Új uniós adatvédelmi szabályozás- akár 6 milliárd forintnyi bírság is kiszabható lesz

A 2018. május 25-én hatályba lépő új európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) minden tagállamra egységesen kiterjedően szabályozza majd az állampolgárok személyes adatai védelmének jogi keretrendszerét, ráadásul kifejezetten nagymértékű bírságokat is kilátásba helyez. Kérdéses ugyanakkor, hogy tényleg minden tekintetben felkészültek-e a hazai cégek az adatvédelmi szabályok változására a saját kiberbiztonságuk, vagy vállalati IT infrastruktúrájuk és belső folyamataik tekintetében.

Új uniós adatvédelmi szabályozás- akár 6 milliárd forintnyi bírság is kiszabható lesz

Az Európai Unió átfogó adatvédelmi reformja bevallottan időtálló és technológia semleges jogi szabályozásra törekedett, ami a digitális környezet és technológiák egyre gyorsuló változása közepette is képes lenne biztosítani, hogy a személyes adatok védelméhez fűződő jog ne sérülhessen. A korábbi, 1995-ös szabályozás, amin a jelenleg hatályos nemzeti törvények alapulnak, még nem nyújtott ilyen egységes, kiszámítható és így az uniós piacokon a vállalkozóknak és az állampolgároknak egyaránt versenysemleges feltételeket biztosító adatvédelmi szabályrendszert.  Az öt hónapon belül életbe lépő szabályozás többek között szigorítja, hogy a vállalat hogyan kaphat hozzájárulást az ügyfelektől a személyes adatok kezeléséhez; meghatározza, hogy az adatvédelmi incidenseket 72 órán belül kötelezően jelenteni kell Magyarországon az Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) felé; illetve minden vállalatnak, mely személyes adatokat rendszeresen és nagymennyiségben kezel, adatvédelmi tisztviselők kijelölését írja elő.


Az új kereskedelmi és marketing technológiák globálisan és alapjaiban változtatták meg azt, hogy kik és miként gyűjtik a személyes adatainkat, azokhoz kik és milyen feltételekkel férnek hozzá, milyen célból használják fel, vagy adják tovább azokat másoknak.  Ez a fajta adatáramlás egyre inkább globális jelleget öltött és a rendszer majdnem minden szereplője arra törekszik, hogy abból valamilyen hasznot húzzon akár anélkül, hogy arról az adatalany bármit sejthetne.  Egyre gyakrabban és meggyőzőbben hallani, hogy "az adat az új olaj", az emberek mindenhol digitális lábnyomot hagynak maguk után: 2020-ra prognosztizáltan 25 milliárd (!) internetre kapcsolt eszközt használunk majd.

Mivel a jelenlegi, több, mint két évtizedes jogi szabályozás felett eljárt az idő, az új Rendeletben kellett a jogalkotónak választ adni olyan hétköznapi kihívásokra, mint például az állampolgárok személyes adatainak biztonságos hordozhatósága különböző kereskedelmi szolgáltatók között, vagy a teljes felejtéshez, vagyis a személyes adatok tárolásának megszüntetéséhez való jog, amelynek segítségével hatékonyabban kezelhetők az online adatvédelemi kockázatok.  "Az új Rendelet alapján azt is egyértelmű szabályok fogják meghatározni, hogy az Unión kívüli adatkezelőkre mikor és milyen feltételekkel kell az egységes uniós adatvédelmi szabályokat alkalmazni" – emeli ki Tóth János ügyvéd, a Wolf Theiss budapesti partnere és hozzáteszi: "Különösen ez utóbbiak jelentenek a nemzeti adatvédelmi hatóságok számára kihívásokat, mivel annak következtében, hogy a technológia vívmányaival az adatalanyok mára jellemzően nem helyi, hanem felhő alapú távoli számítógépes platformokat használnak, a személyes adataik szinte követhetetlenül vándorolnak az Unión kívüli kibertérben is."  

Ugyanakkor arról kevés szó esik a Rendelet száraz jogi aspektusait magyarázó, a változásokkal fenyegető szakértői megjelenések közepette, hogy az új adatvédelmi szabályozás mit jelent vajon a cégek kiberjelenléte tekintetében. A fő kérdés tehát, hogy vállalti intézkedésekkel a számítástechnikai infrastruktúrák és belső folyamatok felkészíthetők-e arra, hogy az új adatvédelmi szabályok életbe lépése ne jogszabályi kötelezettségként, hanem versenyelőnyként jelenjen meg a cégeknél.

Persze változatlanul kiemelt szempont marad az adatvédelem általános elvein túl a vállalatok által kezelt személyes adatok biztonsága is.  Kutatások szerint az egyszerű munkavállalók 20%-a hajlandó lenne eladni a céges IT belépési azonosítóit jogosulatlan adathalászoknak és közülük majdnem minden második ezt kevesebb, mint ezer dollárért is megtenné akár.  De ennél sokkal ártatlanabb és persze általánosabb jelenség, hogy az ismeretlen helyről érkező email-eket a munkavállalók 23%-a kritika és ellenőrzés nélkül egyből megnyitja, és 11%-uk még az email-hez csatolt file-al is megteszi ezt. Egy ilyen meggondolatlan kattintással az adott vállalat teljes nemzetközi számítástechnikai rendszere, benne valamennyi személyes adattal kompromittálódhat. "Az elmúlt időszakban a sajtó is beszámolt számos olyan esetről, amikor eminens globális vállalatok, fontos állami intézmények váltak adatlopás vagy zsarolóvírus áldozataivá, ügyfeleik vagy az állampolgárok százezreinek a személyes adatait veszélyeztetve. Arról viszont kevesebb szó esik, hogy az ilyen esetek a kármentés közvetlen költségein túl milyen reputációs és anyagi kitettséget jelentettek az adott cégnek az adatvédelmi hatóságok irányába, amelyek a Rendelet alapján jövőre már akár többmillió eurós közigazgatási bírságot is kiszabhatnak egyetlen jogsértés kapcsán" – mutat rá Tóth János.

Ilyen turbulens viszonyok között elvitathatatlan annak a fontossága, hogy a cégek minden tekintetben felkészülten tekintsenek az új egységes európai adatvédelmi szabályozás elébe és minimálisra csökkentsék annak a kockázatát, hogy az ügyfeleikkel vagy az állami szabályozó hatóságokkal találják magukat szembe elégtelen adatvédelmi felkészültségük miatt. Mindez azért is különösen lényeges, mivel a GDPR életbe lépésével komoly bírság- és kártérítési összegek is meghatározásra kerületek, melyek akár a Rendeletet megsértő cég működését is veszélybe sodorhatják.
Az adatkezelőkre és az adatfeldolgozókra érvényes rendelkezések megsértése esetén maximum 10 millió eurós vagy a cég árbevételének 2%-ával megegyező mértékű bírság szabható ki, melyek közül a magasabb összeg lesz érvényes. Ennek duplája – 20 millió euró, vagy az árbevétel 4%-a – lehet a bírság maximuma, ha az ügyfeleket direktebb módon érintő problémát, például adatkezelési, az adatkezelt ügyfelek jogainak megsértését állapítja meg a hatóság.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: