Újabb döntőbizottsági határozat a debreceni villamos tenderről
A két ajánlatkérő még 2009 október végén tette közzé az ajánlati felhívást 18 darab csuklós villamosra. Az öt ajánlattevő a következő volt: az Ansaldobreda SpA, a CAF, a Koncar-Elektricna Vozila d.d., a Skoda Transportation a.s. és a Stadler Pankow GmbH.
A nyertes a CAF lett, míg a második legjobb ajánlatot a Skoda tette. Ez utóbbi társaság fordult a KDB-hez másodszor is, ebben az ügyben született döntés most. Az ügynek azonban előzménye is van. A Skoda már a 2010 márciusi eredményhirdetés után kérte a KDB-től annak megállapítását, hogy a nyertes cég érvénytelen ajánlattal nyert. Az érvénytelenségi okokat három pontban foglalta össze.
Ezek a következők: az ajánlatkérők a spanyol bankok által kiállított igazolásokból nem tudták megállapítani, hogy a nyertes cég számláin volt-e az elmúlt egy évben 30 napnál hosszabb sorbaállás; nem bizonyítható, hogy a nyertes villamosa 40 százalékkal kevesebb áramot fogyaszt, mint a többi ajánlattevőé, végül pedig a kért 600 milliméter átmérőjű kerekek helyett, 590 millimétereseket szerepeltetett az ajánlatában a nyertes. A KDB ekkor megsemmisítette az ajánlatkérők dokumentációjának egy részét, pontos előírásokat kért a műszaki tartalomra és 1 millió forintra bírságolta az önkormányzatot és a közlekedési cégét.
Ez ellen a Skoda jogorvoslatot kért a Fővárosi Bíróságtól, amely a kifogásolt három probléma tekintetében döntésre kötelezte a KDB-t, ezt helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla is. A mostani KDB határozat tehát megismételt eljárás, amelynek tétje azért nincs, mivel az ajánlatkérők időközben eredménytelennek nyilvánították az eljárást. A mostani eljárásban az első pontban - a banki igazolásnál - és a harmadikban - a kerékátmérőnél - jogsértést állapított meg a KDB, de bírságot nem szabott ki, mindössze a 900 ezer forintos igazgatási szolgáltatási díjat kell az önkormányzatnak és a cégének megfizetnie a Skoda részére. (MTI)