Választási csalásra való előkészület miatt tett feljelentést a Jobbik

A Jobbik választási csalásra irányuló előkészületekkel kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt tett büntetőfeljelentést csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK). (MTI)

Volner János, a párt rendvédelmi miniszterjelöltje, az Új Magyar Gárda szóvivője a BRFK Teve utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Jobbik tudomására jutott, hogy a szoftverfejlesztéssel megbízott IDOM 2000 Zrt. egy olyan marokkói állampolgár tulajdonában álló cégnek juttatta el a választási szoftverek forráskódját, amely vállalkozás nem érhető el Magyarországon, annak vezetője pedig sohasem járt az országban, így őt nemzetbiztonsági ellenőrzés alá sem vehették.

 

A Jobbik egyebek mellett személyes adattal való visszaélés, illetve számítástechnikai rendszer elleni bűncselekmény miatt tett feljelentést az ügyben, amelyben a hatóság már most is csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást - mondta a politikus. Hozzátette: az IDOM 2000 Zrt. nemzetbiztonsági védelem és felügyelet alatt áll, így elméletileg elő sem fordulhatott volna az az eset, hogy egy olyan külföldi állampolgár férjen a választási program forráskódjához, akit nem tudnak nemzetbiztonsági ellenőrzés alá vetni.

 

Az MTI kérdésére válaszolva Volner János kiemelte: a Jobbik egy "alternatív szavazatösszesítő rendszert" kíván felállítani a "választási csalásoktól való elrettentés" érdekében. Ez azt jelenti, hogy a párt minden szavazókörbe szeretne egy jobbikos delegáltat küldeni, az általuk jegyzett eredményeket pedig összevetik a hivatalos eredményekkel, és minden eltérés esetén büntető feljelentést tesznek - fejtette ki a párt miniszterjelöltje. Staudt Gábor, a Jobbik jogi kabinetjének elnöke elmondta: az üggyel összefüggésben az adatvédelmi biztoshoz fordulnak, hiszen a választási szoftver forráskódjai mellett a választók adatai is kikerülhettek külföldre.

 

A Jobbik továbbá nem érti, hogy miért nem sikerült auditálni a jelenlegi választási programot, az idő rövidségére hivatkozó hivatalos választ ugyanis elfogadhatatlannak tartják, hiszen mindenki előre tisztában lehetett a normál menetrendben történő szavazás időpontjával - mutatott rá Staudt Gábor. Megjegyezte: a Jobbik informatikai kabinetje egy olyan rendszert készít, amely bebizonyítja, hogy több százmilliós költség helyett nyílt forráskóddal, minimális anyagi ráfordítással is lehet jól működő választási szoftvert készíteni.

 

Korábban a Lehet Más a Politika (LMP) is intézett kérdéseket Molnár Csaba kancelláriaminiszterhez a marokkói Bhasil Mohammed ügyében; a párt arra volt kíváncsi, hogy az üzletemberhez köthető cég befolyásolhatja-e a választási informatikai rendszert. Az LMP az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását is kezdeményezte az ügyben.


Az ország leginnovatívabb középiskolás diákjait díjazta a Magyar Innovációs Szövetség

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 35. alkalommal díjazta az ország leginnovatívabb középiskolás diákjait, az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) legjobbjainak járó elismeréseket 12 projekt 17 fiatal feltaláló, illetve tudós alkotója vehette át - közölte a MISZ vasárnap az MTI-vel.
2026. 05. 24. 22:00
Megosztás:

Sikeresen elindult a Sencsou-23 űrhajó a kínai űrállomásra

Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média.
2026. 05. 24. 21:00
Megosztás:

Iráni konfliktus: Olyan megállapodásra van szükség, amely jelentősen enyhíti a feszültséget

Üdvözölte az Egyesült Államok és Irán közötti küszöbönálló megállapodást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap, és hangsúlyozta: olyan megállapodásra van szükség, amely valóban deeszkalálja a konfliktust.
2026. 05. 24. 20:00
Megosztás:

Pünkösd után két nagy volumenű vágányfelújítási munka kezdődik

A pünkösdi csúcsforgalom után megkezdődik a MÁV-nál a nyári vágányzárak időszaka, két nagy volumenű munkába kezdenek - közölte közösségi oldalán vasárnap a MÁV-csoport vezérigazgatója.
2026. 05. 24. 18:00
Megosztás:

Kánikulával indul a jövő hét, majd jön a lehúlés

Kánikulával indul május utolsó hete, a hőmérséklet csúcsértéke meghaladhatja a 30 Celsius-fokot. Szerdán azonban hidegfronttal lehűlés érkezik és visszaesik a hőmérséklet, de csapadék nem várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 24. 17:00
Megosztás:

A tokenizáció a kriptopiac valódi sztorija

A kriptovilág gyakran a Bitcoin árfolyamára, az Ethereum fejlesztési irányaira, az új mémcoinokra vagy a következő nagy ETF-sztorira figyel. Közben azonban a háttérben valami sokkal mélyebb történik: a világ legnagyobb pénzügyi intézményei csendben elkezdték blokklánc-alapokra helyezni a globális pénzügyi rendszer alapvető infrastruktúráját. A tokenizáció ma már nem látványos kísérlet, hanem egyre inkább intézményi valóság. BlackRock, Franklin Templeton, JPMorgan, Citadel Securities, Société Générale, NYSE, Nasdaq és a Bank of England: ezek a szereplők nem egyszerűen figyelik a digitális eszközök piacát, hanem aktívan építik annak következő korszakát.
2026. 05. 24. 16:00
Megosztás:

