USA piacok - A Fed jegyzőkönyve elrontotta a befektetők hangulatát
A DJIA index 3,70 ponttal, vagyis 0,04 százalékkal 10.366,72 pontra emelkedett. A S&P 500-as mutató 0,17 ponttal, azaz 0,02 százalékkal 1.095,17 pontra gyengült. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 7,81 pontos, azaz 0,35 százalékos emelkedés után 2.249,84 ponton zárt.
A Fed jegyzőkönyvének megjelenése előtt is már elbizonytalankodtak a befektetők, és óvatosabbak lettek, miután a kiskereskedelmi értékesítés júniusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent, sőt már egyhuzamban a második havi csökkenés volt.
Az Intel a keddi kereskedés után a vártnál nagyobb második negyedévi adózott eredményről és forgalomról számolt be. Ennek tudható be a Nasdaq jobb szereplése a többi vezető indexhez képest. A chipgyártók erősödtek, a kiskereskedelmi cégek papírjai jórészt gyengültek, a banki részvények árfolyama csökkent. A héten alapvetően a jó hangulatért a vártnál kedvezőbben alakuló második negyedéves vállalati eredmények (Alcoa, CSX, Intel) a felelősek.
A csütörtöki kereskedési napon jelentős érdeklődésre tarthat számot a JPMorgan Chase negyedéves eredmlénye, amely még az amerikai piacok nyitása előtt kerül nyilvánosságra. A várakozások szerint a bank részvényenkénti nyeresége az előző évben elért 28 centről 70 centre emelkedhet. Piaczárás után pedig a Goolge ismerteti adatait.
A tegnapi kereskedési napon a jó hangulatot a kiskereskedelmi adat mellett rontotta a Fed jegyzőkönyve. A Fed legújabb becslése szerint idén az amerikai bruttó hazai termék (GDP) 3,0-3,5 százalékkal nő. Tavaszi előrejelzésében magasabb, 3,2-3,7 százalékos gazdaságnövekedéssel számolt. A Fed utoljára 2009 áprilisában fogta vissza az amerikai gazdaság növekedésére vonatkozó becslését. A Fed egyidejűleg 9,1-9,5 százalékról 9,2-9,5 százalékra módosította az idei munkanélküliségre vonatkozó becslését. A jegybank egyidejűleg változtatott idei inflációs előrejelzésén is.
Az augusztusi szállítású WTI olajfajta jegyzése 16 centtel 76,99 dollárra csökkent hordónként a Nymex kereskedésében, míg a határidős arany ára 3,80 dollárral 1.209,60 dollárra mérséklődött unciánként.