 százalékos éves inflációt mértek Magyarországon. A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays szakértői - akik 2,5 százalékos márciusi éves inflációt várnak - hangsúlyozták ugyanakkor prognózisukban azt a véleményüket is, hogy az utóbbi hónapok gyors magyarországi dezinflációjának fő tényezői közül néhány valószínűleg csak átmeneti. A ház elemzői ezek közé sorolták a lakossági energiaárak hatósági csökkentését, amelynek révén a teljes kosárra számolt éves infláció a maginfláció alá süllyedt. A Barclays elemzői kiemelték ugyanakkor azt is, hogy a maginfláció üteme szintén lassul, elsősorban a gyenge hazai kereslet és a közvetett adókból eredő bázishatások miatt.

 

Mindezek alapján a ház londoni szakértői az eddigi 2,00 százalékpontos kamatcsökkentés után még további 1,00 százalékpontos enyhítést várnak, vagyis azzal számolnak, hogy a jelenlegi monetáris enyhítési ciklus végére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamata 4,00 százalékig csökken, függően a forint árfolyammozgásaitól. A Barclays elemzői szerint a magyarországi inflációs környezetben a jelenlegi 5,00 százalékos MNB-alapkamat is még viszonylag magas reálkamatnak számít. Ugyanezt állapították meg a Morgan Stanley globális bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó szakértői is, akik szintén 2,5 százalékos éves inflációt várnak márciusról. A ház londoni elemzői szerint egyelőre nehéz meghatározni, hogy a mostani enyhítési ciklus során pontosan meddig süllyedhet az MNB alapkamata.

 

Megerősítették ugyanakkor azt a várakozásukat, hogy a forint az év hátralévő részében ismét nyomás alá kerül - a cég jelenlegi előrejelzése 320 forint/eurós árfolyamot valószínűsít 2013 végére -, és a ház elemzői szerint ebben az esetben az MNB "bajosan" tudná a jelenleginél sokkal mélyebbre csökkenteni alapkamatát. A Morgan Stanley szakelemzői is hangsúlyozták azonban, hogy a magyarországi reálkamat még mindig a legmagasabbak között van a globális felzárkózó térség egészét tekintve. A "múltbeli MNB" valószínűleg tartotta volna magát ahhoz, hogy a magas állam- és küladósság-ráták, valamint a szintén magas rövid távú finanszírozási igények közepette magasabb reálhozam indokolt.

 

Lehetséges azonban, hogy a jelenlegi, új összetételű monetáris tanács ettől eltérő nézetet alakít ki erről a kérdésről, és a Morgan Stanley által vártnál alacsonyabb szintre viszi az alapkamatot - hangsúlyozták előrejelzésükben a cég londoni elemzői. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai szintén arra számítanak, hogy márciusban 2,5 százalékra lassult a tizenkét havi infláció, elsősorban az üzemanyagok, valamint az alkohol- és a dohányfélék esetében belépő bázishatások miatt.
    

A cég szakértőinek prognózisa szerint áprilisban várhatóan még tovább csökken az inflációs ütem, és még a harmadik negyedévben is alacsony marad, főleg a közműdíjak csökkentésének hatására.  A JP Morgan londoni elemzői szerint ugyanakkor 2013 végén ismét 3 százalék körüli éves ütemre gyorsulhat vissza a magyarországi infláció, mivel addigra a most érvényesülő pozitív bázishatások némelyike visszájára fordul. Az infláció mindazonáltal 2014 egészében is várhatóan az MNB 3 százalékos célszintje közelében mozog majd, módot adva a további jegybanki kamatcsökkentésekre, ha a forint nem gyengül eltúlzott mértékben - jósolták a JP Morgan szakértői. A ház jelenleg érvényes előrejelzése alapján az idei év közepéig 4,50 százalékra csökken az MNB alapkamata, és egészen 2014 végéig ezen a szinten marad. (MTI)


Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi ágazatban a dolgozók tehermentesítése, a felesleges adminisztráció csökkentése és a megbecsültség növelése. Erről a tárcavezető szombaton írt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás:

Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket.
2026. 09. 26. 08:00
Megosztás:

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA).
2026. 09. 26. 07:00
Megosztás:

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer tonnát. A fejlesztések az utóbbi években 600 új munkahelyet teremtettek, tovább erősítették a hazai beszállítói hálózatot, és növelték Magyarország szerepét a nemzetközi állateledel-gyártásban.
2026. 09. 26. 06:00
Megosztás:

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás:

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás: