Újabb Ebola-gyanús betegek Spanyolországban

Az Ebolával megfertőződött ápolónő mellett szerdáig további öt embert különítettek el abban a spanyolországi kórházban, ahol korábban már ketten belehaltak a vírus okozta vérzéses lázba.

Újabb Ebola-gyanús betegek Spanyolországban

Ugyanakkor az elkülönítettek közül két fő - egy másik ápoló, illetve egy, a nyugat-afrikai Ebola-járvány által érintett Nigériából hazatért spanyol - esetében negatívak lettek a tesztek, ezért ők hamarosan távozhatnak a kórházból. A további három emberről egyelőre nem tudni, hogy elkapták-e a kórt, így egyelőre csak egy megerősített eset van.

 

Spanyolország hétfőn jelentette be, hogy Ebola-vírussal fertőződött meg egy ápolónő a madridi III. Károly kórházban. Ő az első, aki Afrikán kívül kapta el a betegséget. Az ápolónő korábban tagja volt annak a kórházi csoportnak, amely egy Sierra Leonéból Ebola-fertőzéssel hazatért 69 éves spanyol papot kezelt, aki a múlt hónapban belehalt a betegségbe. Ugyanebben a kórházban kezeltek korábban egy másik spanyol segélymunkást is, akivel szintén hazaszállítása után végzett a kór.

 

A megfertőződött nővéren kívül férjét, valamint további kórházi dolgozókat különítettek el a kórházban. Az egészségügyi hatóságok megfigyelés alatt tartják azt az 50 embert, aki a spanyol papot kezelte vagy kapcsolatba lépett a megfertőződött nővérrel.

 

Az ápolónő férje - akinek esetében a hatóságok szerint nagy a veszély, hogy szintén elkapta a betegséget - azt mondta az El Mundo című spanyol napilapnak, hogy 40 éves felesége javarészt otthon volt azután, hogy szeptember 30-án jelentkeztek nála az Ebola tünetei.

 

Az El Mundo állítása szerint telefonon magát a nővért is elérte, aki fáradt hangon azt állította, hogy miután jelentkeztek a tünetek, megtette a szükséges óvintézkedéseket. Az ápolónő azt is elmondta az El Mundónak, hogy már kicsit jobban van. Férje azt mondta, neki semmi baja.

 

Az ABC című lap ugyanakkor azt írta, hogy a nő órákat töltött egy másik madridi kórház sürgősségi osztályának várójában, mielőtt a III. Károly kórházban kezelni kezdték.

 

Mariano Rajoy spanyol kormányfő a megbetegedésekkel kapcsolatos bírálatokra reagálva azt hangoztatta szerdán, hogy az ország egészségügyi rendszere „az egyik legjobb a világon", és „hagyni kell, hogy az orvosok tegyék a dolgukat”. Egyúttal „teljes átláthatóságot” ígért az esetleges járványhelyzettel kapcsolatban, és mindenkit nyugalomra intett a törvényhozás előtt felszólalva.

 

Az ellenzék az eset kapcsán a közegészségügyet érintő megszorítások és a szektor „tervezett privatizációja” miatt bírálta a kormányt.

 

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) múlt heti adatai szerint a februárban Nyugat-Afrikában kitört járvány eddig 7500 embert fertőzött meg, és közülük több mint 3400-an életüket vesztették. Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta.

 

A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik többek között a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: