Trump továbbgondolta a vámokat - esnek a tőzsdék

Továbbgondolta ezt a vám kérdést az USA elnöke, és India esetében is megszüntette 2000 termékre a vámmentességet.

Trump továbbgondolta a vámokat - esnek a tőzsdék

Persze ennek kisebb a hatása, hiszen Indiával szemben a deficit 25 milliárd dollár, és ez is úgy jön össze, hogy az indiaiak 50 milliárd dollár értékben adnak el árukat az USA-ba, míg az USA 25 milliárd dollár értékben szállít termékeket a szubkontinensnyi országba. Vagyis az Indiából jövő import a GDP mintegy 0,25 százalékára rúg, azaz komolyabb hatást nagy valószínűséggel nem fog kifejteni a gazdaságra. Ugyanakkor a mexikói kitettség már komolyabb, hiszen az onnan származó import az amerikai GDP 1,5 százalékára rúg. Ezért egyes becslések akár az amerikai GDP 0,7 százalékos visszaesését is vizionáljak, ha a teljes vámot (25 százalék) hosszabb időre kiveti az USA. (Számos áru többször keresztezi a határt, mire termék lesz belőle). Különben az USA-val szemben a legnagyobb többlettel rendelkező országok Kína, az EU, Mexikó és Kanada. Ebből az első három rendelkezik 100 milliárd dollárt meghaladó kereskedelmi többlettel.

A hangulat továbbra sem jó, így a negatív tartományban nyitottak az európai piacok.

(forrás: ERSTE)


Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2021. 08. 24. 19:00
Megosztás:

Minuszban zárt BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 389,34 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 51 633,85 ponton zárt kedden.
2021. 08. 24. 18:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 10:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Nőtt a BUX, a Mol volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn.
2021. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 08. 23. 10:00
Megosztás:

Emelkedés jöhet nyitásban az elemző szerint

A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.
2021. 08. 23. 09:00
Megosztás: