Az Összefogással indít közös jelölteket az MDF Szabolcsban
A két szervezet által megkötött választási megállapodás értelmében a tiszavasvári 3-as egyéni választókerületben Helmeczy László ügyvéd, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke, míg a 4-es, nagykállói kerületben Juhász Zoltán, a város polgármestere, az MDF országos alelnöke méretteti meg magát az áprilisi országgyűlési választáson.
Helmeczy László elmondta, hogy egyelőre ők ketten indulnak az Összefogás-MDF színeiben, a további lehetséges jelöltekről, valamint a területi lista állításáról várhatóan még a héten dönt a megyei szervezet. Emlékeztetett arra is, hogy a négy évvel ezelőtti választásokon hat közös jelöltet indítottak az MDF-el.
Még nem tudjuk pontosan az arányokat, de valószínű, hogy most is hasonló összetételben lesznek a közös és a tisztán MDF-es jelöltek - tette hozzá. A Szabolcs megyei közgyűlés korábbi elnöke szólt arról, hogy az Összefogás - a megállapodás értelmében - nem indít sem önálló megyei, sem pedig országos listát, így a közös jelöltek esetében a töredékszavazatokról is lemondanak az MDF javára.
Az egyesületet egyébként 2002-2006 között 11 tag képviselte a 48 fős megyei önkormányzati képviselőtestületben, a jelenlegi ciklusban pedig négyfős képviselőcsoport tevékenykedik a szabolcsi helyhatóság közgyűlésében.