Újranyíltak az iskolák Olaszországban

Örömünnepnek nevezte Lucia Azzolina oktatásügyi miniszter a járványhelyzet miatt március 10. óta zárva tartó iskolák hétfői újraindulását, az oktatás azonban a húsz olaszországi tartományból egyelőre csak tizenkettőben kezdődött el.

Újranyíltak az iskolák Olaszországban

Az iskolák újranyitását elsőként a hétfő reggeli járműforgalom hónapok óta nem tapasztalt intenzitása jelezte. Rómában diákok és szülők megrohamozták a metrójáratokat, két megállót ideiglenesen le is kellett zárni. A gyerekeiket saját autóval vagy motorral szállító családok a járműforgalmat növelték.
    
A szeptember 14-i hivatalos tanévkezdés napján tizenkét tartományban nyitották újra kapuikat az általános iskolák és a gimnáziumok, valamint szakközépiskolák. A hat és 18 év közötti korosztályban 5,6 millió diák tért vissza a padokba az oktatás március 10-i országos leállítása óta. Olaszországban még a júniusi érettségi vizsgának az írásbeli része is elmaradt, csak a szóbeliket tartották meg. A mostani újranyitással valamivel kevesebb mint egy millió tanár és kétszáznegyvenezer fős iskolai személyzet is visszatért munkahelyére.
    
Örömünnepnek nevezte a tanítás újraindulását Lucia Azzolina oktatásügyi miniszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt politikusa. Elismerte, senki sem tartja problémamentesnek az iskolák működtetését a járványintézkedések betartásával, de "sikerülni fog" - biztatta diákokat és pedagógusokat a miniszter. Giuseppe Conte miniszterelnök videoüzenetben kérte a fiatalok együttműködését az óvintézkedések betartásában. Sergio Matterella államfő a venetói Vo'Euganeo tanévnyitójának volt a díszvendége. A 3500 lakosú város az elsők között volt Olaszországban, amelyet február 23-tól karantén alá helyeztek.
    
Az oktatási intézményekre vonatkozó járványügyi protokoll szerint az iskolákban pedagógusoknak és diákoknak is - hatéves kortól - kötelező a szájmaszk viselete. Kivételt a tanterem jelent, ha az ülő tanulók között be tudják tartani a legalább egy méteres távolságot. Az iskolák többsége azonban azt tanácsolta a tanulóknak, a termekben is minél többet viseljék a szájmaszkot.           Az oktatási tárca az első iskolai hétre 96 millió egyszer használatos sebészmaszkot küldött az iskolákba, ahova nem érkezett meg, ott a gyerekek saját maszkot viselnek. Több iskolába még nem érkeztek meg az egyszemélyes padok sem, ezért a tanulók pad nélküli székeken ülnek felmentéssel a füzetek és könyvek használata alól.  
    
A testhőmérséklet-mérés szabályai is változóak: egyes iskolákban a szülők feladatának számít a gyerekek reggeli lázmérése, máshol az iskolakapuban állítottak fel lázmérő állomásokat.
    
A gyerekek külön be- és kijáratokon lépnek be és hagyják el az iskolaépületeket. Az osztálycsoportokat buborékrendszerben elszigetelik egymástól: a tanulók a szünetben sem hagyják el tantermüket. Több intézményben helyhiány miatt délelőtti-délutáni turnusban dolgoznak vagy más beosztás szerint rendezték át az oktatást. Minden iskolában külön járványfelelőst neveztek ki.  Az óvintézkedések ellenére Róma egyik belvárosi gimnáziuma reggeli belépésekor készült felvételek szerint a diákok semmilyen távolságot nem tartottak be.
    
A Közegyészségügyi Hivatal (Iss) adatai szerint az oktatás újraindulásával a járványterjedés ereje legalább 0,4 tized százalékkal nőhet.  
    
A szeptember 20-án és 21-én esedékes tartományi választásoktól érintett térségekben az oktatás ezt követően kezdődik majd el.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: