Ukrajna le akarja alkudni az orosz gáz árát

Ukrajna szeretné lealkudni az orosz gáz árát, vagyis a jelenlegi ezer köbméterenként 305 dollár helyett 168 dollárért kapni - akárcsak Fehéroroszország. Cserébe kész visszatérni ahhoz az elképzeléshez, hogy Oroszország bevonásával konzorciumot hoz létre a vezetékrendszer üzemeltetésére, ellenkező esetben viszont a gázszállítások fizetésének leállításával fenyegetőzik - írták az orosz lapok hétfőn. (MTI)

A Kommerszant szerint Andrij Kljujev ukrán miniszterelnök-helyettes gyakorlatilag megígérte azt, amit Vlagyimir Putyin orosz kormányfő éveken át hiába kért volt ukrán kollégájától, Julija Timosenkótól: Kljujev azt mondta, gyakorlatilag elkészült a törvény az ukrajnai gázvezeték-rendszer koncesszióba adásáról egy nemzetközi konzorciumnak.

 

Hozzátette, hogy Ukrajnának növelnie kell tranzitországként meglévő vonzerejét, különben az országot elkerülő Északi és Déli Áramlat gázvetékek felépülte után senkinek nem lesz szüksége vezetékrendszerére. Egy ilyen konzorcium papíron már létezik, 2003-ban hozta létre az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz paritásos alapon, s tervezték a német E.ON és a francia GdF bevonását.

 

A felek azonban nem tudtak megállapodni arról, hogy a konzorcium új vezetéket épít-e Uzsgorod és Bogorodcsáni között, vagy üzemelteti a nominálisan évi 175 milliárd köbméter kapacitású, de többnyire nem teljesen kihasznált teljes vezetékrendszert. Ezért az orosz illetékesek kétkedéssel fogadták Kljujev szavait, azzal, hogy írásos javaslatot nem kaptak, s a Gazprom csak annyit közölt, hogy a napokban újabb tárgyalások kezdődnek.

 

Mikola Azarov miniszterelnök azonban ugyancsak pénteken gyakorlatilag megnevezte a konzorciumhoz való visszatérés árát: követelte a "2009. január 19-én kötött, Ukrajna számára előnytelen szerződés felülvizsgálatát". Előzőleg pedig Szerhij Tihipko helyettes kormányfő jelezte, hogy az ár nem lehet sokkal magasabb, mint amennyit Fehéroroszország fizet. Ez az első negyedévben 168 dollár volt ezer köbméterenként.

 

Azarov elmondta, hogy a Timosenko-kormány a költségvetésből fizette a gázt, és hogy a Naftogaznak sokan tartoznak. Utasítást adott, hogy a márciusi szállításokra legfeljebb az ár 10 százalékát adja a költségvetés. Más szóval április 7-ig a Naftogaznak kell előteremtenie 630 millió dollárt, a Gazprom ugyanis 700 milliót vár.

 

Az ukrán konszernnek a Kommerszant szerint elképzelése sincs, honnan vegye a szükséges összeget. Makszim Sejn, a Brokerkreditszervisz szakértője szerint a Naftogaz számára az egyetlen megoldás a bankkölcsön. Sejn szerint Ukrajna ugyan szeretne ugyanannyit fizetni, mint Fehéroroszország, de rosszabb feltételeket kínál cserébe, hiszen Minszk a kedvezményes gázár fejében beleegyezett, hogy vezetékrendszere felét eladja Moszkvának, és az általa fizetendő ár a vámunió miatt is alacsonyabb, mivel nincs rá vám.

 

Ukrajna pedig legfeljebb a rendszere harmadát kínálja, a projektbe ugyanis be akarja vonni az Európai Uniót is. Az ukrán-orosz gázvita érdekes mellékszála, hogy az orosz ortodox egyház azzal a kéréssel fordult Viktor Zubkov kormányfő-helyetteshez, hogy csökkentse a gázárat az ukrán vegyipari gyárak számára, mivel azok támogatják az ukrajnai ortodox egyházat.

