Új bankot vesz az OTP? Lássuk, mit lehet tudni a pletykáról!

A Reuters információi szerint Szlovéniában venne bankot az OTP. A célpont a Nova KBM bank, amelyet 80 százalékban az Apollo magántőke alap, 20 százalékban pedig az EBRD birtokol.

Új bankot vesz az OTP? Lássuk, mit lehet tudni a pletykáról!

A pletyka szerint a vételár a sajáttőke körül, azaz 1 milliárd euró körül alakulhat, miközben a bank 210 millió eurós eredményt képes egy év alatt összehozni. A piaci részesedése 20,55 százalék, miközben az OTP szlovéniai szerzeményének 8,16 százalék. Ha létrejön a tranzakció, az azt jelentené, hogy az OTP 28,71 százalékos piaci részesedéssel a piac első számú szereplője lenne, megelőzve a 24,7 százalékos piaci részesedésű NLB-t.

Ez az akvizíció egyébként nagyjából a közelmúlt akvizícióinak a duplájára rúgna, s az OTP az egyedi 4,4 milliárd eurós Tier1 tőkéjével és 22,5 százalékos tőkemegfelelésével valószínűleg könnyedén ki tudná fizetni az 1 milliárd euró körüli vételárat, úgy, hogy a tőkemegfelelése még mindig megfelelő szinten lenne. Ugyanez igaz konszolidált szinten is (6,4 milliárd Tier 1 tőke 15,4 százalékos tőkemegfelelés). Az így elköltésre kerülő pénz nagy valószínűséggel busásan megtérül, hiszen most „nulla” körül lehet rajta a jövedelem, ami a fenti adatok alapján 20 százalék körülire változna (miközben a tőkeköltség 10 százalék körül lehet).

Egy ilyen tranzakció 200-300 forinttal növelheti az egy részvényre jutó eredményt, ami a részvények fair értékét igen jelentősen, ezer forintokkal emelheti. Ugyanakkor az Apollo-t sajtóhírek szerint az a lehetőség is foglalkoztatja, hogy esetleg tőzsdére viszi a Nova KBM bankot. Mindenesetre egy a fent leírt paraméterek mellett lezajló tranzakció jelentősen növelné az OTP régiós erejét, s már három országban lenne piacvezető (itthon és Bulgáriában már most is az). Ugyanakkor egy ilyen lépés következtében az üzbég kaland lehet, hogy csak egy kisebb epizód lenne, ami talán nem is lenne baj.

Az OTP részvény árfolyama az elmúlt 1 évben

Hozzászólások

Pluszban kezdtek az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az inflációs aggodalmak miatt az előző nap elszenvedett, nagy veszteségek után.
2021. 05. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zöld kötvényt bocsátott ki a Vajda-Papír Kft.

Zöld kötvény bocsátott ki 9,9 milliárd forint értékben a Vajda Papír Kft.; a magyar piacon vezető higiéniai papírtermékgyártó az első ipari termelő vállalat, amely megjelent a zöldkötvény-piacon - közölte a cég csütörtökön, a kötvények tőzsdei aukcióját követően.
2021. 05. 13. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban indítottak a főbb európai tőzsdék

Egy százalékot meghaladó mínuszban kezdték a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2021. 05. 13. 09:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon csütörtök reggel.
2021. 05. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Network4 szerezte meg a Bundesliga meccsek közvetítési jogát 4 évre

A Network4 lesz a Bundesliga új magyarországi otthona, miután a médiaszolgáltató és a Bundesliga International, a DFL leányvállalata négyéves megállapodást kötött.
2021. 05. 13. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány ellenére nőtt a Lufthansa Systems Hungária árbevétele

A járvány ellenére nőtt a Lufthansa Systems Hungária árbevétele tavaly, az eredeti tervekhez képest nagyobb mértékben bővült a létszám, 2021-ben 2 százalékos árbevétel növekedést terveznek - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 05. 13. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős negyedévet zárt az Allianz csoport

Erős negyedévet zárt az Allianz csoport, a világ egyik vezető biztosítója és vagyonkezelője, amely enyhén csökkenő bevételek mellett csaknem megduplázta a részvényekre jutó nyereséget.
2021. 05. 12. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai részvénypiacok

Vegyes kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 05. 12. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter volt a mai nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,96 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 44 160,71 ponton zárt szerdán.
2021. 05. 12. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

19 százalékkal nőtt a K&H Bank eredménye

A K&H Bank 12,6 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el az első negyedévben, ami a rendkívüli tételektől megtisztítva 19 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a pénzintézet a konszolidált eredménye alapján szerdán az MTI-vel.
2021. 05. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A növényvédelem húzta a Bayer eredményét

A Bayer 4,12 milliárd eurós korrigált EBITDA eredményt ért el, felülmúlva a 3,88 milliárd eurós piaci konszenzust.
2021. 05. 12. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szárnyal a Commerzbank - váratlanul nagy a profit

Az első negyedévet meglepetésre 133 millió eurós nyereséggel zárta a Commerzbank, miközben a piac 53 millió eurós veszteségre számított.
2021. 05. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezető a Schneider Electric gyöngyösi gyárában

Az új gyárigazgató 7 éve csatlakozott a Schneider Electric magyarországi csapatához, ahol kezdetben az ellátási lánc tervezésén dolgozott. Ebben a pozícióban a vállalat szigetszentmiklósi, valamint holland, török és olasz elosztóközpontjainak készlettervezéséért, valamint az ezen központok által ellátott országok marketing osztályaival együttműködve az eladási tervek elkészítéséért felelős csapatot vezette. A következő 3 évben az acél termékek és alapanyagok beszerzésével foglalkozó csoportot irányította.
2021. 05. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyitottak az európai tőzsdék

Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 05. 12. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem túl jó a befektetői hangulat, mire számíthatunk ma?

Továbbra sem túl kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, és a vezető részvények körében a keddihez hasonlóan eltérű irányú elmozdulások várhatók a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán is - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében.
2021. 05. 12. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint árfolyama reggelre

A forint erősödött az euróhoz és a frankhoz képest, gyengült viszont a dollárral szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd estéhez viszonyítva.
2021. 05. 12. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hír a Telekom befektetőinek!

A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan 10,1 milliárd forintra nőtt az idén az első negyedévben, a tavalyi mintegy 800 milliós veszteség után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
2021. 05. 12. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A pandémia ellenére nőtt a Graphisoft Park SE eredménye

Az irodák csökkenő kihasználtsága ellenére nőtt a Graphisoft Park SE eredménye az első negyedévben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett vezetőségi beszámolóban.
2021. 05. 12. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővíti kapacitását az alumínium italdobozokat gyártó Quality Pack Zrt.

Jelentősen bővíti kapacitását az alumínium italdobozokat gyártó Quality Pack Zrt. Szikszón, a 19 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 7 milliárd forintos támogatást biztosít, a fejlesztés 120 új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
2021. 05. 11. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a frankkal szemben viszont erősödött kedden kora estére a nemzetközi kereskedelemben a reggeli szintekkel összevetve.
2021. 05. 11. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások: