Új bevándorlási rendszert javasolnak a német szociáldemokraták

Németországban a munkaerőpiac igényeihez igazodó bevándorlási rendszert kell kidolgozni a szociáldemokrata párt (SPD) szerint.

Thomas Oppermann, a konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó SPD parlamenti (Bundestag) frakcióvezetője egy vasárnapi lapinterjúban elmondta, hogy pártja "rugalmas pontrendszer" bevezetését javasolja. Az EU-ban teljes a munkavállalás és a letelepedés szabadsága, az uniós állampolgárokra így nem vonatkozik az elképzelés, de hasznos lenne megvizsgálni, hány emberre van szükség a munkaerőpiacon az EU-n kívüli térségekből, és ennek alapján egy pontrendszert kellene bevezetni rendszeresen változó ponthatárokkal - fejtette ki a politikus a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúban.

 

A javasolt eljárás szerint évente át kell tekinteni, hogy melyek a hiányszakmák, és kiemelkedően sok pontot kell adni azoknak a jelentkezőknek, akik értenek valamely szakmához, amelyben munkaerőhiány tapasztalható. Pont járna a német nyelvismeretért is, a bevándorlási engedély megszerzéséhez szükséges ponthatárt pedig az EU-n belüli mukaerő-utánpótlási folyamat alapján kellene meghatározni, vagyis minél nagyobb az igény az EU-n kívüli munkaerőre - mert nem érkeznek elegen az uniós társállamokból -, annál alacsonyabbra kell helyezni a ponthatárt.

 

A bevándorlóknak fel kell ajánlani a végleges letelepedés lehetőségét, és engedélyezni kell, hogy a családjukkal együtt költözzenek Németországba - mondta Thomas Oppermann, hangsúlyozva, hogy vonzóvá kell tenni az országot, mert igen éles a nemzetközi verseny a képzett bevándorlókért. Németországban dinamikusan bővül a gazdaság, minden korábbinál magasabb a foglalkoztatottság, ugyanakkor "gigantikus" méretű a szakképzett munkaerő hiánya, ezért a bevándorlás nem a hazai munkavállalókat fenyegető veszély, hanem "esély a jólétünk megőrzésére" - mondta az SPD frakcióvezetője.

 

Hozzátette, hogy az EU-n kívüli bevándorlást ösztönözni kell azért is, mert a társadalom öregedése révén a következő tíz évben 6,7 millióval csökken a munkavállalók száma, ezt a hiányt pedig bevándorlók nélkül nem lehet pótolni. "Csak bevándorlási társadalomként maradhatunk a növekedés társadalma" - mondta a szociáldemokrata politikus. Elmondta, hogy hamarosan a helyszínen tanulmányozza a kanadai pontrendszert, amellyel az ottani hatóságok irányítják a bevándorlási folyamatot, és pártja február végére kidolgozza javaslatát az észak-amerikai példát követő német rendszerről. A bevándorlásról szóló diskurzust a CDU főtitkára, Peter Tauber nyitotta meg január elején.

 

A politikus szerint a németek "még nem gondolták végig, mi szükséges ahhoz, hogy sikeres bevándorlási célország" legyen a hazájuk, ezért az eddiginél jóval szélesebb körű társadalmi vitát kell folytatni, majd jogszabállyá kell formálni a vita tanulságait. A bevándorlási törvényben így rögzíteni kell, hogy milyen "képességekkel, képzettséggel és országépítő elkötelezettséggel kell rendelkezniük a bevándorlóknak, akik németté akarnak válni". A CDU-ban a hangadók többsége elutasítja a kezdeményezést. Az ügyben leginkább illetékes belügyminiszter, Thomas de Maiziere - a CDU egyik legtekintélyesebb politikusa - szerint nincs szükség új jogszabályra, mert a 2005-ben életbe lépett törvény az EU-n kívüli, úgynevezett harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról kellőképpen szabályozza a területet.

 

A bajor testvérpárt, a CSU szakpolitikusai szerint inkább a menekültügyi szabályokkal kell foglalkozni. Joachim Herrmann bajor belügyminiszter a Welt am Sonntag című vasárnapi lapban megjelent interjúban sürgette, hogy Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Macedónia után Albániát, Koszovót és Montenegrót is minősítsék úgynevezett biztonságos származási országnak. Ezt az országcsoportot tekintve továbbra is meredeken emelkedik a menedékjogért folyamodók száma, a bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) viszont a kérelmek csaknem 100 százalékát elutasítja, mert "elsősorban gazdasági okok" motiválják a kérelmezőket - mondta a bajor belügyminiszter.

 

A törvényhozás tavaly minősítette biztonságos származási országnak Szerbiát, Bosznia-Hercegovinát és Macedóniát, aminek révén jóval gyorsabban elbírálható a menedékkérők ügye. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy gyorsabban visszatoloncolják a három államból érkező menedékkérők tízezreit, akinek soraiban jelentős arányban vannak a szinti és roma közösség tagjai. A változtatásról kiterjedt közéleti-politikai vita zajlott. Végül az az álláspont érvényesült, hogy az érintett államokban ugyan hátrányos megkülönböztetés éri a szinti és roma közösség tagjait, de ez nem jelenti azt, hogy az EU menekültügyi szabályai alapján nem biztonságos országok.

 

Németországnak és az EU-nak pedig nem a menekültügy eszközeivel - a szinti és roma közösség tagjainak tömeges befogadásával - kell kezelnie a helyzetet, hanem ösztönöznie kell támogatással és nyomásgyakorlással a társadalmi integráció előmozdítását. Németország az Egyesült Államok után a második számú bevándorlási célország a fejlett ipari államokat összefogó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül. A legutóbbi, 2013-as adatok szerint egy év alatt 1,23 millió bevándorlót regisztráltak. Ehhez hasonló nagyságú bevándorlási hullám a kilencvenes évek eleje óta nem érte Németországot. Ugyanakkor a menedékjogot kérők száma is rendkívül nagy. A belügyminisztérium adatai szerint 2014-ben az egy évvel korábbi 127 ezerről 203 ezerre emelkedett a menedékjog iránti kérelmek száma. Ennél többen csak a kilencvenes évek elején, a balkáni háborúk idején kértek menedékjogot Németországban.   (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: