Tranzakciós illeték - az MNB pénzügyi műveleteit is megsarcolják

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ezt azután jelentette be, hogy csütörtök délelőtt egyeztetett Rogán Antallal, a Fidesz és Harrach Péterrel, a KDNP frakcióvezetőjével a kormánypártok által megfogalmazott, a munka világát érintő, a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot módosító indítványok konkrétumairól.

A nemzetgazdasági miniszter kifejtette, hogy a foglalkoztatást segítő, 300 milliárd forintos program egyik lába, hogy kiterjesztik az MNB pénzügyi műveleteire a tranzakciós illetéket; ezzel 100 milliárd forintot biztosítanak a programhoz, és ugyanennyit tesznek hozzá a Magyar Államkincstár keretében végrehajtott pénzügyi műveletekre kiterjesztett egyezrelékes pénzügyi tranzakciósilleték-bevételből.
    

További 100 milliárd forintot úgy biztosítana a tárca, hogy a jelenleg összesen 320 milliárd forintos költségvetési tartalékból 100 milliárd forintot "venne kölcsön" - jelezte Matolcsy György. Ennek kapcsán kifejtette: az utolsó 100 milliárd forint azért kölcsön, mert - miután megkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutalappal és az Európai Unióval - várhatóan már idén csökkennek a magyar állampapír-hozamok. Ennek köszönhetően Matolcsy György szavai szerint "reálisan" legalább 150 milliárd forintnyi hozamcsökkenésből adódó kamatkiadási megtakarítása lesz Magyarországnak 2013-ban. Hozzátette: ebből a 150 milliárdból 100 milliárdot tesznek a program mögé, a kamatkiadási megtakarítást pedig visszapótolják az év során, vagyis a költségvetési tartalék szintjét egész évben ez a módosítás nem érinti.    

 

Matolcsy György beszélt arról is, hogy a Magyar Bankszövetséggel folytatott egyeztetések eredményekképpen az eredeti, 280 milliárd forintos tervekhez képest 140 milliárd forintos tranzakciósilleték-bevétellel számolnak 2013-ban. A csökkenés oka, hogy elfogadták a bankszövetség azon javaslatát, hogy a magyar pénzügyi tranzakciós illetéket - a bevezetés évében mindenképpen - a német és osztrák bankrendszerben alkalmazott, a pénzügyi tranzakciókat terhelő felső korláthoz igazítsák, ami átszámítva 6000 forint - fejtette ki Matolcsy György. Hozzáfűzte, hogy 2013-ban megmarad a bankadó fele, ami 60 milliárd forint bevételt biztosít.     

 

A tervezettnél 140 milliárd forinttal kisebb illetékbevételt három forrásból pótolják ki: 50 milliárd forintot biztosítanak a kamatfizetési megtakarításból, emellett úgy gondolják, hogy mind az MNB-nél, mind az államkincstárnál 100-100 milliárd forintnál több bevételt hoz a tranzakciós illeték kiterjesztése. Ez a többlet Matolcsy György szerint 40 milliárd forinttal javítja a költségvetés pozícióját. További 50 milliárd forint bevételt hozhat, ha sokan választják az új program lehetőségeit, és a vállalkozók élnek az élőmunkateher csökkentésével, az kedvezően hat a magyar gazdaság növekedésére.     

 

A miniszter szerint jövőre a bruttó hazai termék - a tervezett 1,6 százalék helyett - akár 2 százalékkal növekedhet a munka világát érintő, tehercsökkentő csomagnak köszönhetően. Matolcsy György kiemelte: 1,5 millió magyar munkavállalót és vállalkozót érinthet kedvezően a csomag, ha az előterjesztett javaslatokat a kormány is elfogadja.
    

Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a 2013-as költségvetés alapszámait, alappilléreit nem érintheti a csomag, és az államháztartási hiányra vonatkozó 2,2 százalékos célértéket sem. Szólt arról is, hogy a tehercsökkentő programot három évre tervezik, most az első évi program tartalmáról és pénzügyi fedezetéről egyeztek meg.     

 

Matolcsy György szerint a pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatos aggodalmak eloszlottak a Magyar Bankszövetséggel való tárgyalások végén, és a 6000 forintos felső korlát beépítésével pénzügyi tranzakció, pénzügyi művelet a bankszövetség vállalása szerint nem hagyja el Magyarországot.   

 

A  miniszter kérdésre kifejtette: az MNB elnökével részletesen nem egyeztettek az illeték áthárításáról, de szakértői szintű jelzés történt, és az Ecofin tagjait és értesítették a tervezett lépésről.  A pénzügyi tranzakciós illetékből befolyó bevételek kapcsán részletezte, hogy a bankrendszerből pénzforgalmi szemléletben 140 milliárd forinttal, az államkincstár és az MNB részéről pedig 240 milliárd forinttal számolnak, vagyis 380 milliárdos bevételt irányoznak elő. Egy másik kérdésre azt válaszolta: mivel a jegybank teljesen független a kormánytól, ezért még csak sejtéseik sincsenek arról, hogy az MNB áthárítja-e majd a tranzakciós illetéket a pénzintézeti körre.     

 

A miniszter leszögezte azt is, hogy nincs semmilyen kiigazító lépésre szükség a költségvetés alapszámait illetően. "Nagy biztonsággal állítható", hogy az illeték beszedhető - mondta. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető a sajtótájékoztatón igazságos megoldásnak nevezte az MNB pénzügyi műveleteire kivetni a tranzakciós illetéket. (MTI)

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására

A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
2026. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget

A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
2026. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?

A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.
2026. 04. 25. 19:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ek tarolnak: több mint 823 millió dollár friss tőke egy hét alatt

A kriptopiac egyik legfontosabb indikátora ismét erőteljes jelzést adott: a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet nemhogy nem csökken, hanem egyre stabilabb alapokra épül. Az elmúlt héten minden egyes kereskedési napon pozitív tőkebeáramlást láthattunk, ami nemcsak rövid távú spekulációra, hanem tudatos, intézményi stratégiákra utal. De mit jelent ez a Bitcoin árfolyama, a DeFi piac és a teljes kriptoökoszisztéma szempontjából?
2026. 04. 25. 18:00
Megosztás:

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen: mintegy három és fél milliárd forintot fordítottak a digitális oktatás módszertanának kidolgozására, a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra fejlesztésére, valamint az információtechnológia használatához kapcsolódó hallgatói és oktatói készségek megalapozására - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 04. 25. 17:00
Megosztás: