Újra a gyengülés útjára lépett a forint
2010. 05. 14. 10:21
Az európai adósságválsággal kapcsolatban ismét felerősödő aggodalmak és a kockázatvállalási hajlandóság mérséklődésének köszönhetően a 272-273 forint körüli euró jegyzésről ismét gyengülésnek indult a forint.
Továbbra is instabil a befektetői bizalom, a tőzsdék is gyengülnek. Az euró ismét gyengült a dollárral szemben - az 1,25-ös szintet teszteli az euró/dollár árfolyam, és a trend továbbra is a gyenge euró irányába mutat az európai országok fiskális gondjai és a megoldás hiánya miatt.
Az euró forint jegyzése a délelőtt folyamán 275 forint irányába indult, a nap folyamán tág határok között 273 és 275/276 ingadozhat az árfolyam.
A dollár 219,87 forintot ért pénteken délelőtt 1,2507 dolláros euróárfolyam mellett, szemben a csütörtök délutáni 216,80 forinttal, amikor egy dollár 1,2556 eurót ért. A frank jegyzése 196,25 forint volt délelőtt a csütörtöki 194,16 forint után, 100 japán jen 237,40 forintot, míg előző nap 233,36 forintot ért.
Részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor
Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel szombaton.
A két ünnep között jön a második nagy roham az áruházakban
A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta
Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten
Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
BlackRock kripto tranzakciók: 114 millió dollár értékű Bitcoin és Ethereum került a Coinbase-re
A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock ismét komoly mozgásokat hajtott végre a kriptovaluták piacán. December 26-án több mint 114 millió dollár értékben utaltak át Bitcoint és Ethereumot a Coinbase Prime platformra, ami újabb jele annak, hogy az intézményi érdeklődés töretlen a digitális eszközök iránt. Bár hivatalos nyilatkozat nem érkezett, a lépés jól illeszkedik a BlackRock ETF-kezelési stratégiájába.
Nyugdíjba vonuláskor átlag 232.000 Ft-ot veszítünk havonta
A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, míg az öregségi nyugdíjak átlagos összege az év első kilenc hónapjában alig több mint 244 ezer forintot tett ki.
Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást
Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
Bitcoin (BTC) opciós lejárat felerősíti a volatilitást
A Bitcoin árfolyama ismét hektikusan mozog: december 26-án rövid időre 1,63%-ot emelkedett, 89 100 dollár fölé, majd visszacsúszott 88 500 dollár körüli szintekre. A hirtelen kilengések hátterében a pénteki, közel 28 milliárd dolláros Bitcoin opciós lejárat állhat, amely hagyományosan erős piaci mozgásokat vált ki.
Újabb XRP árrobbanás jöhet 2026-ban? – Elemző szerint közeledik a következő nagy kitörés
Az XRP, a Ripple által támogatott kriptovaluta ismét a reflektorfénybe került, miután egy ismert elemző, CryptoBull újabb jelentős árfolyam-emelkedést vetít előre. Az elemzés szerint az XRP ismét ugyanabban a klasszikus mintában mozog, amely korábban is hatalmas árrobbanásokat eredményezett. De vajon tényleg küszöbön áll a következő nagy ralira való kitörés?