Magyarország záros határidőn belül elérheti az uniós fejlettségi átlagot

Záros határidőn belül elérheti Magyarország az európai uniós fejlettségi átlagot - mondta a miniszterelnök az RTL-nek szombaton adott interjújában.
2026. 05. 24. 15:00
Megosztás:

Magyar Péter javaslatára Sulyok Tamás a Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki

A Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki Magyar Péter miniszterelnök javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök - közölték vasárnap a kormany.hu oldalon, ahol az államtitkárok életrajzát is közzétették.
2026. 05. 24. 14:00
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizték a fővárosban

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a buszsávok használatát ellenőrizte a fővárosban, két nap alatt 73 esetben intézkedtek a rendőrök - tette közzé a BRFK a Police.hu-n.
2026. 05. 24. 13:00
Megosztás:

Grayscale: a Sui gasless stabilcoin-utalásai új lendületet adhatnak a kriptós fizetéseknek

A Grayscale szerint a Sui egyik legújabb fejlesztése komoly versenyelőnyt jelenthet a stabilcoin-piacon. A hálózat élesítette a gasless, vagyis tranzakciós díj nélküli stabilcoin-utalásokat, amelyekkel a felhasználók úgy küldhetnek digitális dollárhoz vagy más eszközhöz kötött tokeneket, hogy közben nem kell SUI-t tartaniuk a hálózati költségek fedezésére. Ez a lépés nemcsak a Sui ökoszisztémáját teheti vonzóbbá, hanem szélesebb körben is felgyorsíthatja a stabilcoinok hétköznapi pénzügyi használatát.
2026. 05. 24. 12:00
Megosztás:

Zöld gyertyák hajnalán: NEAR, Ondo és Hyperliquid vezette a kriptopiac 24 órás rohamát

A kriptopiac néha úgy mozdul, mint egy nagyvárosi tőzsdepadló vihar előtt: előbb csak halkul a beszélgetés, aztán valaki felkiált egy árfolyamot, és hirtelen mindenki ugyanarra a képernyőre néz. Az elmúlt 24 órában pontosan ez történt.
2026. 05. 24. 10:00
Megosztás:

A NATO-nak határozottságot kell mutatnia Oroszországgal szemben

Petr Pavel cseh elnök szerint a NATO-nak "ki kell mutatnia a foga fehérjét", és akár orosz harci repülőgépek lelövésére is el kell szánnia magát, amikor Oroszország azt teszteli, hogy a szövetség mennyire elszántan védi keleti határait.
2026. 05. 24. 09:00
Megosztás:

Augusztustól százezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak a rászoruló családok

Akár az áfacsökkentés, akár az adócsökkentés, akár a nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése, akár a százezer forintos iskolakezdési támogatás több százezer magyar családnak belátható időn belül a rendelkezésére áll - jelentette ki a miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
2026. 05. 24. 08:00
Megosztás:

London akadálytalan áruforgalom megteremtését javasolta az EU-nak

A brit kormány az Európai Unió egységes belső piacához hasonló szabályozás teljes körű meghonosítását javasolta az EU-nak a kétoldalú áruforgalomban, a BBC brit közszolgálati médiatársaság és más brit médiaorgánumok egybehangzó szombati értesülései szerint azonban az Európai Bizottság egyelőre nem mutat lelkesedést az indítvány iránt.
2026. 05. 24. 07:00
Megosztás:

Az olasz kormány ismét meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését

A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését - közölte a miniszterelnöki hivatal péntek este.
2026. 05. 24. 06:00
Megosztás:

Elindult az American Airlines Budapest–Philadelphia járata

Hét év kihagyás után közvetlen járattal tér vissza Budapestre az American Airlines légitársaság. A napi járat ideális a turistáknak, különösen a folyami hajóutakra érkezőknek, illetve az üzleti utasoknak. Philadelphián keresztül több mint 100 úti cél érhető el Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
2026. 05. 24. 05:00
Megosztás:

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere - áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
2026. 05. 24. 04:00
Megosztás:

Az EKB figyelmeztet: az euró stabilcoinok gyengíthetik a bankok hitelezési képességét

Az Európai Központi Bank szerint az euróalapú stabilcoinok szabályozása komoly kockázatot jelenthet az eurózóna bankrendszerére, ha a digitális pénzek túl vonzó alternatívává válnak a hagyományos bankbetétekkel szemben. Az EKB arra figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket, hogy a rosszul kialakított stabilcoin-szabályok betétkiáramlást okozhatnak a kereskedelmi bankokból, ami végső soron a vállalatok és háztartások hitelezését is visszafoghatja.
2026. 05. 24. 03:00
Megosztás:

Koporsós temetés 2026 - komoly változások

Mi változik igazán 2026-ban a koporsós temetéseknél?
2026. 05. 24. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj törvényi döntés: a rokkantsági nyugdíj

Mi változott, és mit jelent ma a rokkantsági nyugdíj fogalma?
2026. 05. 24. 01:00
Megosztás: