Trichet - Európa küzdelmes idők elé néz

Küzdelmes idők elé néz Európa és az Európai Központi Bank (EKB), és ez a kormányoktól gyors cselekvést kíván pénzügyeik javításában - jelentette ki az EKB elnöke hétfőn, egy bécsi bankkonferencián. (MTI)

Jean-Claude Trichet úgy fogalmazott: "a pénzügyi piacokon feszültségekkel, az euróövezet egyes részein nehéz államháztartási helyzettel szembesülünk". Ezekhez társulva a pénzügyi politika egészének hatékony működésében kedvezőtlen hatás jelentkezik - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az euró megbízható valuta, amely tartja értékét.

 

Jelezte ugyanakkor, hogy az európai stabilitási és növekedési paktum elemei javításra szorulnak. Utalt arra is, hogy a második negyedévben, illetve a második félévben az euróövezeti gazdasági kilábalás jobban alakulhat az eddig vártnál. Hangsúlyozta: az EKB kötvény-visszavásárlási programja nem helyettesíti az államháztartási szigort, a programmal az EKB nem változtatott eddigi irányultságán, annak célja csupán a piaci likviditás megőrzése.

 

Az EKB és az euróövezeti jegybankok korábbi bejelentésük szerint fokozatosan 60 milliárd eurónyi fedezett kötvényt vásárolnak a kötvénypiacokon, likviditásnövelő céllal. Trichet a francia Le Monde-nak nyilatkozva, amely interjú az EKB honlapján is megjelent, cáfolta, hogy angolszász támadás indult volna az euró ellen. Mint mondta, az összeesküvés-teóriákat óvatosan kell kezelni.

 

Az elnök úgy gondolja, hogy néhány nemzetközi befektetőnek nehéz megérteni Európát és annak döntéshozó mechanizmusait. Hangsúlyozta, hogy Görögországnak tiszteletben kell tartania és tiszteletben is fogja tartani kötelezettségeit. Egyúttal figyelmeztette azokat a piaci szereplőket, akik azt állítják, hogy Görögországnak három éven belül - amikor a nemzetközi alapokból adott hitelek kifutnak - végül mégiscsak át kell ütemeznie adósságait.


A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
2026. 06. 28. 06:00
Megosztás:

Munkába állt Máté, a BME humanoid robotja

A hallgatók hamarosan az órákon is találkozhatnak majd vele. A mozgása már most lenyűgöző, mutatunk róla videót.
2026. 06. 28. 05:00
Megosztás:

Napraforgóolajból orvosi műanyag – zöld polimereket fejlesztenek Debrecenben

Végleg szakíthat a kőolajjal a hazai műanyagipar? A Debreceni Egyetem kutatói olyan úttörő zöldkémiai eljáráson dolgoznak, amely a megújuló növényi forrásokat – például a közönséges napraforgóolajat – alakítja át csúcstechnológiás polimerekké. Ezek az anyagok ráadásul nemcsak környezetbarátak, de az orvostudományban is új távlatokat nyithatnak. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.
2026. 06. 28. 04:00
Megosztás: