USA - Vegyes vállalati eredmények, mérsékelt emelkedés
A DJIA indexe 50,55 ponttal, azaz 0,43 százalékkal 11.837,93 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 1,78 ponttal, vagyis 0,14 százalékkal 1295,02 pontra növekedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 10,55 ponttal, azaz 0,38 százalékkal emelkedett, így 2765,85 ponton zárt.
A Nasdaq és az S&P indexének növekedését részben az fékezte, hogy a Citigroup csalódást okozó negyedéves eredményt közölt, de visszafogták az emelkedést Steve Jobs, az Apple vezérigazgatójának egészségi állapotával kapcsolatos újabb aggodalmak is. Az Apple árfolyama mintegy 3 százalékkal esett, miután a cég bejelentette, hogy Steve Jobs 2004 óta most harmadszor vonult be kórházba gyógykezelésre.
A Citigroup árfolyama több mint 5 százalékkal csökkent, mert negyedéves profitja és bevétele egyaránt elmaradt a szakértői várakozásoktól. A harmadik legnagyobb amerikai bank adózott eredménye 1,3 milliárd dollár, részvényenként 4 cent lett az egy évvel korábbi 7,6 milliárd dollár, részvényenként 33 cent veszteség után. A Citi eredménye lehúzta a többi bankpapír árfolyamát is, így a Bank of America 1,64 százalékkal, míg a Wells Fargo 0,8 százalékkal csökkent.
A piaczárás után tette közzé negyedéves eredményét az Apple, amely rekord mértékben növekvő értékesítésről és nyereségről tudott beszámolni a Macintosh számítógépek, valamint az iPad és iPhone termékek iránt mutatkozó jelentős kereslet nyomán. A rendes kereskedési szakaszban azonban a vállalat árfolyama 2,2 százalékkal csökkent, a cég vezérigazgatójával kapcsolatos hírek miatt, azonban piaczárás, és a gyorsjelentés közlése után az árfolyam több mint 4 százalékkal emelkedett.
Jól szerepeltek az ipari vállalatok, a Boeing 3,4 százalékkal erősödött, miután bejelentette, hogy várhatóan a harmadik negyedévben megkezdi a 787 Dreamliner gépek szállítását. A Boeing mellett erősödött az Alcoa (1,88%) és az Caterpillar (2,88%) árfolyama is, az idei évre vonatkozó javuló gazdasági kilátásoknak köszönhetően.
A makrogazdasági híreket tekintve a New York-i régió feldolgozóipari aktivitása a vártnál szerényebb mértékben emelkedett, a beszerzőmenedzser index értéke 9,9 pontról 11,9 pontra javult, holott a várakozások 12,6 pontról szóltak.
A februári szállítású WTI olajfajta árfolyama 22 centtel 91,32 dollárra mérséklődött hordónként, míg a februári szállítású arany árfolyama 7,70 dollárral 1368,20 dollárra csökkent unciánként.