Új útvonalakra terelődik a migráció
2015. 11. 23. 12:05
A nyugat-balkáni útvonal lezárása után egyre inkább új útvonalakra, így a nyugat-afrikai és a nyugat-mediterrán útvonalra terelődik a migránsok áradata - jelentette ki a Migráció Kutató Intézet vezető kutatója hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
Ezeknek a Kanári-szigetek, illetve az afrikai spanyol enklávék felé vezető útvonalaknak a kiindulópontja a nyugat-afrikai Mauritánia, az egyetlen arab ajkú ország, ahová vízummentesen utazhatnak a szírek - közölte Horváth Dániel.
Mint elmondta: a Frontex uniós határőrizeti ügynökség szerint jövőre 2-3 millió migránssal kell számolni, de elképzelhető akár több 10 milliós emberáradat is.
Ez pedig minden eddiginél nagyobb kihívás elé állíthatja az Európai Uniót - mondta Horváth Dániel. (MTI)
Az Axel Springer megveszi a Politicót
az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban
Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben
Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars
A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.