További kamatemelés várható Szerbiában
A szerb központi bank a múlt héten 1 százalékpontos kamatemelésről döntött, így az irányadó kamat 10,5 százalékra emelkedett. Augusztus óta negyedszer emelt kamatot, miután májustól 8 százalékon tartotta. A bank szerint a folytatódó kamatemelésre azért van szükség, hogy visszatereljék az inflációt a várt 4-8 százalék közötti sávba.
Az októberi éves infláció 8,9 százalékra nőtt a szeptemberi 7,7 százalékról, elsősorban az élelmiszerek drágulására. A szerb központi bank arról is beszámolt, hogy a bankok rossz hitelállományának az aránya 17,9 százalékra nőtt az idei harmadik negyedévben, az előző három hónapban mért 17,5 százalékról. A bank szerint azonban ez nem okoz aggodalmat, mivel a pénzintézetek tőkemegfelelési indexe 20 százalék fölötti, minden 1 dinár rossz hitelállománnyal szemben 1,30 dinár van tartalékban.
A bank szerdán azt is közölte, hogy a devizatartaléka 9,88 milliárd euróra csökkent a harmadik negyedév végén a három hónappal korábbi 10,5 milliárd euróról. A devizatartalék elsősorban azért csökkent, mert a bank komoly pénzeket fordít arra, hogy megállítsa a nemzeti valuta árfolyamának a gyengülését. A bank kedden 10 millió eurót költött erre.
A szerb központi bank mintegy 2,2 milliárd eurót adott el az idén eddig a dinár lejtmenetének a megállítására. A dinár árfolyama közel 11 százalékkal csökkent idén eddig az euróhoz képest.