Új-Zéland is kiszabadult a recesszió fogságából
Az első félévben a gazdaság azonban továbbra is 2,1 százalékos visszaesést mutat. A gazdaság növekedése hamarabb következett be, mint ahogy azt a jegybank, vagy a pénzügyminisztérium gondolta volna, az elemzők csak a harmadik negyedévtől várták a fordulatot.
Nem mellékesen a mai adat az elemzőket is meglepte, akik 0,2 százalékos visszaesésre számítottak a második negyedévet tekintve. Úz-Zéland technikai értelemben a Lehman Brothars csődje urán került recesszióba, miután a jegybank 8,25 százalékra emelte az alapkamatot, hogy csökkentse az ingatlanpiaci buborékot.
A központi bank lépése túl jól sikerült, hiszen az ingatlanárak több mint 9 százalékkal csökkentek idén márciusban és áprilisban éves szinten. Azóta persze az alapkamat 2,5 százalékra mérséklődött, melyhez a kormányzat gazdaságélénkítő intézkedései is párosultak, mindez a globálisan javuló körülményekkel kiegészülve a fogyasztás bővüléséhez és az ingatlanárak stabilizálásához vezettek.