Újabb bankot vásárol Szlovéniában az OTP Bank

Az OTP Bank adásvételi megállapodást írt alá az Apollo Global Management leányvállalatai által menedzselt befektetési alapok 80%-os és az EBRD 20%-os tulajdonában álló Nova KBM 100%-os részesedésének megvásárlásáról. A bank megvásárlása az OTP Csoport történetének eddigi legjelentősebb akvizíciója, amelynek eredményeképpen Szlovéniában is piacvezetővé válik a bankcsoport. A tranzakció pénzügyi lezárására a szükséges felügyeleti engedélyek megszerzését követően várhatóan jövő év második negyedévében kerül sor.

Újabb bankot vásárol Szlovéniában az OTP Bank

A Nova KBM, mérlegfőösszege alapján, 20,5%-os piaci részesedésével Szlovénia második legnagyobb bankja. A bank a szlovén pénzügyi piac meghatározó szereplője, a lakossági szolgáltatások és a kisvállalkozások mellett teljeskörű banki szolgáltatásokat nyújt a közép- és nagyvállalatoknak is. A vételárat a felek megállapodásuk alapján nem hozzák nyilvánosságra.

A Nova KBM – amelynek jövedelmezősége a korábbi éveket is figyelembe véve folyamatosan stabil volt – 2020-ban megvásárolta a szlovén bankpiac harmadik legnagyobb szereplőjét, az Abanka-t, a két bank integrációja tavaly decemberben zárult le. A mostani, eurózónán belüli tranzakció kiemelkedő az OTP Csoport történetében, jelentőségét mutatja, hogy a Nova KBM megvásárlását és a tranzakció lezárását követően az OTP (az SKB és a Nova KBM tulajdonosaként) piacvezetővé válik mind hitel-, mind betétállomány tekintetében a szlovén bankpiacon, közel 30%-os részesedéssel.

A tranzakció pénzügyi zárására várhatóan 2022 második negyedévében kerülhet sor a szükséges felügyeleti engedélyek megszerzésének függvényében.

„Eddig is hatalmas lehetőségként tekintettünk szlovéniai jelenlétünkre, és az OTP Csoport stratégiájának megfelelően 2019-es piacra lépésünk óta kerestük a további növekedési lehetőségeket az országban. Akkor a szlovén bankszektor negyedik legnagyobb szereplőjét, az SKB Bankot vásároltuk meg, amelyet azóta sikeresen integráltunk az OTP Csoportba.

A most bejelentett újabb tranzakcióval az OTP Bank meghatározó, első számú szereplő lesz a szlovén pénzügyi piacon.

A Nova KBM megvásárlásával tovább tudjuk erősíteni az OTP Csoport amúgy is kiemelkedő stabilitását és profittermelő képességét, miközben minden versenytársunknál gyorsabban növekszünk. Ez a folyamat nem szakad meg, jelenleg is vizsgáljuk további akvizíciók lehetőségét a régióban” – nyilatkozta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Anita Stojčevska, az SKB Bank vezérigazgatója így nyilatkozott: „A kiváló kollégáknak köszönhetően és a tulajdonos OTP Csoport erőteljes támogatásával az SKB Bank sikeresen integrálódott a csoportba, és ugyanakkor kiváló üzleti eredményeket ért el. Az SKB Bankot a szakmai közvélemény (The Banker, Global Finance és Euromoney) egymás után több éve Szlovénia legjobb bankjaként ismeri el, és az OTP márkanév alatt is őrzi Superbrands pozícióját. Az OTP Csoport tulajdonosi szemléletét az SKB Bank digitális átalakítási stratégiájának támogatása is jól mutatja, melynek célja, hogy a legjobb ügyfélélmény-megoldásokat kínálja és folyamatosan növekedjen a különböző piaci szegmensekben. Az elkövetkező időszakban továbbra is támaszkodhatunk az OTP Csoport támogatására, segítségére és együttműködésére. Meggyőződésem, hogy Szlovénia legnagyobb bankját építjük majd fel, és továbbra is fontos szerepet fogunk játszani az OTP Csoporton belül.”

John Denhof, a Nova KBM vezérigazgatója hozzátette: „Az elmúlt években a Nova KBM hatalmas fejlődésen ment keresztül, és gyakorlatilag minden szegmensben pozitív irányba változott. A bank elérte, vagy meg is haladta az összes stratégiai célját, több mint kétszeresére növelve mérlegfőösszegét, sikeresen egyesített és integrált négy bankot, beleértve legutóbb az Abanka-t is. Mindezt fenntartható jövedelmezőség mellett, megfelelve a szigorú előírásoknak, megbízható és rugalmas működés mellett. Az elmúlt években gyökeresen átalakítottuk vállalati kultúránkat, korszerűsítettük informatikai és kockázatkezelési infrastruktúránkat, valamint egyszerűsítettük termékeinket és folyamatainkat annak érdekében, hogy a legjobb minőségű pénzügyi szolgáltatásokat tudjuk kínálni ügyfeleink számára az összes szegmensben. Mindannyian nagyon büszkék lehetünk arra, amit közösen elértünk, és személyesen és őszintén szeretnék köszönetet mondani minden kiváló munkatársamnak, valamint részvényeseinknek, az Apollo-nak és az EBRD-nek a folyamatos támogatásért, a befektetésért és a ránk irányuló figyelemért.

Nem meglepő, hogy sikereink befektetői érdeklődést váltottak ki. Ahogy most belépünk fejlődésünk egy következő szakaszába, meggyőződésem, hogy az OTP vezetésével a következő időszak rendkívül előnyös lesz mind ügyfeleink, mind munkatársaink, mind más kulcsfontosságú partnereink számára. Az így létrejövő bank magasan piacvezető lesz, példátlan országos lefedettséggel, óriási lehetőségeket kínálva kollégáink számára, és hosszú távon megalapozva a további sikereket.”

Az OTP Bank az egyik legaktívabb hitelintézet az európai akvizíciós színtéren. A 2008-as válságot követően, 2014-ben kezdett újabb tranzakciók eredményeként mostanáig összesen 9 országban 11 pénzintézet, illetve banki portfolió megvásárlását jelentette be, majd zárta le a bankcsoportba történő sikeres integrációjukat az OTP Bank. Szlovénia mellett olyan új országokba is belépett, mint Albánia és Moldova. Ezzel az egyedülálló akvizíciós teljesítménnyel az OTP Csoport a kelet-közép-európai régió legaktívabb bankpiaci konszolidátorává vált, Magyarország mellett piacvezető pozíciót ért el a bolgár, szerb és montenegrói piacokon, és érdemben erősítette a külföldi csoporttagok profit-hozzájárulását.

Az OTP Csoport, amelynek székhelye Budapesten található, az egyik legstabilabb pénzügyi szolgáltató csoport a régióban, kiemelkedő tőkeerővel és likviditással. A csoport anyabankja, az OTP Bank, tőzsdén jegyzett társaság, sokszínű nemzetközi tulajdonosi háttérrel.

A bankcsoport jelenleg 11 országban biztosít univerzális pénzügyi szolgáltatásokat több mint 16,3 millió ügyfelének, közel 1500 egységből álló bankfiók-hálózattal rendelkezik, munkavállalóinak száma 38 ezer.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás: