Vagyonrekordot döntöttek a szupergazdagok

A brit gazdaság ismétlődő recessziójával dacolva vagyonrekordot döntöttek a brit gazdagok leggazdagabbjai az elmúlt egy esztendőben.

A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élő leggazdagabb ezer mágnás becsült vagyonáról. A vasárnap megjelent 2013-as - jubileumi, vagyis 25. - összesítés szerint a brit pénzarisztokrácia felső kasztjának összvagyona egy év alatt 35,4 milliárd fonttal 450 milliárd fontra (csaknem 160 ezer milliárd forintra) emelkedett a tavalyi 414,6 milliárd fontról. A felső ezer tavalyi összvagyona is rekord volt, ráadásul a szupergazdagok egyre gyorsabban vagyonosodnak: a 2012-es Rich List kimutatása szerint az azt megelőző egy évben a mezőny még "csak" 4,7 százalékkal lett gazdagabb, az idei lista azonban már 8,5 százalékos gyarapodásról tanúskodik.
    

A 2013-as névsort összeállító stáb kiemeli a listához fűzött elemzésében, hogy az Ezrek teljes vagyona összegszerűen csaknem annyival nőtt, mint amennyi az első, 1989-ben közölt - akkor kétszáz nevet tartalmazó - vagyonkimutatás szereplőinek összvagyona volt. Az akkor rangsorolt leggazdagabbak ugyanis együtt 38 milliárd fontot tudhattak bankszámláikon vagy befektetési portfolióikban. A Rich List 2013 megállapítása szerint a brit milliárdosok száma is rekordot döntött: a vasárnap közzétett idei rangsorban 88 olyan nagyvállalkozó szerepel, akinek vagyona meghaladja az egymilliárd fontot. Tavaly 77, az első, 1989-es Rich List kiadásának idején még alig kilenc fontmilliárdost tartottak nyilván a lista összeállítói a leggazdagabb britek között.
    

Az idén már legalább 860 millió fontos vagyon kellett ahhoz, hogy valaki bekerülhessen a gazdagok leggazdagabbjai, vagyis a felső száz elit klubjába, 100 millió fonttal több, mint tavaly. Az első Rich List százas élmezőnyének tagságához 1989-ben elég volt 60 millió font is. Az idei felső száz összvagyona 256,66 milliárd font; ez a teljes, ezres lista vagyontömegének 57 százaléka. A jelek szerint minél gazdagabb valaki, annál gyorsabban gazdagszik még tovább: a Rich List 2013 kimutatása alapján a Top 100 vagyona az elmúlt egy évben 11,1 százalékkal nőtt, az utánuk következő 900-as csoport ugyanakkor kénytelen volt beérni 5,4 százalékos gyarapodással.
    

Az összességében hatalmas vagyonnövekedésen belül meredek ívű emelkedések és zuhanások figyelhetők meg. A brit-indiai acélbáró, Lakshmi Mittal, aki 2005 óta minden évben vezette a listát, ezúttal a negyedik helyre csúszott vissza, miután becsült vagyona egyetlen év alatt 21,3 százalékkal, 12,7 milliárd fontról 10 milliárd fontra zsugorodott, cége, a Kelet-Európában is gyárakat működtető ArcelorMittal részvényárfolyamának esése miatt. A Rich List 2013 összeállítói felidézik, hogy Mittal vagyona 2007-ben, a globális pénzügyi válság előtti utolsó "békeévben" 27,2 milliárd fonton tetőzött; azóta az indiai születésű, Londonban élő nagyvállalkozó 63 százalékos vagyonvesztést szenvedett el.
    

Az első helyre az idén Aliser Uszmanov üzbég származású orosz pénzember került, miután vagyona a The Sunday Times listája szerint csaknem egymilliárd fonttal 13,3 milliárd fontra emelkedett az elmúlt évben. Ezt főként a londoni tőzsdén jegyzett, MegaFon nevű mobiltelefon-forgalmazó vállalkozásának jó teljesítménye magyarázza. A jórészt Londonban élő Uszmanov a Chelsea egyik fő londoni riválisában, az Arsenal labdarúgó csapatban is érdekelt 29 százalékos részesedés erejéig. A Chelsea ugyancsak orosz tulajdonosa, Roman Abramovics az idén kénytelen megelégedni az ötödik helyezéssel a tavalyi harmadik után, mivel vagyona a Rich List 2013 készítőinek becslése szerint 200 millió fonttal 9,3 milliárd fontra csökkent.
    

A lista összeállítói szerint a brit szupergazdagok vagyona és vagyonosodásának üteme eltörpül a világátlag mellett. A The Sunday Times külön listát vázolt fel a világ leggazdagabb 50 emberéről, és az ő összvagyonuk e kimutatás szerint 1046 milliárd fontnak felel meg; ez csaknem 23 százalékos gyarapodás a 2012-es Rich List megjelenése óta. A nemzetközi Top 50 tagjai az idén üdvözölhetik soraikban az első kínai milliárdost, a fogyasztási javak forgalmazásában utazó Zong Qinghuo (Cong Csing-huo) személyében. A Rich List 2013 szerkesztőinek kimutatása szerint az ő vagyona nem kevesebb mint 250 százalékkal nőtt egy év alatt, és 14 milliárd fontnak felel meg.
    

A világ leggazdagabbjai közül is a leggazdagabb azonban az amerikai Walton dinasztia, a Walmart kiskereskedelmi hálózat tulajdonosa, 90 milliárd fontra becsült vagyonnal. Az aktív brit zenészek rangsorát az idén is Sir Paul McCartney, a Beatles 70 éves egykori basszusgitárosa vezeti. Sir Paul és harmadik felesége, az amerikai Nancy Shevell együttes vagyona az összeállítás szerint jelenleg 680 millió font, 15 millió fonttal több, mint tavaly. Lady McCartney személyes vagyonát az idei Rich List szerkesztői 150 millió fontra becsülik. Az élmezőnyhöz képest a brit uralkodó továbbra is szinte szegénynek tűnik, annak ellenére, hogy az ő személyes vagyona ugyancsak szépen gyarapodott.

 

A 87 esztendős II. Erzsébet királynő az idei listán 320 millió fonttal szerepel a tavaly kimutatott 310 millió font után; ez a 33. helyre elegendő. Az uralkodó - vagyongyarapodása ellenére - egy helyet visszacsúszott egy év alatt. Joanne K. Rowlingnak, a példátlan sikerű Harry Potter-sorozat Skóciában élő 47 éves szerzőjének a The Sunday Times 560 millió font vagyont tulajdonít, ugyanannyit, mint tavaly. Rowling, az idei ezres lista 20. helyezettje - aki az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban - messze a világ leggazdagabb regényírója. (MTI)

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás: