Újraindul az állami kamattámogatású hitelkonstrukció és a szocpol

Állami kamattámogatású forinthitel-programot és új lakáshoz jutásnál a szocpol "finomított" formáját indítja újra a kormány - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormány új otthonteremtési programját ismertetve.

A két programot együtt jövőre 7-9 ezer család veheti majd igénybe, a két intézkedés a büdzsének 2012-ben 6,5 milliárd forintba kerül. Orbán Viktor kifejtette: Magyarországnak nemcsak egy európai válsággal, hanem egy megörökölt, nehéz deviza-hiteles helyzettel is szembe kell néznie. Kezelni kell a korábbi, forintalapú lakáshitelek megszüntetésével az emberekre "rátukmált" devizaalapú lakáshitelek ügyét, de eközben nem szabad lemondani arról, hogy lehetőséget adjanak azoknak, akik otthont akarnak vásárolni, építeni, felújítani, bővíteni, sőt gyermeket szeretnének vállalni, és ezért van szükségük új vagy nagyobb otthonra - hívta fel a figyelmet.

 

"Nem mondhatunk le arról, hogy számukra ismét forintalapú lehetőséget biztosítsunk" - mondta. Matolcsy György elmondta, hogy az új otthonteremtési program két eszközzel indul meg. Az egyik a szociálpolitikai kedvezmény, amely célzott, családi, gyermekhez kötött. Úgy fogalmazott, hogy "finomítottunk" a korábbi rendszeren, ennek eredményeként ugyanúgy figyelembe veszik majd a nevelt és vállalt gyerekek számát, az új lakás nagyságát és annak energetikai minősítését. Vissza nem térítendő támogatásban részesülhet, akinek ma nincs lakástulajdona, ők új lakás építéséhez vagy megvásárlásához kaphatnak támogatást.

 

Mint mondta: "bekapcsolták" a munkát is, azaz legalább az egyik házastársnak legalább 6 hónapig bejelentett, adózott munkahellyel kell rendelkeznie. A költségek 70 százalékát számlával kell majd igazolni - emelte ki, hozzáfűzve, hogy a szocpolt igénylőnek nem lehet köztartozása. Ha valaki megfelel a feltételeknek, akkor a lakás nagyságától, energetikai besorolásától függően két gyermek nevelése, vállalása esetén 800 ezer és 1,3 millió forint között lehet majd vissza nem térítendő szocpol támogatáshoz jutni; 3 gyermek esetében 1,2-2 millió forint között lesz ez az összeg; 4 vagy több gyermek nevelése esetében pedig 1,6-2,5 millió forint között.

 

A program idei meghirdetését követően a kifizetés január 1-jén indul, 2012-ben 4 ezer családot érinthet, és a jövő évi büdzsében erre 5,2 milliárd forint áll majd rendelkezésre - emelte ki Matolcsy György. A másik eszközről szólva kifejtette: állami kamattámogatású forinthitel-programot hirdet a kormány, a támogatást igénybe lehet venni új lakás vásárlásához, építéséhez, használt lakás vásárlásához, valamint - főként energetikai - korszerűsítéshez.

 

A kamattámogatás akkor is jár majd, ha valaki devizahitelét kiváltva kisebb lakásba költözik. E ponton kapcsolódik az otthonvédelmi program az új otthonteremtési programhoz - emelte ki, azzal, hogy e szerint a késedelmes jelzáloghitellel, vagy a felmondott, kölcsönnel terhelt lakóingatlanok megvásárlásához lehet kapni állami kamattámogatású hitelt. Közölte: úgy számolnak, hogy jövőre 3-5 ezer család számára lehet elérhető az új konstrukció, amelyre a 2012-es költségvetésben 1,3 milliárd forintot különítettek el.

 

A rendszer hatálybalépéséhez szükséges az EU végleges jóváhagyása. Matolcsy György beszélt arról is, hogy a kormány egy éve felkérte a magyar lakáspiac, építőipar, a lakásfinanszírozással foglalkozó pénzintézetek szereplőit, hogy hozzanak létre otthonteremtési tanácsadó testületet, és segítsék a kabinet munkáját. Gergely Károly, a Fundamenta Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója vezeti a testületet, Spéder Zoltán FHB-elnök pedig tagként vett részt benne - közölte. A két bankár a szerdai tájékoztatón is jelen volt. A miniszter megjegyezte, ha jól megy a program, azt 2013-től kibővítik. Az építőiparban üdvözlik a bejelentéseket.

 

Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek azt mondta, hogy miután az építőipar teljesítménye megrendelések hiányában eddig nem látott mélységbe süllyedt, az iparág minden olyan intézkedést üdvözöl, amelytől munkát várhat. Főleg Budapesten több ezer eladatlan lakás vár vevőre, és jelentős számban állították le a fejlesztők a lakás projektjeiket. Az ÉVOSZ először a meglévő új lakások eladását várja az új intézkedésektől, ezeket követheti a leállított projektek újraindítása, majd az újak megjelenése következhet.

 

Az intézkedések feltétlenül élénkítik a lakások iránti keresletet, kérdés, hogy mennyire - mondta Déry Attila az Otthon Centrum ingatlan franchise hálózat vezető elemzője az MTI-nek. A lakásépítés és lakáspiac minden mérhető mutatója évtizedes mélyponton van 2011 eddigi időszakában, így a támogatott hitel és a szocpol bevezetéséről szóló hírek jókor érkeznek az OTP Jelzálogbank elemzője szerint.


A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. 06. 09. 09:00
Megosztás:

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatából, amelyet hétfőn tettek közzé a parlamenti honlapon.
2026. 06. 09. 08:30
Megosztás:

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 06. 09. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 09. 07:30
Megosztás:

Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.
2026. 06. 09. 06:30
Megosztás:

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás:

Duna-parti fejlesztések Mohácson

A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 09. 00:05
Megosztás:

Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektúra.
2026. 06. 08. 23:00
Megosztás:

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás: