USA piacok - Most Bernanke újraválasztása volt a mozgatórugó
A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 23,58 pontos 0,23 százalékos emelkedéssel 10196,56 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 5,51 ponttal 0,25 százalékkal 2210,80 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 4,98 ponttal 0,46 százalékkal 1096,74 pontra erősödött.
Piaczárás után tette közzé negyedéves eredményét az Apple, melynek mind bevétele, mind nyeresége meredeken emelkedett, így az árfolyama a piaczárás utáni elekrtonikus kereskedésben 1,9 százalékkal 207 dollárra emelkedett. Szintén a piacok zárása után jelent meg eredményéven a Texas Instruments, részvénye az elektronikus kereskedésben 1,2 százalékkal 23,40 dollárig emelkedett.
A nap folyamán a piacok sokat vesztettek nyitáskor tapasztalt lendületükből, miután nyilvánoságra került a decemberi használt ingatlan értékesítési adat, mely 16,7 százalékos visszaesést mutatott.
A befektetők elsősorban a múlt héten komolyabb veszteséget elszenvedő bányaipari és technológiai ágazat cégeinek a részvényeit vásárolták. A nagyobb növekedésnek gátat szabtak azonban a pénzügyi papírok, amelyek továbbra is lejtmenetben voltak Barack Obama amerikai elnöknek arra a múlt héten bejelentett tervére, hogy megrendszabályozza a bankokat, és szigorítja működésük feltételeit.