Ukrán válság - napi 5 millió euróba kerül a

Ukrajnának naponta 5 millió eurós (1,6 milliárd forint) terhet jelentenek a "háborús költségek" - mondta az ukrán pénzügyminiszter egy pénteki német lapinterjúban.

Natalja Jareszko a Handelsblatt című üzleti lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a napi 5 millió euró csak a katonai műveletek közvetlen költsége, és ezen felül további súlyos terheket ró Ukrajnára az Oroszországgal kialakult konfliktus. Az ország 20 százaléka orosz megszállás alatt áll és 850 ezer menekültet kell ellátni - sorolta, hangsúlyozva, hogy "a háború rendkívül költséges" és "nagyon fájdalmas", de az ukránok hajlandók megfizetni az árát annak, hogy az európai szabályok szerint élhessenek és Európához tartozhassanak.

 

Az államháztartás helyzetéről szólva hangsúlyozta, hogy Ukrajna "nagyon gazdag ország hatalmas lehetőségekkel", de sok évig egy korrupt rezsim irányítása alatt állt, amely kifosztotta az államkasszát és rosszul vezette az országot. Most pedig a "háború" mellett heves pénzügyi válság is sújtja Ukrajnát, de államcsődről nincs szó. Azzal kapcsolatban, hogy szakértők szerint Ukrajna az idén fizetésképtelenné válhat, ha nem kap további 15 milliárd dollár támogatást a nemzetközi közösségtől, azt mondta, hogy ez a Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése, amelynek küldöttségével csütörtök óta tárgyalnak Kijevben.

 

Egészen biztos, hogy Ukrajnának további segítségre van szüksége, de nem ajándékot kér, hanem hitelt, amelyet nemcsak törleszt majd, hanem cserébe egy igen ambiciózus reformprogramot is végrehajt - mondta a miniszter. Az új kormány tavaly decemberi hivatalba lépése óta gondoskodott egyebek között arról, hogy a nagyvállalkozók fizessenek adót és ne menekítsék ki cégeik nyereségét adóparadicsomokba, és emelték a gazdagok adóterheit - tette hozzá.

 

A következő időszakban a gazdaság fehérítése céljából csökkentik a foglalkoztatásra rakódó terheket, visszaszorítják a bürokráciát, nagyszabású deregulációs - az állami gazdasági szabályozás jelentőségének csökkentésére irányuló - programot indítanak el, valamint radikális átalakításba kezdenek az állami vállalatoknál, hogy azok adósság és veszteség helyett nyereséget termeljenek, vagy pedig alkalmassá váljanak a privatizációra - mondta a miniszter. Központi jelentőségű a Naftogaz földgázipari konszern átalakítása, amely így "végre átláthatóan működik majd".

 

A földgáz árazását piaci alapra helyezik, és a cégből az uniós előírásoknak megfelelően két vállalatot hoznak létre. Az egyik a földgázkitermeléssel és -ellátással, a másik a földgáz szállításával és tárolásával foglalkozik majd. Ez utóbbi céget megnyitják a nemzetközi befektetők előtt - mondta Natalja Jareszko. A miniszter az Egyesült Államokban született ukrán bevándorló családban, dolgozott az amerikai külügyminisztériumban, és a kilencvenes évek elején az Egyesült Államok kijevi nagykövetségének gazdasági osztályát vezette.

 

1995 óta Ukrajnában tevékenykedő nyugati pénzügyi befektető társaságoknál dolgozott, adóbevallása alapján dollármilliomos. Amerikai állampolgár, és az ukrán állampolgárságot tavaly decemberi miniszteri kinevezése előtt egy nappal szerezte meg. Natalja Jareszko a kormányzati szerepvállalásáról elmondta, hogy nem politikus, hanem a gazdaságból érkezett, nagy tapasztalattal rendelkező "technokrata", aki segíteni akar hazája újjáépítésében. Hozzátette, hogy nem ő az egyetlen ilyen hátterű miniszter a Jacenyuk-kormányban, és többen vannak, akik azt tervezik, hogy néhány év után visszatérnek majd a gazdaságba.   (MTI)


Jóval fagypont alatti hőmérsékleti értékeket mértek Székelyföld több településen

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet - mínusz 10,5 fokot - Csíkszeredában mérték.
2026. 11. 08. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás: