Újraindul a tésztagyártás a Goldsun üzemben

Újraindul a tésztagyártás szeptember első hetében a zalaegerszegi Goldsun üzemben - tájékoztatta Kiss Viktor, a tulajdonos Zala-Cool Kft. egyik ügyvezetője az MTI-t.

Az üzemrészlegben az energiatakarékossághoz kapcsolódó fejlesztések egy részét elvégezték, így szeptembertől a piaci igényekhez igazodva megkezdődhet a szilvás gombóc, szilvával és lekvárral töltött tészták, kokettek gyártása. Az első időszakban havonta 30-40 tonna közötti mennyiséget termelnek, de a következő egy évre már 700-800 tonna megrendelés érkezett a gyártóhoz - közölte az ügyvezető. A Zala-Cool Kft. a Goldsun védjegyet is megvásárolta, így a termékek ezzel a márkanévvel kerülnek piacra.

 

A védjegyet, aminek jó hírnevét hosszú évek alatt teremtették meg Zalaegerszegen, eddig is a jó minőséggel társították, ami olyan érték, amivel a társaságnak élnie kell - fűzte hozzá Kiss Viktor. Elmondta azt is, hogy a termelés 19 alkalmazottal, két műszakban indul el. A munkaerő-felvételt Balogh László Attila, a Zala Megyei Munkaügyi Központ munkatársa koordinálta; a pályázati lehetőségeket kihasználva, a dolgozókkal határozatlan idejű munkaszerződéseket kötöttek, amely a pályázat lejártát követően is továbbfoglalkoztatást biztosít. A felvételnél az elsődleges cél a szakértelem volt, ezért a társaság zömében a tésztagyártásban korábban tapasztalatot szerezett munkásokat vette fel. A termelést és a kereskedelem jelentős részét a Goldsun volt kereskedelmi igazgatója, Gergácz László igazgató irányítja majd.

 

A tervek szerint novembertől - a magrendelésektől függően - már három műszakban folyik a tésztagyártás és megkezdődik a 3 ezer négyzetméteres hűtőcsarnok beindítása is, így a Zala-Cool Kft. összesen 30-35 főt tud majd foglalkoztatni a fejlesztési folyamat révén megteremtett új munkahelyeken. Az ügyvezető beszélt arról is: a részletes vizsgálat után szembesültek azzal, hogy a hűtőcsarnokot a régi energetikai konstrukciókkal nem lehet gazdaságosan működtetni. A gépek egy része a karbantartás hiánya miatt tönkrement, illetve nem használható jó hatásfokkal. A társaság ezért úgy döntött, hogy helyettük külön megrendelésre gyártott, új gépeket szerez be. Az új eszközök a tendereztetést és a megrendelést követően október elején érkezhetnek meg a csarnokba.

 

Az első időszakban a saját termékeiket tárolják, és majd csak a beüzemeltetés után számítanak nagyobb megrendelésekre. A felszámolás alatt álló zalaegerszegi Goldsun 2010 májusában került a Zala-Cool Kft. tulajdonába. A társaság kifejezetten befektetési céllal jött létre; tulajdonosai fejlesztőcégek, ingatlan-szolgáltatási működési területen bejegyzett gazdasági társaságok. A hűtőház működtetetését - ami az alaptevékenységükhöz kapcsolódik - eredetileg is a Zala-Cool Kft. vállalta, de a tésztagyártó részleget kezdetben bérleti struktúrában kívánták üzemeltetni. Ez azonban késleltette volna az üzemcsarnok beindítását, ezért a piaci igények kielégítése miatt úgy döntöttek, hogy inkább vállalják a kockázatot, és megkezdik a termelést. A viszonylag gyors újraindításhoz előny jelentett, hogy a Goldsun kialakult üzem volt. A hatósági engedélyeztetés és a gyártási folyamat összehangolására Furó Tamás főállatorvos olyan javaslatokat tett, amivel az egyes egységek megbontása révén gyorsítani tudták a folyamatot, Kristó Gábor tűzoltó őrnagy pedig a tűzvédelemhez, a vízellátás biztosításához nyújtott segítséget, az engedélyezéshez pedig a város önkormányzata nyújtott segítet - emelte ki Kiss Viktor.

 

A Goldsun Hűtőipari Rt. felszámolása 2006-ban - a hűtőházban keletkezett tűz után két évvel - kezdődött el, a cég 3 milliárd forintot meghaladó adóssága miatt. A fizetésképtelenség a Carnex-csoport bukása miatt következett be, ugyanis a Goldsun Zrt. kezességet vállalt a Zalabaromfi és a Carnex adósságaira. A bank opciós jogával élve beváltotta a kezességet, és a jelzáloggal terhelt ingatlanok és eszközök a tulajdonába kerültek. A felszámolás időszakában kezdődött el a tésztagyártás, a hűtőcsarnokokban nagyrészt a Zalabaromfi mélyhűtött termékeit tárolták. A Zalabaromfi megszűnése után a hűtőtér kihasználatlanná vált, így a tésztagyártás már nem tudta eltartani az üzemet, ezért 2009 áprilisában leállt a termelés a zalaegerszegi hűtőházban.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: