Újabb különadós pert nyert a kormány az Európai Bíróságon

Az Európai Bíróság ma hirdette ki a másodfokú ítéletét két magyarországi különadó egyesített perében. Ebben a perben a magyar kormány támadta, hogy az Európai Unió egyik szerve (az Európai Bizottság) felfüggesztette az ún. élelmiszerlánc-felügyeleti díjat és a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulását. A bíróság mostani ítélete szerint jogellenes volt a két különadó felfüggesztése. A kormány ezzel a két üggyel sorozatban négy győzelmet aratott különadós ügyekben az Európai Bíróságon, ugyanis március elején a kiskereskedelmi és a távközlési különadó ügyekben is a kormánynak adtak igazat.

Újabb különadós pert nyert a kormány az Európai Bíróságon

A parlament 2014 végén fogadott el két törvényt, amelyek 2015 elejétől jelentős különadót vetettek ki a kiskereskedőkre és a dohányipari vállalkozásokra, sávosan emelkedő adókulcsokkal, az árbevétel 6%-áig, illetve 4,5%-áig terjedően. 2015 márciusában és áprilisában mindkét adóval kapcsolatban hivatalos panaszok érkeztek az Európai Bizottsághoz, vélhetően az érintett kereskedőktől és dohányipari vállalkozásoktól. Az Európai Bizottság a panaszok alapján vizsgálódni kezdett, és 2015 júliusában felfüggesztette mindkét különadót.

A Bizottság szerint a két adó aránytalanul nagy terhet ró a nagyobb piaci szereplőkre, amelyek tipikusan külföldi tulajdonúak. Az adó így jogellenes versenyelőnyt, tiltott állami támogatást nyújt a több kisebb cégben működő, tipikusan magyar tulajdonú társaságoknak. Az Európai Bizottság 2016 júliusában végleges határozatokat is hozott, amelyekben kimondta, hogy ezek a különadók uniós jogba ütköztek. A kormány megtámadta a felfüggesztést az Európai Bíróságon. A bíróság 2018 áprilisában első fokon úgy ítélte meg, hogy jogszerű volt az Európai Bizottság végzése. A kormány azonban nem hagyta annyiban, fellebbezést nyújtott be.

Nyert a kormány – akkor visszamenőleg be kell fizetni az adókat?

Az ügy a fellebbezés után a másodfokú bírósághoz került, amely ma meghozta az ítéletét. A másodfokú bíróság szerint az elsőfok helytelen ítéletet hozott azzal, hogy az Európai Bizottság végzését helyben hagyta. A Bizottság ugyanis nem indokolta kellőképpen a felfüggesztést, ezért a másodfokú bíróság mind az elsőfokú bíróság ítéletét, mind a Bizottság felfüggesztő végzését hatályon kívül helyezte. „Ez az ügy nem arról szólt, hogy az adókat visszamenőlegesen több évre be kell-e fizetni. Magyarország ugyanis nem támadta meg bíróság előtt az Európai Bizottság 2016 júliusi végleges határozatát, hanem kizárólag az azt megelőző felfüggesztő döntést.

A jogvita jelentősége inkább az, hogy amennyiben a jövőben hasonló különadókat vetnek ki, akkor az Európai Bizottság azonnal közbeléphet-e egy felfüggesztéssel, vagy évekig fizetni kell az adót, várva egy későbbi részletes bizottsági vagy bírósági döntésre” – hangsúlyozta Dr. Laczka Sándor igazgató, a Deloitte magyarországi Kiskereskedelmi-Élelmiszeripari tanácsadó csoportjának vezetője.

Mit hozhat a döntés a jövőre nézve?

A mai ítélet tárgyát képező két különadót és a fent említett másik két (kiskereskedelmi és távközlési) különadót az árbevétel alapján, sávosan emelkedő adókulcsokkal vetették ki. A kormány a márciusi két bírósági győzelem után újra bevezette (május 1-jétől) a kiskereskedelmi különadót, míg a távközlési különadó újbóli bevezetésére nem került sor. A mostani ítélet nyomán a kiskereskedők és a dohánygyártók (forgalmazók) izgulhatnak, hogy újabb adóteher szakad-e a nyakukba.

Már csak egy nyitott különadós per van – mi lesz a reklámadóval?

A fent említett négy ügy után már csak egy van folyamatban az Európai Bíróságon, ez a reklámadóról szól. „Ezt az adót egyelőre nem kell fizetni, a kormány óvatosságból 0%-os adómértéket határozott meg a bíróság döntésééig. Az előjelek ebben az ügyben is a magyar kormánynak kedveznek, ugyanis az elsőfokú bíróság neki adott igazat. A végső döntés néhány hónapon belül várható” – tette hozzá Dr. Aracsi Bernadett, a Deloitte magyarországi Kiskereskedelmi-Élelmiszeripari tanácsadó csoportjának menedzsere.


Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás: