USA tőzsdék: termetes pofon - mi a baj?
A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 165,14 ponttal, vagyis 1,48 százalékkal 10.978,55 pontra esett. Az S&P 500-as mutató 18,82 ponttal, azaz 1,59 százalékkal gyengült, és 1165,89 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 43,71 ponttal, azaz 1,76 százalékkal 2436,95 pontra zuhant.
A kereskedők azt mondták, hogy az alaphangulatot az Apple és az IBM adta meg, amelyek még a hétfői kereskedés leállítása után csalódást okozó negyedéves eredményekről számoltak be. Az Apple árfolyama több mint két százalékot vesztett, mivel iPad-eladásai elmaradtak egyes szakértői várakozásoktól. Egy nappal korábban az Apple árfolyama még történelmi csúcson állt. Az IBM árfolyamának mintegy 3 százalékos esését az okozta, hogy a harmadik negyedévben csökkent a társaság szolgáltatási üzletágának a bevétele, méghozzá sorban már a harmadik negyedévben.
Rontotta a befektetői hangulatot az is, hogy Kínában szerdától emelik a kamatot, 2007 óta először. Elemzők szerint az intézkedés hatására lassulhat a kínai gazdaságnövekedés, ami befolyásolja az ázsiai országba exportáló cégek nyereségét.