A tőzsde ma már nem kiváltság, hanem versenyelőny

Egyre több hazai középvállalat lát lehetőséget a tőzsdei jelenlétben – derül ki a Duna Capital összefoglalójából. A tőzsdére lépés nemcsak alternatívát jelent a dráguló bankhitelekkel és a kockázati tőkével szemben, hanem új növekedési irányokat is megnyithat. Karaszi Csaba, a társaság ügyvezetője szerint a tőzsdei forrás nem hitel, hanem a cég tőkehelyzetét erősítő megoldás, amely javítja a hitelfelvételi lehetőségeket, és lehetővé teszi, hogy a részvény felvásárlásoknál fizetőeszközzé váljon.
2026. 01. 16. 16:00
Megosztás:

Javult a MÁV pontossága tavaly decemberben

Sok érdekesség olvasható ki 2025 utolsó hónapjának menetrendszerűségi statisztikájából, de a lényeg: bár az ünnepi időszak közlekedési csúcsszezonnak számít nálunk, a pontosságunk nem romlott, hanem még érdemben javult is - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook oldalán.
2026. 01. 16. 15:30
Megosztás:

Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával

Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor fogadta Mark Carney kanadai miniszterelnököt.
2026. 01. 16. 15:00
Megosztás:

A Polygon leépítésekkel reagál az új stratégiára – fókuszban a stabilcoinos fizetések és az „Open Money Stack”

Új irányt vesz a Polygon Labs: a vállalat nagyszabású, 250 millió dolláros akvizíciós csomagja után most munkaerő-leépítéssel folytatja átalakulását. Az új stratégia középpontjában az onchain fizetési infrastruktúra és stabilcoin-alapú megoldások állnak – miközben a cég igyekszik karcsúbbá és fókuszáltabbá válni. A leépítések nem a teljesítményről, hanem a struktúraváltásról szólnak – hangsúlyozza a vezetés.
2026. 01. 16. 14:30
Megosztás:

Az MNB 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-re

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti intézkedéseket hozott és 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-vel szemben a piaci manipulációról szóló szabályok és a közzétételi előírások megsértése miatt - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a pénzügyi felügyelet.
2026. 01. 16. 14:00
Megosztás:

Duna House: erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

A budapesti új építésű lakáspiac 2025-ben rendkívül aktív évet zárt: a fejlesztők több mint tízezer új lakást értékesítettek A Duna House értékelése szerint a piac tavaly egyszerre mutatott erős keresletet, rekordközeli árakat és jelentős szerkezeti átrendeződést. A negyedik negyedévben Budapesten az átlagos négyzetméterár meghaladta az 1,8 millió forintot, míg a VI. kerületben átlépte a négyzetméterenként 3 millió forintot, ami történelmi csúcsnak számít - összegezte pénteken kiadott elemzésében az ingatlanközvetítő.
2026. 01. 16. 13:30
Megosztás:

Bitcoinba menekülnek az irániak – Összeomlik a rial, erősödik a kriptovaluta ellenállás

Irán gazdasági krízise és a fokozódó társadalmi feszültségek közepette a lakosság egyre inkább a kriptovaluták, különösen a Bitcoin felé fordul. A helyi pénznem, a rial példátlan mélypontra zuhant, miközben a kormány cenzúrája és az internetes leállások tovább növelik az emberek bizalmatlanságát. A kripto most nemcsak menedék, hanem ellenállási szimbólum is Iránban.
2026. 01. 16. 13:00
Megosztás:

Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok az ünnepek alatt

Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek küldött elemzések szerint.
2026. 01. 16. 12:30
Megosztás:

Bőségesen van gáztartalék

Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
2026. 01. 16. 12:00
Megosztás:

2026-ra is sokan döntenek az éves e-matricák mellett

Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig összesen közel 670 ezer darab éves érvényességű úthasználati jogosultságot vásárolt, melyek közül mintegy 200 ezer darab országos és több mint 467 ezer darab vármegyei jogosultság – közölte a 2026-os évre érvényes e-matrica-vásárlások alakulásáról Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke.
2026. 01. 16. 11:30
Megosztás:

Egy hajdúszoboszlói tanítónő tapasztalatai

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedője több mint egy évtizede segít abban, hogy az iskolások játékos formában, mégis a mindennapokban hasznosítható tudást szerezzenek a pénzről. A program az évek során több mint százezer gyerekhez vitte közelebb a pénzügyi gondolkodás alapjait, most pedig egy olyan pedagógus tapasztalatai kerülnek a fókuszba, aki nap mint nap a gyerekekkel dolgozik: Ungainé Vértesi Tímea hajdúszoboszlói tanítónő szerint a pénzügyi tudás akkor marad meg, ha a diákok saját döntéseiken keresztül élik át.
2026. 01. 16. 11:00
Megosztás:

Néhány nap maradt egy nagyon fontos határidőig, egymillió forintot bukhat, aki nem lép

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Nagyon fontos – teszi hozzá –, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel éves törlesztési terhe nem éri el az egymillió forintot.
2026. 01. 16. 10:30
Megosztás:

Többnyire emelkedtek tegnap a főbb európai tőzsdék

Többnyire emelkedtek tegnap a főbb európai tőzsdék; jelentősen emelkedett az ASML; enyhén emelkedett 2025-ban a német GDP a megelőző évi csökkenés után; a vártat meghaladóan nőtt az euróövezet ipari termelése novemberben; elmaradt a várttól a novemberi brit GDP Többnyire emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok, amit az AI-chipgyártók ralija vezetett a tajvani Taiwan Semiconductor (TSMC) vártnál erősebb, rekordprofitot hozó gyorsjelentése után. Ráadásul a cég bejelentette, hogy 2026-ban 52–56 milliárd dollárra emelné beruházásait, ami erős bizalmat jelez az AI-kapacitásépítés fenntarthatóságában. A Stoxx 600 0,5%-os pluszban zárt, míg az ASML árfolyama 5,6%-kal ugrott. A TSMC negyedik negyedéves profitja 35%-kal nőtt, felülmúlva az elemzői várakozásokat. Geopolitikai fronton feszültséget okozott az USA, Dánia és Grönland közötti vita a szigettel kapcsolatban, amelynek nyomán néhány tagállam közös hadgyakorlatba kezd a szigeten.
2026. 01. 16. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a hozamok Európában és a tengerentúlon

Erősek lettek tegnap az amerikai feldolgozóipari bizalmi indexek és kifejezetten alacsony szintre esett az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma is.
2026. 01. 16. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek, a chipgyártók és a bankok jártak élen a drágulásban

Az amerikai részvénypiacok emelkedéssel zártak csütörtökön, élen az chipgyártó papírokkal, miután a TSMC rekordnegyedéve az amerikai kereskedésben is fűtötte az optimizmust, a TSMC árfolyama több mintegy 5%-kal ugrott.
2026. 01. 16. 09:10
Megosztás:

Több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézete (AKI) több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 01. 16. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama péntek reggelre

Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest péntek reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 16. 08:00
Megosztás:

Az MBH Bankot ismét a legjobb munkáltató minősítéssel díjazták

Az MBH Bank ismét megkapta a rangos Top Employer minősítést, amelyet a nemzetközi Top Employers Institute ítél oda a kiemelkedő munkáltatói gyakorlatokat folytató szervezetek számára. A hitelintézet a hazai pénzügyi szektorban idén is a legjobb eredményt érte el, míg a Magyarországon auditált valamennyi vállalat között a 2. legmagasabb összpontszámmal végzett - közölte a bank az MTI-vel csütörtökön.
2026. 01. 16. 07:30
Megosztás:

Jelentős bírságot szabott ki a Médiatanács a klasszifikációs rendelkezések megsértéséért

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának határozata értelmében több mint 11 millió forint bírságot kell fizetnie a Rádió 1-nek azért, mert a „Balázsék” egyik adása megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket. A testület emellett újabb eljárást indított a műsorszám további két adásában elhangzottak miatt.
2026. 01. 16. 07:00
Megosztás:

Stratégiai szövetséget kötött a Market és a BME

Hosszú távú, stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Magyarország piacvezető építőipari vállalata, a Market Építő Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME). A partnerség célja az építőipari ökoszisztéma közös fejlesztése, a digitális és fenntarthatósági kompetenciák erősítése, valamint a mérnöki utánpótlás felkészítése a szektor új típusú kihívásaira. A megállapodást Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója és Dr. Charaf Hassan, a BME rektora írta alá.
2026. 01. 16. 06:30
Megosztás: