Tovább lökik a lejtőn az magyar tőzsdét
Csütörtökön sokat rontott a nemzetközi befektetői hangulaton, hogy az ipar és a szolgáltatások e havi teljesítményéről megjelent előzetes felmérések további kínos gyengélkedést jeleztek mind az euróövezetben, mind Kínában, mind az Egyesült Államokban. Ráadásul Európában e hónapban romlott a fogyasztói bizalom az EU-bizottság becslése szerint, a tengerentúlon pedig nőtt a munkanélküliség a múlt héten.
Gyengüléssel nyitottak a vezető nyugat-európai részvénypiacok is, a brit FTSE-100 index 0,15 százalékos, a német DAX index 0,11 százalékos, míg a francia CAC-40 index 0,16 százalékos csökkenést jelez.
Az európai piacok mai csökkenésében szerepet játszhat az is, hogy a Fed egyik illetékesének a kijelentése alapján távolabbinak tűnik az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet gazdaságösztönző intézkedéseinek a bejelentése a piacok által eddig vártnál. Napközben az Egyesült Államokból érkező adat az iparcikkek megrendeléséről, valamint Antonisz Szamarasz görög kormányfő és Angela Merkel német kancellár találkozójának fejleményei lehetnek hatással az árfolyamok alakulására.
A vezető magyar részvények közül az OTP 1,1 százalékkal 3590 forintra csökkent, a MOL árfolyama lényegében stagnál, 15 forinttal 16.160 forintra enyhült. A Magyar Telekom jegyzése 3 forinttal, 0,7 százalékkal 417 forintra gyengült. A Richter árfolyam nem mozdult, 39.990 forintnál tartózkodik, míg az Egis papírja 0,36 százalékkal 16.840 forintra mérséklődött.