Új gépsort adtak át az elektronikus posta központban
Geszti László, a Magyar Posta vezérigazgatója a szerdai ünnepségen hangsúlyozta: a XXI. századi követelményeknek megfelelő új gépsor üzembe állítása fontos állomás a 2013-ban induló postai liberalizációra való felkészülésben. A fejlesztés lehetővé teszi, hogy az ügyfeleknek elektronikus úton világszínvonalú és bővülő szolgáltatást nyújtsanak.
Rajnai Attila, a Magyar Posta gazdasági vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: a közbeszerzésen vásárolt gépek, ezek technológiai beállítása, a környezet rendbe hozása 1,2 milliárd forintba került, amelyet a posta saját forrásból biztosított. Varga Dezső, a Magyar Posta üzleti vezérigazgató-helyettese elmondta: az elektronikus posta központ 1997-ben kezdte meg tevékenységét, az akkori gépek időközben amortizálódtak, és a most átadott világszínvonalú gépsor lehetővé teszi új postai szolgáltatások indítását, egyedi igények teljesítését, a piaci részesedés növelését.
Az átadott gépsor képes fényképminőségű reklámanyag előállítására, biztonsági elemek beépítésére, követi a küldemény útját a beérkezéstől a kilépésig. Hozzátette: az elektronikus posta központot a Honvédelmi Minisztérium "NATO Beszállításra Alkalmas" üzemnek nyilvánította. Varga Dezső kijelentette: a 2012-es esztendő a fejlesztések éve lesz a Magyar Postánál. Rajnai Attila vezérigazgató-helyettes az MTI kérdésére elmondta, hogy 2012-ben a Magyar Posta mintegy 13 milliárd forintnyi beruházást tervez. Példaként említette, hogy az idén folytatódik a budaörsi országos logisztikai központ (OLK) rekonstrukciója, új beruházásokat indítanak a piaci liberalizációra készülés folyamatában, pénzforgalmi szolgáltatással kapcsolatos projekteket hajtanak végre.
Bővítik az IT-alapinfrastruktúrát, az év végére minden postahelyen számítógépes elérhetőség lesz, és ezek egy részét hálózatba kapcsolják. A Magyar Posta tájékoztatása szerint a felújított üzemben az eddigi kapacitások mintegy háromszorosa jött létre. Ennek eredményeként optimális esetben a rendszer óránként mintegy 50.000-60.000 küldeményt képest elkészíteni, amelyet akár hagyományos postai úton, akár elektronikus formában képes kézbesíteni, és képes a küldeményt biztonsági elemmel ellátni. (MTI)