Új vezérigazgató a Magyar Suzuki élén

Május elsejétől Maszato Acumi tölti be a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatói posztját - közölte az esztergomi vállalat kommunikációs vezetője pénteken az MTI-vel.

Új vezérigazgató a Magyar Suzuki élén

A korábbi igazgató, Josinobu Abe a Suzuki Motor Corporation globális autós üzletágának marketing divíziójánál folytatja munkáját - ismertette Bonnár-Csonka Zsuzsanna.

Maszato Acumi a japán Nagoya Egyetemen végzett közgazdászként és 1987-ben csatlakozott a Suzuki csoporthoz. A Suzuki International Europe GmbH. elnökeként irányította a vállalatcsoport teljes tevékenységét Németországban, illetve betöltötte az ügyvezető igazgató szerepét Ausztriában és Finnországban, valamint a németországi motorkerékpár- és hajómotor üzletágaknál.
   
Az 57 éves vezető 2018-tól a japán anyavállalat emberi erőforrásokért felelős vezérigazgatójaként tevékenykedett, majd magyarországi kinevezése előtt az európai személygépkocsi értékesítésért felelt.
   
A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 ezer munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.
   
A Suzuki alapítása óta 1,9 milliárd eurót fektetett be Magyarországon, ezzel az értékkel a legnagyobb japán beruházó. A vállalat 2019-ben 60 millió eurót fordított fejlesztésekre, főként a hibrid modellek bevezetésére.
   
A társaság csaknem 2,41 milliárd euró nettó árbevétellel zárta a 2019-es évet. Exportból 2,07 milliárd euró származott, a belföldi értékesítés árbevétele 343,3 millió euró volt. A vállalat a 2019-es adatok alapján az ország hetedik legnagyobb árbevételű cége.

Hozzászólások

Hatalmas profitot ért el az OTP a koronavírus ellenére is - mutatjuk mennyit!

Nagyon jó eredményeket ért el az OTP csoport idén az első negyedévben, sikerült megfelelnie a kihívásoknak - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes a bank negyedéves eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2021. 05. 08. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt intézkedést Hajdú-Bihar megyében

Feloldotta a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzetet Hajdú-Bihar megyében pénteken a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte honlapján a szervezet.
2021. 05. 08. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szerzői jogi szabályok lépnek hatályba

Június 1-jével új szabályok lépnek életbe a szerzői jogok terén. Az új szabályzás több ponton is megkönnyíti a tartalmak hozzáférését és felhasználását, valamint megerősíti a szerzők és a jogosultak helyzetét - tájékoztatta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pénteken az MTI-t.
2021. 05. 08. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felére csökkennek a Mol Bubi árai

Megfizethető díjakkal, megszűnő kaucióval, rugalmas, percalapú számlázással készül a megújuló Mol Bubi közbringarendszer, a havi és éves bérletek árai a felére csökkennek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2021. 05. 08. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcsot döntve telefonáltunk és interneteztünk a járvány második hulláma alatt

A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió GByte-ot, miközben egy évvel korábban még a 100 millió GByte-ot sem érte el – derül ki a mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások főbb mutatóinak alakulását tartalmazó legfrissebb mobilpiaci jelentésből, amelyet tegnap tett közzé a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hazai telefonhívások forgalma egy év alatt 18 százalékos emelkedéssel 7,1 milliárd percre nőtt 2020 utolsó negyedévére az előző év azonos időszakához képest.
2021. 05. 08. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírósági ítélet erősíti meg a Klubrádió pályázatának érvénytelenségét

Megerősítette a Fővárosi Törvényszék tegnapi ítélete, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa jogszerűen minősítette érvénytelennek a Klubrádió 92,9 MHz-es sugárzási jogosultságra benyújtott pályázatát. A bíróság a rádió keresetét teljes egészében elutasította, és hangsúlyozta, hogy a Médiatanács minden tekintetben jogszerűen hozta meg a döntését.
2021. 05. 07. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól teljesített az Audi

Jelentős mértékben növelte forgalmát és nyereségét az első negyedévben az Audi, a Volkswagen konszern prémium márkája, éves előrejelzésében azonban óvatos optimizmussal a tavalyinál nagyobb, de az első negyedévinél kisebb bevételarányos jövedelmezőség elérését tűzte ki célul.
2021. 05. 07. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató a K&H Csoport élén

Guy Libot-t, a KBC Csoport korábbi pénzügyi szenior ügyvezető igazgatóját nevezték ki a K&H Csoport vezérigazgatójává, az új vezető korábban már dolgozott négy évig a K&H-nál.
2021. 05. 07. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zárt a BUX, a Mol emelkedett

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,34 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 44 164,37 ponton zárt pénteken.
2021. 05. 07. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sorsdöntő három hónap előtt a KKV-szektor

Hamarosan véget ér a hitelek fizetési moratóriuma, megmérettetnek a KKV-k, képesek-e újra megélni az olykor teljesen megváltozott piacon. Eddig a többség jól döntött, akár a moratóriumot választotta, akár kimaradt a könnyítésből. A következő három hónapban viszont sokuk felett pálcát törnek majd az ügyfelek. Két jel is előre figyelmeztethet erre a szakértők szerint.
2021. 05. 07. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tízezer kilométert ad az Erste a kisvállalkozók újraindulásához

Akár Vlagyivosztokig is elviszi az Erste Bank a kisvállalkozókat: a pénzintézet nem csak kedvezményes hitellel segíti az újraindulást, hanem akár 300 ezer forintos üzemanyagkártyát is ad a hitel mellé – ennek azonban feltétele a környezettudatosság is. A kedvezményes finanszírozási- és számlakonstrukciók mellett államilag támogatott hitelek és saját fejlesztések, az üzlet felpörgetését támogató szolgáltatások is a vállalkozók rendelkezésére állnak. A pénzintézet összeszedte a hat legfontosabb banki ajánlatot az elérhető lehetőségek közül.
2021. 05. 07. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felvételizők figyelem! Utolsó utáni lehetőség többletpontokra

Elstartoltak az idegennyelvi érettségik is, ezzel párhuzamosan pedig megindult az utolsó pillanatokban még bezsebelhető többletpontok gyűjtése a felvételizők részéről. Most olyan megoldás áll a vizsgázók rendelkezésére, melynek köszönhetően még akár június közepén is nyelvvizsgázhatnak a diákok úgy, hogy az többletpontot érjen a felvételin, ráadásul anyagi kockázat nélkül foglalhatnak vizsgaidőpontokat.
2021. 05. 07. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A BMW eredményét sem találták el az elemzők

A BMW árbevétele 15%-kal 26,78 milliárd euróra emelkedett, felülmúlva a 26,15 milliárd eurós konszenzust.
2021. 05. 07. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A sportélet újraindulása támogatja az Adidast

Az Adidas 20%-os bővüléssel 5,27 milliárd eurós árbevételt ért el a negyedévben, felülmúlva a várt 5,03 milliárd eurót.
2021. 05. 07. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendben folynak az érettségi vizsgák

Rendben folynak az érettségi vizsgák az egész országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára pénteken, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
2021. 05. 07. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelte negyedéves eredményét a Siemens

Tovább növelte negyedéves eredményét és ennek tükrében megemelte éves eredményelőrejelzését is a német Siemens AG gépipari konszern a honlapján pénteken közzétett jelentése szerint.
2021. 05. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Extrém viharokat okoz a klímaváltozás idehaza, és ez csak rosszabb lesz

Fokozódó, extrém szélsebességű viharokat és ezzel együtt növekvő viharkárokat hoz a klímaváltozás Magyarországon - állapította meg Péliné Németh Csilla meteorológus pénteken a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően oldalon közzétett cikkében.
2021. 05. 07. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Mol-csoport EBITDA-eredménye

A Mol-csoport 664 millió dollár (199,8 milliárd forint) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben, 7 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában, még a koronavírus-járvány harmadik hulláma, az azt követő utazási korlátozások és a lezárások ellenére is - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2021. 05. 07. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokat telefonáltunk és neteztünk a járvány alatt

A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió gigabyte-ot (GB), miközben egy évvel korábban még a 100 millió gigabyte-ot sem érte el - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb mobilpiaci jelentéséből.
2021. 05. 07. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Német írásbelivel folytatódik az érettségi

Ma reggel a német nyelvi írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák.
2021. 05. 07. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: