Trichet bírálata ellenére is kinevezi a kormány az új MNB-tagokat - elemzők

Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint nem fogja megakadályozni az MNB új monetáris tanácsi tagjainak kinevezését az euróövezeti központi bank (EKB) vezetője által a magyar jegybanktörvény módosításával kapcsolatban csütörtökön kifejtett bírálat.

Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az eurójegybank "nagyon elégedetlen" a magyar kormány által e kérdésben elfoglalt állásponttal. A Goldman Sachs (GS) pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői csütörtök esti kommentárjukban - kiemelve, hogy Trichet a Magyarország elleni uniós jogi eljárás lehetőségét is felvetette - "negatívnak" nevezték a fejleményt, véleményük szerint ugyanakkor az EU-fellépés fenyegetése sem fogja megakadályozni, hogy "a kormány és a parlament kinevezze" a négy új monetáris tanácsi tagot.

 

A GS londoni elemzői szerint az is valószínűtlen, hogy az új tagok távozni kényszerülnének tisztségükből, ha az esetleges uniós jogi eljárás azt állapítja meg, hogy Magyarország a monetáris tanácsi tagok kinevezési eljárásának módosításával EU-jogszabályt sértett.

 

A Trichet-nyilatkozat azonban "egyértelműen mutatja", hogy az EKB szerint a módosítás potenciálisan az MNB függetlenségének csorbulásával jár, aminek negatív következményei vannak a magyar jegybank hitelességére is - vélekedtek a Goldman Sachs citybeli szakértői. A ház szerint az EU-nak nagyon kevés ideje maradt a cselekvésre.

 

A magyar kormány az "ellentmondásos" médiatörvény ügyében engedett az unió nyomásának, és úgy döntött, hogy felülvizsgálja a legvitatottabb előírásokat. Ezúttal azonban a magyar parlament már a jövő héten szavaz az új monetáris tanácsi kinevezésekről - vagy legalábbis időben ahhoz, hogy az új tagok a március 28-ai kamatdöntő ülésen már részt vehessenek -, és az új monetáris testületi tagok tisztségükben maradnának akkor is, ha az EU-bizottság "valamikor a jövőben megnyerné (az esetleges jogi eljárást)" - jósolták a Goldman Sachs elemzői.

 

A GS szerint akár két évbe is beletelhet, mire az EU-bíróság végleges döntésre jut az ügyben. A londoni elemzői közösségben jó ideje vita tárgya, hogy a monetáris tanácsi tagok kinevezési rendjének módosítása nyomán várható-e a testület pénzügypolitikai irányvonalának enyhülése, és ennek nyomán az MNB eddigi szigorító ciklusának visszafordítása.

 

A Capital Economics, a City egyik vezető befektetési és pénzügyi tanácsadó csoportja például rendre azt jósolja elemzéseiben, hogy az MNB monetáris testülete márciustól enyhébb alapállásúvá válhat, és a magyar jegybank alapkamata az év végére a mostani 6 százalék alá süllyedhet. A Capital Economics jelenleg érvényes előrejelzésében 5,50 százalékos idei év végi MNB-kamatszint szerepel.

 

Az RBC Capital Markets globális befektetési csoport londoni részlegének felzárkózó piaci elemző stábja minapi magyarországi tájékozódó megbeszéléseiről e héten Londonban kiadott összegzésében azt írta, hogy az MNB nézetei szerint minden új monetáris tanácsi tag köteles a jegybank megbízatásában szereplő árstabilitási célkitűzés teljesítéséért dolgozni. A cég elemzői azonban megerősítették azt a véleményüket, hogy a módosított jelölési rend alapján kinevezett négy új monetáris tanácsi tag "valószínűleg nagyobb rokonszenvvel viseltet majd a kormány azon álláspontja iránt, hogy a kamatszint már elég magasra, (sőt) túl magasra emelkedett".

 

Az RBC Capital Markets szerint a testületben többségbe kerülő új tagoknak elvben lehetőségük lesz az eddig végrehajtott 0,75 százalékpontnyi MNB-kamatemelés legalább egy részének visszafordítására, és a cég londoni elemzői úgy vélik, hogy egy ilyen lépésnek "van is bizonyos kockázata" az év későbbi szakaszában. Más nagy londoni befektetési és elemző házak azonban nem számolnak gyökeres magyarországi pénzügypolitikai fordulattal a monetáris tanácsi váltás után sem.

 

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális befektetési kutatórészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) minapi helyzetértékelése szerint a magyar kormány jelenlegi kommunikációja alapján "valószínűtlennek" tekinthető, hogy az új monetáris tanácsi tagok belépése a magyar pénzügypolitika visszafordulását eredményezné. A cég szakértői szerint a jegybanki függetlenség tiszteletben tartására tett legutóbbi kormányzat ígéretek esetleges megszegésének potenciális ára - a hitelességvesztés, a kockázati árazások emelkedésének költsége és a forint gyengülése - a "megfontolatlan" monetáris tanácsi kinevezések ellen szól.

 

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital szakelemzői ugyanerről a kérdésről nemrégiben kiadott előrejelzésükben lehetségesnek nevezték, hogy a monetáris testületi tagok kinevezési rendjének módosulása nyomán a kormánynak nagyobb befolyása lesz a kamatdöntő szavazásokra. A cég londoni szakértői hozzátették ugyanakkor: óvakodnának attól, hogy ezt az eddigi kamatemelések visszafordításának "katalizátoraként" értékeljék, mivel az MNB megbízatása az infláció mérséklésére szól, és ennek "fegyelmező erővel kell hatnia" az új tagokra is. A Barclays Capital szerint ha a befektetők úgy érzékelik, hogy a magyar pénzügypolitika "helytelen irányú fordulatot vett", a forint nyomás alá kerülhet, aminek viszont "negatív következményei lehetnek a kormány politikai támogatottságára". (MTI)


Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás: