Továbbra is a tavalyinál alacsonyabbak a mezőgazdasági termelői árak

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 augusztusában 11,8 százalékkal csökkent, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 16,4, az élő állatok és állati termékeké 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Az idén január-augusztusban az agrártermékek termelőiár-szintje 19,9 százalékkal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 28,1 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 3,6 százalékos csökkenéséből adódott.

 

Az idén január-júliusban az agrártermékek termelőiár-szintje 21,2 százalékkal csökkent, ami a növényi termékek árszínvonalának 29,7 százalékos, valamint az élőállatok és állati termékek árainak 3,6 százalékos csökkenéséből adódott. Az agrártermékek termelőiár-szintje júliusban 14,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 21,4, az élő állatok és állati termékeké 3 százalékkal esett vissza.

 

Tavaly az első nyolc hónapban az előző év azonos időszakához képest 17,4 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak, az emelkedés a növényi termékek árszínvonalának 16,7 százalékos, illetve az élő állatok és állati termékek árainak 18,2 százalékos emelkedéséből adódott. Az idén augusztusában a gabonafélék termelői ára a 2008. augusztusinál 18,4 százalékkal volt alacsonyabb. Az olajnövények termelői ára 38,6 százalékkal esett vissza. A tavaly augusztusihoz képest a káposztarepce ára 31, a napraforgóé 44,1 százalékkal csökkent. A burgonya termelői ára 7,3 százalékkal nőtt, a zöldségféléké 0,3 százalékkal mérséklődött.

 

Az időszak jelentősebb súlyú termékei közül a zöldpaprika ára 18,8, a paradicsomé 17,8 százalékkal csökkent; ezzel szemben a görögdinnye ára 27,8, az uborkáé 18,8 százalékkal emelkedett augusztusban az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A gyümölcsök termelői ára 18,5 százalékkal esett vissza augusztusban az előző évihez képest. Ebben az időszakban az őszibarack a legjelentősebb súlyú, ára 22,8 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly augusztusinál. A kajszibarack ára 24,7 százalékkal csökkent, a szilva ára 4,2 százalékkal emelkedett.

 

A vágóállatok termelői ára 2009 augusztusában 0,4 százalékot nőtt az előző év azonos időszakihoz képest, ez a vágómarha és a vágósertés árának 9,9, illetve 3,2 százalékos emelkedéséből, továbbá a vágóbaromfi árának 5,5 százalékos mérséklődéséből adódott. A vágómarha felvásárlási ára kilogrammja 2009 májusáig 35 forintra nőtt, ezt követően augusztusra 337 forintra csökkent. A vágósertés felvásárlási ára februártól júliusig folyamatosan emelkedett, augusztusban a júliusihoz viszonyítva mérséklődött.

 

Az idén augusztusban az előző év azonos időszakihoz mérten az állati termékek árai 14,3 százalékkal csökkentek, ezen belül az étkezési tyúktojás termelői ára 2,4 százalékkal növekedett, a tejé 21,7 százalékkal visszaesett. A tej 2008. január óta tartó árcsökkenése megállt, augusztusban a felvásárlási ára literenként 56,9 forint volt, a 2009. júniusival majdnem megegyező. Az idén január-augusztusban a gabonafélék termelői átlagára 37,2 százalékkal csökkent az előző év első nyolc hónapjához képest, ezen belül a búza ára 28,7, a kukoricáé 42,6 százalékkal esett vissza.

 

Az első nyolc hónapban az ipari növények ára 17,2 százalékkal lett alacsonyabb, a burgonya ára 4,8 százalékkal nőtt; a zöldségféléké 6, a gyümölcsöké 19,4 százalékkal csökkent. A vágóállatok termelői árai 3,2 százalékkal emelkedtek az első nyolc hónapban, ezen belül a vágósertés és a vágómarha ára nőtt 11,8, illetve 10,3 százalékkal, a vágóbaromfié 6,5 százalékkal csökkent. Az állati termékek árai az év első nyolc hónapjában 17,8 százalékkal visszaesett, ezen belül a tejé 25,7 százalékkal csökkent, a tojásé 5,2 százalékkal növekedett.


Záporral, zivatarral érkezik a hidegfront

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 16. 22:00
Megosztás:

A francia kormányfő újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben

A Franciaországot sújtó korai és súlyos aszállyal szembesülve Sébastien Lecornu miniszterelnök újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben, az Annie Genevard mezőgazdasági miniszter által már bejelentett segélyintézkedések után.
2026. 08. 16. 21:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: emberfeletti munka folyik

Emberfeletti munka folyik Paksnál az atomerőmű két működő turbinájának üzemben tartásáért - írta Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás: