Választási programot fogadott el a Német Kalózpárt

Elfogadta az őszi országos parlamenti választásra kidolgozott programját a Német Kalózpárt a vasárnap véget ért kongresszusán.

A szeptemberi Bundestag-választáson a párt azt akarja bizonyítani, hogy van alternatíva a bejáratott pártpolitikai rendszer működésmódjával és szereplőivel szemben - hangoztatták a kalózok vezetői a bajorországi Neumarktban tartott háromnapos kongresszuson.  A német politikában újoncnak számító erő választói támogatottsága súrolja az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöböt, a legutóbbi, vasárnap megjelent felmérés szerint négy százalékon áll. A párt a korábbiaknál részletesebb programmal igyekszik erősíteni helyzetét. Eddig elsősorban a digitális forradalom hatásaira reagáltak, fő törekvésük az emberi jogok, és mindenekelőtt az információs szabadság minél szélesebb körű érvényesítésének a biztosítása volt. A választási programban viszont gazdasági és szociális kérdésekben és az uniós integráció ügyében is állást foglaltak.
    

A Német Kalózpárt elutasítja, hogy az euróövezeti válságot a konzervatív-liberális kormány receptje alapján megszorításokkal kezeljék, és ugyancsak elutasítja a német politika másik újoncának, az Alternatíva Németország Számára (AfD) nevű pártnak az álláspontját, amely szerint az euróövezet rendezett felszámolása a megoldás. A kalózok szerint tovább kell mélyíteni az integrációt, és első lépésként össze kell hívni egy alkotmányozó konventet a demokratikusabb Európai Unió kialakítása céljából. A képviseleti demokráciát részvételi elemekkel kell kiegészíteni a nemzetállami és az uniós szinten egyaránt, szélesebb körben kell alkalmazni például a népszavazás intézményét, és kötelezővé kell tenni a részvételt ezeken a szavazásokon. A kalózok szerint az államnak mindenki számára biztosítani kell a megélhetés anyagi feltételeit. Az állampolgári jogviszony alapján - kortól függetlenül - járó alapjövedelem bevezetését távlati célként határozták meg a programban, és összegét nem nevezték meg.

 

Azonnali követelésként fogalmazták meg viszont a törvényben rögzített minimális órabér intézményének bevezetését. A szociáldemokraták és a szakszervezetek által sürgetett 8,50 euróval szemben határozott idejű munkaviszony esetén 9,77 eurós, határozatlan idejű munkaviszony esetén 9,02 eurós órabérminimum bevezetését tartják megfelelőnek. A családpolitikában a Német Kalózpárt szerint fokozottan kell támogatni minden olyan élettársi közösséget, amelyben gyereket nevelnek vagy rászoruló embert ápolnak, tekintet nélkül a kapcsolat jogi jellegére és résztvevőinek nemére. A kalózok szerint bővíteni kell a menedékjogot, és nagyvonalúbb bevándorlási politikát kell folytatni. Határozottabban kell folytatni az atomenergia használatának befejezését jelentő úgynevezett energiapolitikai fordulatot, és ennek során az óriásvállalatok helyett a háztartások támogatására, a decentralizált energiatermelés fejlesztésére kell helyezni a hangsúlyt.

 

A 2006-ban svéd mintára alakult párt a hagyományos témáját, a digitális forradalmat és az információs szabadságot tekintve az állam működésének átláthatóságát és a magánszféra védelmét sürgeti. Követeli például az adóazonosító jel használatának eltörlését, és úgy véli, az alkotmányban kell rögzíteni, hogy a szólásszabadság a digitális hálózatokra is vonatkozik. A Német Kalózpárt a 2011 őszén tartott berlini tartományi választáson elért csaknem kilencszázalékos eredménnyel robbant be a köztudatba, és 2012 nyaráig három további tartományi választáson is átlépte az ötszázalékos bejutási küszöböt, országos támogatottsága pedig megközelítette a tíz százalékot. A párt nagy vonzereje az, hogy az évtizedek alatt megszilárdult pártpolitikai szerkezeten kívüli szereplőként lehetőséget kínál az állampolgároknak a politikai cselekvésre, a beleszólásra, a folyamatok alakításába. A tavalyi második félévben viszont alábbhagyott a lendület, belső viták kezdték feszíteni a pártot, és támogatottsága öt százalék alá süllyedt. (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: