Uniós támogatással készít fejlesztési tervet a Kárpátok Eurorégió

Az Európai Unió pályázati támogatásával stratégiai fejlesztési tervet készít a lengyel, magyar, román, szlovák és ukrán határ menti területek együttműködésének további erősítésére a Kárpátok Eurorégió - közölte az interregionális szervezet egyik alapítójának, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlésnek a projektkoordinátora az MTI-vel.

Majorné László Brigitta - aki a szerveződés nemzetközi titkárságának elnöke és a Kárpátok Eurorégióért Regionális Fejlesztési Közhasznú Egyesület ügyvezető igazgatója is - elmondta, hogy 500 ezer eurós, mintegy 150 millió forint összegű támogatást nyertek el a program elkészíttetésére.

 

A 2020-ig tartó időszakra szóló fejlesztési tervet a nyíregyházi MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda dolgozza ki május végéig és a Kárpátok Eurorégió Tanácsa hagyja majd jóvá. Az 500 ezer eurós támogatás tartalmazza az együttműködésben érintett öt ország húsz megyéjében, kerületében és vajdaságában szervezendő szakmai találkozók költségeit is. A fórumokon a kapcsolaterősítésben érdekelt vállalkozások, önkormányzatok, közintézmények és civil szervezetek ismerhetik meg a lehetőségeket.

 

A stratégiai programmal a kelet-közép-európai térség 16 millió lakosának életminőségén szeretnének javítani gazdasági beruházásokkal, infrastrukturális fejlesztésekkel, valamint a közigazgatás harmonizációjával. Az 1993-ban alakult Kárpátok Eurorégió szervezetnek Lengyelországból a négy - a krosnói, a przemysli, a zreszowi és a tarnowi - vajdaságot magába foglaló Podkarpackie régió, Magyarországról Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Romániából Szatmár, Bihar, Szilágy, Máramaros, Hargita, Botosani és Suceava megye, Szlovákiából az eperjesi és a kassai kerület, míg Ukrajnából a kárpátaljai, az ivano-frankivszki, a lvivi és a csernyivici terület a tagja.

 

Karakó László, a Kárpátok-Eurorégióért Regionális Fejlesztési Közhasznú Egyesület elnöke, a nagykállói járási kormányhivatal vezetője, korábbi Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő arról tájékoztatott, hogy a készülő stratégiai program alapján közös pályázatok készülhetnek majd az együttműködő felek között, s azokat az Európai Unió különböző, határon átnyúló fejlesztési támogatásával valósíthatják meg. Hozzáfűzte, hogy létre kívánnak hozni egy fejlesztési információs adatbázist is, hogy elősegítsék a partnerkeresést. Segítik majd a közös projektek, pályázatok elkészítését is, és közreműködnek a megvalósításban.

Felpörgött a kínai kiskereskedelem, de érződik a vámok hatása

Kína kiskereskedelmi forgalma májusban 6,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami gyorsulást jelent az áprilisban mért 5,1%-os növekedéséhez képest, és meghaladja a piac 5%-os várakozását.
2025. 06. 16. 14:30
Megosztás:

Tőzsdei bevezetést tervez az Available Zrt.

A német bérlakáspiacon aktív Available Zrt. 2025 végére tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformjára, majd később a standard kategóriára is pályázik - közölte a cég az MTI-vel.
2025. 06. 16. 14:00
Megosztás:

Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány

Először nevezett ki női vezetőt a külső hírszerzés (MI6) élére a brit kormány.
2025. 06. 16. 13:30
Megosztás:

A Cardano új lendületet vesz: XRP integráció és decentralizált vagyonalap építése

A Cardano következő nagy dobása: Ripple-támogatás, új DeFi funkciók és egy önfenntartó ökoszisztéma megteremtése. Charles Hoskinson ambiciózus tervei új irányba mozdíthatják el a hálózat jövőjét.
2025. 06. 16. 13:00
Megosztás:

Fontos frissítés jön a BudapestGO-ba

Kiszámíthatóbbá válnak a fizetési folyamatok a BudapestGO applikációban egy új fejlesztésnek köszönhetően - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2025. 06. 16. 12:30
Megosztás:

A mobil trading alkalmazások térhódítása a forex piacon

A tőzsdei kereskedés, CFD ügyletek az utóbbi évek során jóval szélesebb kör számára váltak elérhetővé mint korábban. Ez jelentős mértékben köszönhető a technológia fejlődésének és annak a ténynek, hogy az információk elérhetőbbé váltak.
2025. 06. 16. 12:00
Megosztás:

Ingyenes bankszámla, pénzügyi tudatosság és akár 40 ezres jóváírás – ezért ajánlott mihamarabb bankszámlát nyitni a gyermeknek

A nyári időszakban sok családban előkerül a kérdés: mikor és hogyan érdemes bankszámlát nyitni gyermekünknek? Táborozás, nagyszülői látogatás, külföldi utazás vagy egyszerűen a digitális zsebpénzkezelés egyre több szülőt késztet arra, hogy banki szolgáltatással segítse gyermekét. A money.hu friss összesítése szerint több pénzintézet is kínál olyan gyerekszámla-csomagokat, amelyeknél nemcsak a számlavezetés és a bankkártya lehet ingyenes, hanem akár több tízezer forint jóváírást is kaphatnak az új ügyfelek.
2025. 06. 16. 11:30
Megosztás:

Enyhén emelkedtek pénteken a hazai hosszú hozamok, a hétközbeni erősödés után az EUR/HUF előző heti szintjén zárt

A múlt héten a vámháború, az amerikai inflációs folyamatok és a geopolitika mozgatták a kötvény- és devizapiacokat is.
2025. 06. 16. 11:00
Megosztás:

Negyedik napja lövi egymást Izrael és Irán - milyen hatással lehet ez a piacokra?

Negyedik napja lövi egymást Izrael és Irán azt követően, hogy Izrael péntek hajnalban rakétatámadást indított iráni nukleáris és katonai célpontok ellen. Irán pénteken válaszcsapást indított és szombaton újabb iráni válaszcsapás érte Izraelt.
2025. 06. 16. 10:30
Megosztás:

Estek a vezető indexek a tengerentúlon pénteken

Az Irán elleni izraeli támadás, illetve az ellencsapások híre a tengerentúli befektetőket is inkább a kevésbé kockázatos befektetések felé terelték, csökkentek a részvényárfolyamok, az arany ára áprilisi történelmi csúcsa közelébe kúszott.
2025. 06. 16. 10:00
Megosztás:

Az Irán ellen indított izraeli légicsapások hírére jelentősen gyengült a kockázatvállalási kedv

A péntek hajnali, Irán elleni nukleáris és katonai célpontok ellen indított izraeli légitámadás hírére mínuszban nyitottak a fontosabb nyugat- európai részvénytőzsdék és nem is hagyták el a piros tartományt a nap során.
2025. 06. 16. 09:30
Megosztás:

Májusban tovább nőtt Kína ipari termelése

Májusban tovább nőtt az ipari termelés Kínában, de hat hónapja a legkisebb mértékben, a kiskereskedelmi forgalom viszont 15 hónapja a legnagyobb növekedést érte el a pekingi nemzeti statisztikai hivatal hétfői jelentése alapján.
2025. 06. 16. 09:00
Megosztás:

Gyengült hétfő reggelre a forint

Gyengült hétfő reggelre a forint árfolyama a péntek délutáni jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 06. 16. 08:30
Megosztás:

Varga Mihály: erős és biztos köteléket jelent a türk államokkal meglévő együttműködés

A bizonytalan világgazdasági körülmények között is erős és biztos köteléket jelent Magyarország számára a türk államokkal meglévő együttműködés - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Türk Államok Szervezete Magyarországi Képviseleti Irodájának ünnepségén, amelyen felavatták Györfi Sándor karcagi szobrászművész Csodaszarvas-szobrát.
2025. 06. 16. 08:00
Megosztás:

Rekordgyenge az akácméztermés

Az idei szezon az elmúlt 2-3 évtized legrosszabb akácméztermését hozta, a tömeges téli méhcsalád-veszteség, az akácvirágzást megelőző súlyos fagyok, illetve a virágzás során tapasztalt kedvezőtlen időjárás egyaránt hozzájárult a kiábrándító eredményekhez - közölte az Agroinform.hu csütörtökön Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnökének nyilatkozata alapján.
2025. 06. 16. 07:00
Megosztás:

Lufthansa: csökkenhet az amerikai járatok iránti kereslet ősszel

A német Lufthansa légitársaság a nyári fellendülés után a harmadik negyedévben gyengébb keresletre számít az Egyesült Államokba induló járatok iránt - jelentette ki Carsten Spohr, a vállalat vezérigazgatója.
2025. 06. 16. 05:00
Megosztás:

Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt

Több spanyol nagyvárosban is számos tüntető vonult ismét utcára vasárnap, hogy tiltakozzon a tömegturizmus miatt.
2025. 06. 16. 04:00
Megosztás:

Pánik helyett mohóság? Miért nem esik a Bitcoin ebben a helyzetben sem?

Miközben a világ pénzpiacai idegállapotban figyelik az egyre fokozódó izraeli–iráni konfliktust, a kriptovaluta-piac úgy tűnik, mintha semmit sem érzékelne a geopolitikai viharokból. A „Crypto Fear & Greed Index” továbbra is a mohóság zónájában mozog – de meddig tart ez a látszólagos nyugalom?
2025. 06. 16. 03:00
Megosztás:

A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar

A jövő hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 06. 16. 02:00
Megosztás:

Jön a nyugdíjasok 30.000 Ft-os extra pénze - így lehet majd levásárolni

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai tájékoztatása szerint az inflációból adódó nehézségek mérséklése érdekében a korábban tervezett ÁFA‑visszatérítést egyszeri, papíralapú vásárlási utalvány váltja fel.
2025. 06. 16. 01:00
Megosztás: