Tőzsdetipp: Vonzó képet mutat a Thyssenkrupp

Emelkedő trendcsatornában mozog az árfolyam, és jelenleg a sáv alsó felénél jár a kurzus. A múlt héten kirajzolódott emelkedő szakasz folytatódhat, és a 19 eurós ellenállást is elérheti a papír. Fundamentálisan szempontból nem tekinthető kiemelkedő vételi lehetőségnek, de úgy látjuk, hogy a befektetői hangulat javulása és a kedvező technikai kép együttesen indokolttá teszi a rövidtávú vételi pozíció nyitni - olvasható az Erste elemzésében.

Emelkedő trendcsatornában mozog a Thyssenkrupp árfolyama. Emelkedő szakaszok és korrekciók váltották egymást az elmúlt hónapokban, ha folytatódik a kialakult szabályos mintázat, akkor rövidtávon elérheti a 19 eurós sávtetőt az árfolyam, ahol egy erős ellenállás is található.

 

 

A csúcs- és mélypontok meredek emelkedést mutatnak, ami erős trendre utal, ezért nagyobb a valószínűsége a további emelkedésnek. Belépési pontot a 20 és 200 napos mozgóátlag keresztezésénél látunk, ezért ide érdemes (17,1 euró) a limit vételi megbízásokat elhelyezni. Ha a pozíció megnyílik, akkor 19 euróhoz tegyük a célárfolyamot, míg a stop-losst a legutóbbi minimum alá, 16,1 euróra helyezzük.


A vállalat jelenlegi helyzete és fundamentális elemzése


Az acélipai vállalatoknak, köztük a Thyssenkrupp-nak is nehéz időszaka volt 2009 és 2012 között. A lenti grafikonon is látszik, hogy az említett periódus alatt 2010-től eltekintve végig negatív volt az EPS értéke és még az idei évre is negatív eredményvárakozások láthatóak. Azonban a 2013-as és a 2014-es évre is növekedés és pozitív eredmény várható.

 

 

A negatív eredmény következtében a szektortársakkal való eredmény alapú összehasonlítás csak előretekintő, 2013-as eredményvárakozásokkal végezhető el. A következő ábrán a 2013-as eredményvárakozásokat és a 2012 és 2014 közötti évesített növekedési kilátásokat ábrázoltuk. A grafikonon látható, hogy a Thyssenkrupp az átlagos értékeltséget reprezentáló szaggatott vonal fölött helyezkedik el, ezért az átlagnál drágábbnak tekinthető.

 

 

A Thyssenkrupp árazását a szektortársakhoz képest 5 szempont alapján vizsgáltuk meg. Ezek alapján nem jelenthető ki egyértelműen, hogy egy alulárazott vállalattal van dolgunk. P/E árazás alapján a 2013-as évben még jelentős felülárazottság látható, azonban a magasabb EPS növekedés következtében ez 2014-re már eltűnik, sőt kismértékű alulárazottságba fordul át. Az árfolyam és az egy részvényre jutó könyv szerinti érték hányadosa alapján is túlárazottnak tekinthető a vállalat. Azonban árfolyam/értékesítés és EV/EBITDA hányados alapon átlag alatti árazás tapasztalható, amely azért fontos, mert a tőke intenzív vállalatok árazásánál a befektetők elsősorban ezen érték alapján döntenek.

 

 

A közelmúlt eseményei közül egyértelműen kedvező, hogy a vállalatnak sikerült értékesítenie néhány veszteséges, elsősorban amerikai leányvállalatát. Ezek tranzakciók eredménye idén egyszeri pozitív tételként jelentkeznek, a következő években pedig úgy jelennek meg, hogy nem termelnek veszteséget ezek az üzletágak. Szintén kedvező, hogy az acélipar szempontjából létfontosságú gépkocsi piacról javuló értékesítési adatok érkeztek, ez pedig növelheti majd az acélipari vállalatok eredményét is. Az EPS várakozásokat tükröző grafikonokon látható, hogy az idei évben drasztikusan csökkentették az elemzők a társasággal szembeni várakozásaikat, azokat az eredeti negyedére csökkentették. Azonban 2013-ra és 2014-re is az eredmény javulását várják az idei veszteség után. Ugyanakkor érdekes azt is figyelembe venni, hogy a társaság vezérigazgatója szerint a 2013-as év is nehéz lesz, azonban legutóbbi beszédében konkrét 2013-as eredményvárakozást nem fogalmazott meg. A Bloomberg által megkérdezett elemzők közül 16 javasolja a részvények vételét, 8 a tartásukat, 10 pedig az eladásukat. Az elemzői konszenzusos célár értéke 17,4 dollár.

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás: