Új áfa- és illetékrendszert javasolnak az ingatlanfejlesztők

Átmeneti intézkedéseket, 2020-tól pedig új, fokozatos adóteher növelést eredményező, rugalmas áfa- és illetékszabályozást, köztük az eladói illeték bevezetését javasolja a lakásépítésekre a legnagyobb ágazati szereplőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), a javaslatcsomagot a szervezet eljuttatta a kormánynak is.

Új áfa- és illetékrendszert javasolnak az ingatlanfejlesztők

Takács Ernő, az IFK elnöke a szövetség MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy javaslatuk a lakásvásárlók, a piac és a költségvetés érdekeit egyaránt szem előtt tartják.
   
A kedvezményes áfakulcs megszűnésekor várható jelentős piaci káosz elkerülése érdekében - hasonlóan a 2009-es áfaemeléskori intézkedésekhez - azt javasolják, hogy 2019. december 31-ig a földhivatalba benyújtott szerződéseknél a vételár megfizetéstől függetlenül 5 százalék legyen az áfa. Az átmeneti szabályozással elkerülhető, hogy akár vásárlók ezreinek a megemelkedett áfával kelljen megfizetniük a vételárat az építőipari kapacitások szűkössége miatt kialakult esetleges késedelem miatt - emelte ki Takács Ernő.
   
Egy új, fokozatos adóteher növelést eredményező rugalmas áfa- és illetékszabályozás bevezetésével biztosítani lehetne, hogy ne legyen azonnali drasztikus csökkenés a kínálatban és az értékesítésben, és az áfa emelése ne járjon együtt a szektorban a kedvezményes áfa hatására már felépült fejlesztői, kivitelezői, anyaggyártói, tervezői kapacitások nagyon jelentős rombolásával. Az IFK az átmeneti intézkedések mellett, ésszerű mértékű, fokozatos közteher-emelést javasol, a lakáspolitikai céloknak megfelelő, célzott kedvezményekkel. Javasolják, hogy a közterheket ne egy lépésben, hanem előre meghatározott módon és fokozatosan növelje a kormány, így csak kis mértékben esne vissza a kereslet, illetve emelkednének az árak.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az IFK véleménye szerint 2020 január 1-je után az új lakásokra vonatkozó 9 százalékos adóteher (jelenleg 5százalék áfa + 4 százalék vevői illeték) 14 százalékra emelése mellett biztosítható hosszútávon és stabilan a lakásépítések megfelelő szintje, az 5 százalékos áfa fenntartása mellett egy új elem, az eladói illeték bevezetésével, amelynek induló mértéke 5 százalék a javaslat szerint. Az eladói illeték emellett akár alkalmazandó lehetne minden olyan értékesítésre is, amely a használatbavétel előtt vagy azt követő 5 éven belül történik, így a plusz bevétel kizárólag a magyar államot illetné, szemben az áfabevételekkel, amelyet az EU-val meg kell osztani, és biztosítaná a rövidtávra spekuláló befektetők megadóztatását - hívta fel a figyelmet Takács Ernő.
   
Az IFK szerint érdemes lenne a vevői illetékek 2004-ben meghatározott 15 millió forintos értékhatárát is felülvizsgálni, hiszen az illetékkedvezményeket kevés új lakásnál lehet érvényesíteni a jelenlegi árszintek mellett. Az illetékből pedig a családpolitikai céloknak megfelelően továbbra is kedvezményeket, visszatérítést lehetne adni - hangsúlyozta.
    

Takács Ernő azt is kifejtette, amennyiben a kormányzat a 14 százalék közteher szintet tovább szeretné növelni, akkor azt 3-4 éves ciklusokban érdemes megtenni, átmeneti intézkedésekkel, de nem magasabb összteherszintre, mint 20 százalék.
   
Az IFK szerint a kedvezményes áfakulcs bevezetése 2016-ban sikeres döntés volt, hiszen a lakásépítések jelentős növekedését hozta, és hozzájárult ahhoz, hogy a kormány által is kitűzött, évi 30 ezer körüli új lakás épüljön országosan, támogatta a gazdasági növekedést, a költségvetés bevételeit és a foglalkoztatottság, illetve az átlagbér növelését, illetve a CSOK-kal kombinálva a családpolitikai célok elérését. A jelentősen bővülő kínálatnak köszönhetően pedig az árak emelkedése mérsékeltebb volt mind az új-, mind a használt lakások piacán, mintha maradt volna a 27 százalékos áfa - sorolta az elnök.
   
Az IFK arra is felhívja a figyelmet, hogy a lakáspiac kisebbségét jelentő befektetői vásárlásoknak is jelentős gazdaságpolitikai haszna van, hiszen ezek révén bővül az albérleti piac kínálata, így az albérleti díjak emelkedése mérsékeltebb, másrészt ezen keresztül javul a munkavállalók mobilitása. A piaci alapú bérlakások építését a jogszabályi környezet fejlesztésével is lehetne támogatni, megfelelő szabályozással pedig a rövidtávon ügyeskedők kiszűrése is lehetővé válik. Az áfa 27 százalékra emelésével valójában pont az eddig rövidtávra befektetők jutnának extraprofithoz - hangsúlyozzák a fejlesztők.
   
Takács Ernő az IFK szakértőire hivatkozva kifejtette: amennyiben 2019 után is fennmarad a kedvezményes áfakulcs - és a szervezet által javasolt, lépcsőzetes közteher-növelés valósul meg - 2022-ig évi 30 ezer közelében lehet ismét az épített lakások száma, míg 27 százalékos áfa mellett 2022-ben az újonnan épített lakások száma alig haladja majd meg a 20 ezret, és a költségvetésbe befolyó adók összege is csökken. Az áfakulcs megemelésének hatására 43,3 milliárd forinttal kevesebb adóbevétel folyna be a költségvetésbe 2019-2022 között, mint a változatlan kulcs mellett - ismertette.
   
Kiemelte: a fejlesztők bíznak abban, hogy esetleg egy köztes áfakulcs kialakításával elkerülhetővé válik a lakásépítés drasztikus visszaesése 2020-tól, pont attól az időponttól, amikor az EU források kifutása miatt a magyar gazdaság élénkítésére is szükség lehet.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Kevesebb albérlet, növekvő díjak az egyetemvárosokban!

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után mindig nagy az izgalom szülőkben és diákokban egyaránt, hogy jut-e, marad-e kollégiumi férőhely, és ha nem, akkor mennyiért sikerül kiadó lakást találni. Megvizsgáltuk az Ingatlantájolón az elmúlt fél évben, a nagy egyetemi városokban hirdetett kiadó lakásokat, és azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb a kiadó lakás, ugyanakkor a bérleti díjak növekedésnek indultak.
2021. 08. 26. 03:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Lesz-e árcsökkenés a lakáspiacon?

Egyre többször hallani, hogy a lakásárak csökkenése megindult, és a közeljövőben akár egy komolyabb recesszió is bekövetkezhet az ingatlanpiacon. Bár a kijelentések igazságtartalmát, és a jövőre vetített jóslatok helytállóságát nehéz megítélni, mégis van több olyan tényező, amely által valamennyire már most ráláthatunk a lakáspiaci folyamatok alakulására. Mind a befektetőket, mind a tulajdonosokat és az első lakásukra vágyókat érdekli ugyanis, hogy mire számíthatnak a jövőben.
2021. 08. 24. 00:05
Megosztás:

Tízezer forinttal nőttek a bérleti díjak több egyetemvárosban

A nyári főszezon áremelkedést hozott az albérletpiacon. A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint országosan 2,7 százalékos volt a havi szintű emelkedés. A kínálati oldalon látható drágulás ellenére az albérletpiacon voltak magasabbak az árak, a mostani bérleti díjak még elmaradnak a 2020 januári csúcsértékektől. Országszerte augusztus közepén közel 19 ezer kiadó lakóingatlanból választhattak a bérlőjelöltek. Budapesten több mint 13 ezer, a megyeszékhelyeken pedig több mint 3600 albérlet szerepelt a kínálatban. Budapesten az átlagos bérleti díj 145 ezer forint volt. A legnagyobb egyetemvárosok közé tartozó Debrecenben, Szegeden és Pécsen 10 ezer forinttal emelkedett a bérleti díj.
2021. 08. 23. 11:00
Megosztás:

Kevesebb örökölt ingatlant adnak el a tulajdonosok

Másfél évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása, a Duna House Barométer adatai szerint, a júliusi statisztika alapján nagyságrendileg azonos, 17-18 százalékos arányban keltek el örökölt ingatlanok Budapesten és vidéken, ami 3, illetve 8 százalékpontos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.
2021. 08. 22. 11:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

Amikor az álomból valóság lesz: az első lakás megvásárlásának folyamata

Nem túlzás azt állítani, hogy mindenki életében mérföldkő, amikor hozzájut első saját lakásához. A legfrissebb elemzések szerint Budapesten 26%, vidéken pedig 20% körül mozog az újdonsült lakástulajdonosok megoszlása. De milyen előkészületi lépései vannak a lakáskeresésnek? Mikor jut el odáig a két fél, hogy aláírhatja az adásvételi szerződést? A Duna House szakemberei tisztázzák a folyamatot.
2021. 08. 19. 16:00
Megosztás:

Kaszálni is lehet az egyetemista gyerek lakhatásán: 8 milliós önerő elég hozzá

Július végén megtudták a felsőoktatásba jelentkezők, hogy melyik egyetemre mehetnek tovább, már csak a pótfelvételizők jövője kétséges. Ez sokak számára jelent új kihívást, hiszen aki nem ott tanul tovább, ahol eddig élt, és nem tud vagy nem akar kollégiumba menni, annak az augusztus az albérletvadászatról vagy a lakásvásárlásról szól. De melyik éri meg jobban? A Bank360.hu elemzői összefoglalták a lehetőségeket egy fővárosi, kétszobás ingatlan példáján keresztül.
2021. 08. 19. 07:00
Megosztás:

Akár 1,5 évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása

Elveszíteni egy hozzátartozót mindig fájó, és a lelki nehézségek mellett szembe kell nézni egyéb ügyintézéssel, adminisztratív dolgokkal is. Ilyen például – adott esetben – az örökölt ingatlan adásvétele is. A szakértők tapasztalata szerint sokan még családon belül is tabuként kezelik az örökléssel összefüggő témákat és kérdéseket, pedig jobb felkészülni minden jogi és pénzügyi eshetőségre is.
2021. 08. 18. 09:00
Megosztás:

Újra berobban az Airbnb?

A korlátozó intézkedések feloldása ismét felpörgetheti a járvány miatt válságba került Airbnb népszerűségét. Így a kényszerszünet után most még inkább felértékelődhetnek a jó áron elérhető, biztonságos szálláshelyek. Az Airbnb-házigazdák számára ezért kiváló segítség lehet a hamarosan Európa-szerte alkalmazható okos ajtónyitó készülék, ami biztonságossá és kényelmessé teszi a vendég- és ügyfélfogadást. A hazai mérnökök által fejlesztett eszközt a Start it @K&H inkubátorprogram startupja, a PhoneIn dobja piacra.
2021. 08. 17. 05:00
Megosztás:

Véget ért a járványidőszak az ingatlanpiacon

2021. I. negyedévében továbbra is az újlakások és a vidék térnyerése volt jellemző a hazai ingatlanpiacon. A KSH és az MNB legfrissebb, 2021. I. negyedévét vizsgáló lakásárindexei alapján a forgalom és az ingatlanárak is növekedésnek indultak a pandémia után, azonban a lakóingatlanok áremelkedése nem számít hungarikumnak, majdnem egész Európára jellemző volt a pozitív előjelű változás. Az OTP Ingatlanpont szakértői 2021. I. negyedévének ingatlanpiaci folyamatait és a jövő kilátásait vizsgálják.
2021. 08. 14. 08:00
Megosztás:

A nyaralók és az egykor befektetési céllal vásárolt lakások tartják ébren nyáron az ingatlanpiacot

A Duna House becslése szerint júliusban megtorpant, és év eleji szintre csökkent az adásvételek száma a lakóingatlanpiacon. Az ingatlanközvetítő cég által jelzett 11 185 darab tranzakció pontosan megegyezik az idén januári és a tavaly nyár eleji adattal, amikor is a koronavírus okozta blokk után, újra elkezdett élénkülni a piac. Az előző évek júliusaihoz képest viszont 12-15%-os csökkenést mutat.
2021. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Amint megjelennek a diákok, emelkedhetnek az albérletárak

Amennyiben szeptembertől ténylegesen jelenléti oktatás lesz az egyetemeken, főiskolákon, akkor a meglóduló kereslet egyik hétről a másikra jelentős áremelkedést hozhat az albérletpiacon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa azt mondta, a bérlemények ára a két évvel ezelőtti szintet is elérheti augusztus végére, de ez sok tényezőtől függ. Azt viszont hozzátette, hogy akinek van megbízható albérlője, annak hiba volna felülni a trendre és hirtelen nagyot emelni, mert egy esetleges újabb járványhullám a visszájára fordíthatja a folyamatokat.
2021. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Majdnem minden harmadik vevő első lakását vásárolja

A befektetési cél mellett még mindig az egyik legnagyobb motiváció az ingatlanvevők körében az első lakás vásárlása. Különösen igaz ez az egyetemi ponthatárok kihirdetése körül, hiszen a szülők gyakran elgondolkodnak azon, hogy mi éri meg jobban: lakást venni vagy bérleti díjat fizetni? Akik előbbi mellett döntenek, érdemes pár kérdést tisztázniuk, mielőtt elkezdenék a keresgélést vagy hirtelen beleugranának egy adásvételbe. A Duna House szakemberei megfogalmazták ajánlásukat a leendő első lakást vásárlók számára.
2021. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A jelzáloghitelpiac további növekedését várja a Duna House

A jelzáloghitelpiac az első félévben 34 százalékkal haladta meg az előző évi volument, amely az előzetesen várt 20 százalékos növekedést is felülmúlja. A Duna House szerint a második félévben, amely szinte kivétel nélkül mindig az erősebb félév a hitelpiacon, hasonló tendenciák várhatók, és így a tavaly kihelyezett 928 milliárd forintnyi jelzáloghitel után 2021-ben szinte biztosan eléri a piac az 1000 milliárd forintos határt, illetve az előrejelzés szerint meghaladhatja az 1200 milliárd forintot is. A jelzáloghitelpiacot az otthonteremtési támogatások intenzív kereslete mellett az ősszel várhatóan újra felfutó ingatlanpiaci adásvételek is erősíthetik.
2021. 08. 08. 13:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Továbbra is szárnyal a budapesti újlakás-piac

A 2020-as mélypont után ismét magára talált az újépítésű ingatlanok piaca. 2021 első félévében 111 társasházi projektben közel 4200 lakás értékesítése indult el, ami időarányosan 80 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A növekvő kínálat mellett a kereslet is élénkül, amit hosszú távon a rozsdaövezeti akcióterületekre vonatkozó új áfavisszatérítési támogatás még tovább fokozhat. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban a fővárosi újlakás-piac helyzetét veszik górcső alá az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai alapján.
2021. 08. 06. 01:00
Megosztás:

Kezd elegük lenni a vevőknek a lakásdrágulásból

A kínálati piac alapján kirajzolódó trendeket igazolják a legfrissebb hivatalos lakáspiaci adatok. A járvány miatti megtorpanás után számottevően, 15 százalékkal nőtt a forgalom, azaz az adásvételek száma. Mindez a használt lakások piacán nem járt a pandémia előtti évekre jellemző két számjegyű drágulással, az átlagos áremelkedés éves szinten 5 százalék alatt maradt. A fizetőképes kereslet ugyanis egyre nehezebben tart lépés a drágulással. 2021-ben 97 napra nőtt a fővárosban eladott lakóingatlanok átlagos értékesítési ideje, miközben a városokban és megyeszékhelyeken 126 és 97 napra rövidült az eladási idő. A lakáspiac motorját tehát továbbra is a fővároson kívüli területek hajtják. Az új lakások ára elszakadt a használtaktól, két számjegyű drágulást produkáltak, ám az építőanyag-drágulás további meglepetéseket hozhat.
2021. 08. 05. 10:00
Megosztás: