Üzletember-találkozó a Mercedes gyár lehetséges létesítmény-üzemeltetőinek
A Daimler AG nemzetközi versenyben választ fővállalkozót a Kecskeméten felépítendő Mercedes gyár teljes körű üzemeltetéséhez. Az ITD Hungary rendezvényének az volt a célja, hogy a lehető legtöbb hazai vállalkozás, mint potenciális beszállító, bemutatkozási lehetőséghez jusson, és bekerüljön a versenyző multinacionális cégek látókörébe.
Az interneten keresztül jelentkező hazai létesítmény-üzemeltető vállalkozások közül - a tevékenységre, minőségre, gazdasági-pénzügyi stabilitásra, nyelvismeretre vonatkozó kérdőív kitöltését követően - több mint 70 cég jött el a kecskeméti eseményre.
A Facility Management Fórum keretében Peter Blaurock, a Mercedes Benz Manufacturing Hungária Kft. műszaki, üzemeltetési és karbantartási igazgatója ismertette a projektet, majd a cég üzemeltetési és beszerzési vezetői adtak tájékoztatást a leendő feladatokról és elvárásokról. Ezt követően a befektető által kijelölt tíz nemzetközi létesítmény-üzemeltetési vállalat mutatkozott be rövid prezentáció keretében.