Trendforduló: emelkedhet a vállalati behajtási ügyek száma

A gazdasági növekedéssel párhuzamosan folyamatosan csökkent Magyarországon a fizetésképtelenségi eljárások száma az elmúlt hat évben. A koronavírus-járvány hatására azonban 2021-ben már minden valószínűség szerint megfordul a pozitív trend. Már idén - várhatóan júniustól kezdődően - akár duplázódhat is a biztosítóhoz beérkező behajtási ügyek és kárigények száma és összege, jövőre pedig 13 százalékkal emelkedhet a bíróság által elrendelt felszámolási eljárások száma az Euler Hermes hitelbiztosító előrejelzése szerint.

Trendforduló: emelkedhet a vállalati behajtási ügyek száma

Az Euler Hermes az ország vezető hitelbiztosítója a Kínában tapasztaltakat is felhasználva elemezte a koronavírus járvány hatását a magyarországi kárigények számának, valamint a vállalati fizetésképtelenségek és csődeljárások várható alakulására. Idén -3 és -7 százalék közötti GDP-csökkenést vár a biztosító, vagyis drasztikus visszaesésre kell felkészülni. Ez értelemszerűen negatívan érinti majd a vállalatok pénzügyi helyzetét is. Pedig az elmúlt hat évben folyamatosan csökkent a felszámolási- és a csődeljárások száma. Míg 2012-ben, a csúcson – még a 2008-2009-es pénzügyi válság utóhatásaként – közel 24 ezer felszámolási eljárás indult, addig az esetszám tavaly valamivel több mint 5 ezerre zuhant vissza. A csődeljárások tekintetében 2010 volt a legrosszabb év, akkor 140 eljárás indult, ám tavaly ez a szám mindössze 33 volt.



1. ábra. Felszámolási eljárások száma Magyarországon, 2004-2020. I. negyedév

Győrfi Attila, az Euler Hermes kár- és követeléskezelési igazgatója arra hívja fel a figyelmet, hogy a következő negyedévben várható a trendforduló: a vállalatok többségének nehéz likviditási helyzete következtében június környékén jelentkezik a késedelmes fizetési esetek számának növekedése, majd szeptembertől várhatóan a hitelezők mind nagyobb számban kezdeményeznek felszámolási eljárásokat követeléseik megtérülése érdekében. Idén április 26-ig mindössze 1473 felszámolási eljárást rendeltek el jogerősen, amely időarányosan az előző évi alacsony bázishoz képest is csökkenést jelent. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy az elrendelt felszámolási eljárások számából bizonyos mértékben következtethetünk ugyan a gazdaság állapotára, azonban sokkal pontosabb képet kaphatnánk abban az esetben, ha lenne országos összesítés arról, hogy a felszámolási eljárásokba az adott évben milyen összegben jelentettek be hitelezői igényeket. Mivel egy biztosíték nélküli hitelezői igény megtérülési esélye a felszámolásból gyakorlatilag nulla, ezért lehetne kiinduló alap a bejelentett hitelezői igények összessége.

Mennyi pénzed hiányzik mindig hó végén? Mennyivel kellene többet keresned? ITT kiszámolhatod!

Az Euler Hermes szakértői a harmadik negyedévben 80-90 százalékos növekedést várnak a biztosítóhoz bejelentett kárigények tekintetében a Közép-Kelet Európai régióban – azon belül Magyarországon is.



2. ábra. Bíróság által elrendelt csődeljárások száma Magyarországon, 2004-2020. I. negyedév

A 2. ábra adataiból jól látszik, hogy Magyarországon a csődeljárások száma rendkívül alacsony, ráadásul a nem megfelelő jogi szabályozás miatt ezek döntő többsége, egyezség hiányában átfordul felszámolási eljárásba, ahol a hitelezők követeléseik megtérülésére már egyáltalán nem számíthatnak.

Győrfi Attila szerint az a korábbi prognózis, mely szerint 2020-ban nőni fog a hitelezők által kezdeményezett felszámolási eljárások száma, nem jelenti egyúttal azt is, hogy még az idén várhatjuk az elrendelt felszámolási eljárások számának ugrásszerű növekedését. Ennek a szakértő szerint több oka is van. Egyrészről az eddigi kormányzati intézkedések valós segítséget jelenthetnek a nehéz helyzetbe kerülő vállalkozásoknak. Például az év végéig tartó hitelfizetési moratórium a vállalkozások jó részének elegendő likviditást adhat ahhoz, hogy túléljék az idei évet és a hitelezőkkel akár felszámolási eljárásban kötött egyezség következtében szüneteltessék az eljárásokat. Másrészről pontosan az alacsony térülési számok miatt a hitelezők sem érdekeltek a felszámolási eljárások elrendelésében, és az együttműködő, legalább résztörlesztésre hajlandó adósok a korábbiaknál talán több türelemre számíthatnak a hitelezők részéről. Az is megállapítható, hogy minél előbb indul újra a gazdaság, az eddig meghozott kormányzati intézkedések annál hatékonyabbak lehetnek a cégek fennmaradása szempontjából.

Az is biztos azonban, hogy azok a cégek, melyek a koronavírus megjelenését megelőző időben is a fizetésképtelenség határán mozogtak és a vírus negatívan hatott a működésükre, a legtöbb segítség és jószándék ellenére is el fognak tűnni a gazdaságból.  Érzékelhető még az is, hogy a bírósági eljárások is tovább lassultak a vírus terjedésnek megakadályozására hozott intézkedések nyomán, de a hitelezőknek jelenleg arra sincs lehetőségük, hogy az adósokkal kötött egyezségeiket végrajthatható közokiratba foglalják, lévén, hogy a közjegyzői irodák sem fogadóképesekjelenleg – figyelmeztet Győrfi Attila.

Mivel egyes felszámolási eljárások eddig is elhúzódhattak akár egy évig is (a kérelem benyújtásától a jogerős elrendelésig), így a statisztikákban majd csak jövőre jelennek meg a megemelkedett esetszámok. A bíróságok által elrendelt felszámolások tekintetében 2020-ban 13 százalékos növekedést jelez előre az Euler Hermes Magyarországon, amely nagyjából megegyezik a világátlaggal, de jóval alacsonyabb, mint a 2008-2009-es pénzügyi válságot követő esetszám-növekedés.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: